1970-ben kezdődött.

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek
a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.
Meleg jár át, biztató remény,
ez a telünk nem lesz túl kemény,
hajlongva bólint a diófa,
laktató termését kiszórja.
Kint hűvösen fújnak a szelek,
súgnak sok édes ígéretet,
ezer kérdés és ezer válasz
elhagyja még szádat és számat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárász Izabella-VIRÁGVASÁRNAP

Jeruzsálemnek útja oly csodás,
Olyan gyönyörű, mint egy álmodás.
Lángolva süt a fénylő Nap hevet,
Nézi ez ünnepi, nagy sereget.


Virágok, ruhák tarka szőnyegén
Jár a dúsgazdag, a koldus-szegény.
Hozsannát kiált millió torok,
És mindannyian olyan boldogok!

Pálma hull, térdek mélyen hajlanak,
Amerre Jézus lassan elhalad.
Ujjongó szavak..., új virágeső...

Mi a csoda? 
Csillagtalan éjszakákon csillagoknak lenni.
Amikor minden kifut belőled, benned megpihenni.
Hideg télen a legnagyobb tűzzel lobogni,
ha forró a nyár, jégként a homlokodhoz simulni.
Élettelennek lenni ott, ahol már sok élőnek lenni,
és virágba borulni akkor, amikor kezdesz megdermedni.
Ez a csoda… ez az élet… ez a szerelem,
és ha nem vagy itt…
Ebben a csodában akkor is itt vagy énvelem.

Léria Dipán

A sors galád napok közé sodort.
Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt,
a szőlősgazda szomszédjára sandít
s a pinceszájra követ kőre hord.

Szívünk otthona.
Kellemes időtöltést kívánok kedves ismerős és barát .

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

 

NAPFÉNYES IDŐT, SZÉP KIRÁNDULÁSOKAT KÍVÁNOK! MINDEN BARÁTNAK!
Hosszan tartson az ''INDIÁN ŐSZ''!

Őszi festés.

Piktor Úr! A mű még nincs kész,
Maga egy nagy festőművész!
Megfesti a leveleket,
Honnan veszi az ihletet?

Aranyosi Ervin : Az aradi vértanúk emlékére

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert “megbűnhődte már e nép”!

JÓINDULAT


Ha azt hiszed, hogy ma jóindulatú voltál, mert nem léptél a lábára senkinek, mert felebarátod fejéről nem ütötted le a kalapot, mert nem terjesztettél másokról hazug híreket, mert nem gorombáskodtál lakótársaiddal: tévedsz. Csak éppen rosszindulatú nem voltál. Rossz és jó között van egy kis hézag is. És ebbe a kis hézagba nem csupán Te, de az emberiség kilencvennyolc százaléka kényelmesen belefér.

Gondolj arra: föl kell építeni a békességet ezen a világon.

Az özvegynek három fia volt.
A legidősebb volt a vadász, aki cserfalombos kis kalapjával minden vadászaton ott volt. Szerette az újbort, új nótát és a dobogó járású, testes menyecskéket, akiknek az ura mindig kint hált a szőlőben.
A középső volt a piktor, akinek szemében csodás színek kavarogtak; palettáján tombolt a sárga, a vörös, a bíbor, de amit festett, azzal megelégedve soha nem volt. Keverte a színeket, melyek mind árnyékosabbak, mind sötétebbek lettek.

Simon István : Falevelek a földön

Megrázza magát, nézd, a sok fa,
hullik le a száraz levél,
s mint távoli, arany vitorla,
úgy lebeg, ha fújja a szél.

Pirosan ellepi a földet,
vastag, fekete sárra hullt.
S tőle lett már színpompás szőnyeg
fasorok oldalán az út.

Szántáson magányos diófa,
alatta kerek tócsa vér.
S a deret rózsaszínné oldja
a hulló, száguldó levél.

Kopog az ősz arany esője,
kalapom tetején pereg.
Úszik a folyón is előre
a levél, a kivénhedett.

Légy jó,
légy hű!
Légy végső menedék!
Szép szavakat hangoztatni
ma már nem elég! Légy hit,
légy vágy,
légy az, ki felemel!
Légy az, ki hisz a holnapunkban,
s új utakra lel! Refr.1:
Álmodj szebb világot,
boldogabb hazát!
Légy az, aki hűen védi
népe igazát!
Álmodj tiszta fényről,
ami útra kél,
bejárja a nagyvilágot
s végül visszatér! Légy szó,
légy tett,
légy szív, ami dobog!
Légy útjelző a holnapunkba,
mely reánk mosolyog! Légy ég,
légy föld,
légy álmodó világ!

Mikor az élet oly nehéz,
mikor a lelked múltba néz,
s nem is találsz kapaszkodót,
hiába vársz egy fényhozót!
Akkor a lelked kedvtelen.
Ám felbukkanhat hirtelen
egy kedves lény, ki vigaszt ad,
ki elfogadja igazad,
és megmutatja mennyit érsz,
hűen figyel, amíg beszélsz!
Boldog, hogy teveled lehet,
s az életét adja neked,
hisz meglát benned valamit,
ami csak tebenned lakik!
Neked is kéne látni már,
amit lelkedben megtalál!
Hogy elhidd: – jó vagy, különleges,
s szerethető – hogy boldog lehess!

Tova szállt a tegnap,
a mának lassan vége.
Azt, hogy lesz-e holnap,
senki nem ígérte!
Ha lesz, az milyen lesz?
Csupán rajtad múlik,
napi teremtésed
a jövőbe nyúlik. A múlt már megtörtént,
hát tanulj belőle,
ami nem sikerült,
ne vetítsd előre!
Ne ismételd újra,
ne járj körbe-körbe,
mosolyogva nézhess
holnap is tükörbe! Bármit megteremthetsz,
ne állj meg a vágynál!
Képzeld el, hogy tiéd
az, amire vágynál.
Lásd lelki szemeddel,
kezeidben érezd,
s vigyázz, kétségekkel
nehogy összevérezd! Ha tudsz hinni benne,
majd kézbe foghatod,
ha éppúgy elvárod,
mint a kelő Napot!

Kívánok ezzel a szép verssel szép őszi napot .

 

 

 Isten éltessen a névnapján minden édesanyát, nagymamát, felnőttet és kislányt, akit Máriának hívnak!

 

Isten éltessen a névnapján minden édesanyát, nagymamát, felnőttet és kislányt, akit Máriának hívnak!

A Mária bibliai név, eredete valószínűleg héber formában vált gyakorivá, ennek korabeli változata a Mirjam volt. A Biblia görög és latin fordításaival a név többször is módosult, országonként más és más alakot vett fel, bár általában kis eltérésekkel.

Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki, mindenki ellen. Borzalmas vad erők tombolnak. Nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik, nincs belőle kiút. Pedig van, de csak egyéni. Tömeg megváltás nincs. Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet. Mert vigyázz, kínálkozik rosszabb is.

Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni. Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz, utólag kiderülhet, hogy jó.

 A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól. Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná... Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz. Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is.Paulo Coelho  idézet.

Ami van, fogadd el, ami volt, engedd el, és higgy abban, ami jönni fog!

 Hosszú és különös tapasztalatokkal teli életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember... és amikor már nem akarjuk "megmenteni" és bízunk benne, hogy meg tudja menteni saját magát, ezzel esélyt kap arra, hogy megérezze a saját erejét és a változás útjára lépjen.

Halk hóesésben karácsony előtt
megyek az úton egyedül.
Mind halványak, ködbeveszők
A városon túli hegyek.
Most Betlehem felé megyek. 
Bent a szívemben az öröm 
boldog glóriát hegedül.

Fehér utamra hirtelen
árnyék vetődik, vádló kérdés:
A pásztorok is együtt mentek, 
a bölcsek is hárman hódoltak...
Mit mond a betlehemi Gyermek,
hogyha senki nem lesz velem,
ha egymagamban érkezem?!
Hát az én szívem nem dobolja
karácsony örök riadóját:
"Menjünk el m i n d Betlehemig!"?

Fény vagy te, játékos, szivárványos tél.
Zúzmarától megcsillanó fákon alvó dér.
Fénylő csepp a hókristályban. Elolvadozó.
Hóvirág szirmában nyílt ezüsttakaró.

Kéz vagy te! Áldott kéz! Megsimogató!
Lágy tapintású ajak, mely csókra szomjazó.
Nyitott szív a jóra, s az áldást hozó szóra.
Csillagból szőtt mentőöv a süllyedő hajóra.

Kincs vagy te! Egyszerű, hétköznapi ember.
Kinek szelíd szemében hullámzik a tenger.
S ki úgy tud szeretni, hogy abban nincs hiba,
Mert szerénységében lapul a vasakarata.

 

Múlik az éjszaka, felragyog a fény. 
Hajnal szép csillaga reményt sugároz.
Öröm az ébredés, tiszta kék az ég,
friss, tavaszi szellő megújulást hoz.

Ma még viseli tél nyomait a táj,
de kelyhét nyitotta már a hóvirág.
Érzik a fák, közel a rügypattanás,
ágakon repdesve kismadár trilláz.

Mosolygó napsugár fényt vet a földre,
meglágyul a talaj fagy keménysége.
Megélénkül a fű halovány zöldje,
holnap színezi majd ibolya kékje.

Schvalm Rózsa

 

Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad...

Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés...

Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted...

Hálás vagyok, hisz minden napom gazdag,
történnek jó és rossz dolgok velem.
Tapasztalok, sorsom könyve már vastag.
Van, hogy kínlódok, de gyakran élvezem.

Hálás vagyok, hisz újra csak tanultam,
szerettem, éltem, s álmodoztam én.
Hálás vagyok, van jelenem és múltam,
s jövőben hinnem, mindig van remény!

Adok tehát másoknak önmagamból,
legyen miért hálásnak lenniük,
körforgás ez, az első pillanattól,
s tükrözi tettem érző, jó szívük.

Minden mi jó, azért hálás vagyok,
és jól tudom, mindig többet kapok!

Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.

Áldalak Téged én Uram, én Istenem,
hozzád száll imám, ha a hajnal dereng
Oszlik az éjszaka sűrű sötétsége,
Fenséges Lényed, a szívem reménysége.

A Te öltözeted fény, és világosság,
vizeken építed égi szép palotád.
Felhőid szekerén, s a szelek szárnyán jársz,
szolgáiddá tetted tüzek lobogását.

Általad e világ annyi sok szépsége,
földünk drága kincse, vagyona értéke.
Te adod értelmét, célját az életnek,
hogy utat mutasson, elküldted követed.

Ismerd meg Jézust, ismerd meg Őt!
Ő a Megváltód, hű megmentőd.
Életét adta, hogy te élhess,
válladról levett minden vétket.

Áldjad Szent Nevét, dicsőítsed!
Benne szabad vagy, Ő a kincsed.
Teljes lényedet Neki add át!
Benne meglátod Isten arcát.

Egy más világot nyit előtted,
földi létben is béke tölt el.
Hiába zúgnak a fegyverek,
tiéd a Menny, nem árthat neked.

Ismerd meg Jézust, ismerd meg Őt!
Ő a Megváltód, hű megmentőd.
Életét adta, hogy te élhess,
válladról levett minden vétket.

Csordultig telt szíveinkben
ős reménynek hangja dobban.
Ezer éves szép hazánkban
hogyan élhetnénk mi jobban?

Kárpátoknak igazgyöngye,
Magyarország a mi földünk.
Teremje meg új kenyerünk,
s legyen borunk, mit kitöltünk!

Államiságunk ünnepén
a Szent jobbot körbe hordják.
Az időknek végeztéig
a mi hazánk, Magyarország!

Ott ahol zúg Duna, Tisza,
az új kenyér bőven terem.
Áldott földjén arany mezők,
nektár csöppen szőlőhegyen.

A kimondott szóval a probléma fele már meg van oldva, mert azzal, hogy kimondhatóvá, megfogalmazhatóvá válik, a gond látható lesz. Kibújik a rejtekhelyéről. Aha, már értelek! Megismertelek! 

Erre jó, ha van egy olyan barátod vagy társad, aki meghallgat, s akinek elmondhatod. Megérteni a másikat ott kezdődik, hogy hagyom őt beszélni. Várom, hogy hozza föl, mondja ki, amiről még ő sem tud. Most fogja megtudni, ha kimondja. Úgy várom és segítem ebben a folyamatban, mint egy bába a szülő asszonyt.

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?
Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?
Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?
Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?
El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,
csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!
Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,
becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!
A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,
rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

Mások baját is észre venni,
Amit tudunk, abban segíteni.
Mások örömének is örülni,
Jót tenni, mindig jót akarni.

Mindenben a felsejlő jót keresni,
Semmit nem elvárni, követelni.
A múltat elfogadni, belőle tanulni,
Megtapasztalni, lélekben fejlődni.

Életünket értékelni, érte hálásnak lenni.
Önmagunkat becsülni, Teremtőt áldani.
Szeretetünkkel másokat megajándékozni,
Egészségünkért tenni, és reá vigyázni.

Terheinket kitartón, jó kedvvel cipelni,
Ha elestünk, akkor mielőbb felállni.

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derüje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.

Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

Te nem szereted, csak a piros rózsát?
Ha rózsaszín vagy sápadt sárga,
Te mindjárt eldobod a sárba?

Neked a hajnal pirkadása nem szép?
Te csak az izzó napot szereted,
meg a ragyogó, azúrkék eget?

Én, kedves sohse leszek napsugár,
csak sápadt pír, csak távoli derengés,
amin az ember egy kicsit mereng; és
virág se vagyok, kitűzni való,
csak fonnyadni, emlékül, szíved mélyén.

Valami édes sugalom,
szép emlék bujkál a szívemben;
hogy honnan támadt, nem tudom,
s hogy mi volt, azt is elfeledtem.
Talán egy nyári délelőtt,
- parányi szívben kicsi gondok -
ültünk az erdőszéli lombok
árnyában, gyermek-szeretők;
a szirt forrása hűsen omlott,
rigó rikkantott s elrepült,
szívemben boldog béke zsongott,
néma szádon meg mosoly ült,
és zölden csillogott a rét. -
Ha nem lepné a messze múlt rég,
ha valahogyan visszajutnék:
ki tudja!

Júniusnak ragyogó ege alatt,
Bárányfelhők, tobzódó fénysugarak
A nyár piros gyümölcsei, a szánkban,
Lédús rubintjai, beért csodákban.
Málna, meggy, cseresznye, szedve kosárba,
Verítékező mának zárszavára.
Érzékeny bőrünk, nem vágyik ruhára,
Hamvas rózsának hűsítő álmára
Mentsvárként épül, a napnak alkonya,
Hűvös permetnek, áldásos zápora.
Bomló hajamon csillogó vízcseppek
Vigaszt nyújtóan, selyembe ölelnek.

Tusfürdőmként, lágyan lefolysz testemen,
Égő tűzben, Te fürdetsz meg, Kedvesem!

A kert hajába rózsalugasok tűznek virágokat . Szivárvány - arcukról a Nap mosolyog . Leveleikkel fűrészelgetik a levegőt ; ing és billeg a tér , rángatja az ég hajnal vörös kelyheit , hogy bimbót pirosító loccsanással ömöljenek az alvó rózsák végtelenségére.

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig.

Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,
és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok,
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.

Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.


Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem,
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.

Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.

Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged

- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár- egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.

Az a boldog-boldog nyár,
de szép volt Istenem,
mert rózsaágak nyíltak utcákon, tereken,
és kacagások visszhangzották
az átosonó lépteket,
melyektől minden rideg macskakő
átmelegedett.
A sokszínű virágok megértették egymást,
átöleltek hajtásukkal sok díszes kapufélfát,
és olyan lágyan simultak a kerítésekre,
hogy abba beleszédült a csillagos este.
Az udvar tágas rejtekén madárdala hangzott,
talán sárgarigó, vagy éppen csalogány,
már nem tudom, melyik volt,
de abban biztos vagyok,
hogy ennél lélektépőbb dallamot
a szív sem muzsikál.
Boldog-boldog nyár visszajössz-e még,
emlékeztet-e rád, néhány szép emlék,
s itt maradsz-e akkor is, ha téli napban fázom,
s ha majd könnyeimmel siratom
őszi elmúlásom.

Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!

Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyűgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában."
(Jane Goodall)

"A szépség a természet ajándéka: osszátok hát
meg egymással, de soha, soha ne használjátok arra,
hogy általa uralkodjatok a másik ember felett."
(Osho)

  " Uram! Ezt a gyönyörű Földet adtad otthonunknak.
Mélyébe mérhetetlen kincseket rejtettél.
Képessé tettél, hogy megértsük művedet,
megkönnyítsük munkánkat, száműzzük az éhséget és betegséget. Mi kiássuk a kincseket, hogy azokat eltékozoljuk.
Belőlük a pusztítás félelmetes eszközeit faragjuk,
hogy azokkal leromboljuk, mit más ember épít,
míg azok ellenem nem fordulnak és elpusztítanak engem,
és gyermekeim.
Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban!
Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
hogy ez a mi bolygónk a békesség, a bőség,
a boldogság és szépség biztos otthona lehessen."

(Részlet Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusából)

 

 

Ne fontolgasd

A szomjazónak inni adj,
az éhezőnek enni,
ne fontolgasd, hogy amit adsz
mit ér, hogy súlya mennyi,

önmagadból is adj, ne hidd,
hogy valamit is vesztesz,
szorítsd bátran a szenvedőt
az elárvult szívedhez,

így teremti meg a tavasz
benned üde világát,
és a megszentelt füstölők
jó tömjénfüstje jár át,

kinyílnak a rejtett kapuk
előtted, s oda lépsz be,
ahonnan mindent látni fogsz:
a nagy felismerésbe.

 

Június 29-e a hagyomány szerinti az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám  a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor.

“Aranykalász, aranybúza…
kössed, kössed koszorúba!
Búzavirág legyen éke,
pipacs nyíljon közepébe!” Mentovics Éva.

 

Péter-Pál napja az aratás ünnepe

Ki volt Péter és Pál?

 Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A történészek a legpogányabb ünnepnek tartják, pedig Keresztelő János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához kötődik.

 

Szent Iván hava (Nyárelő, Napisten hava) Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik.

Édes tépdesni a százszorszép szirmán
rózsafüzérként szerelmes igéket,
édes volt egyszer megvallani nyilván,
s magunk közt százszor, hogy szeretlek téged.

Bolygani édes hársfaágak enyhén,
virággal kézben és lesütött szemmel,
tépett virágok levelén üzenvén:
Szeretsz... és engem - őrült szerelemmel.

Ifjú tüzünkben mikor összetűztünk,
s békülésünkhöz tanuk nem kellettek,
üzengetősdit a virággal űztünk...
Nem - szólt az egyik, s a másik: egy cseppet.

Sosem vagyok én boldogabb,
mint hogyha egymagam
a fűbe rejtem arcomat,
s mélázok gondtalan.

S hallván a föld lehelletét,
hogy lázasan remeg:
megértem, mit tesz e beszéd,
ráhajtva keblemet.

(Törjön föl a rút, dőre gőg
a csillagokra bár,
hozzád jövünk utóbb-előbb
és elborít a sár.)

Én földanyám, én mindenem,
te szültél egykoron!
S viharszavad bús intelem:
te rengeted porom.

A föld keblére fekszem én,
a földre, jó közel.
Nézd, jó anyám, fiad, szegény
csüggedve átölel.

 

 

!

Ó, csillagok, ma újra felkelétek,
s lángokban áll az égi palota,
de én remegve nézek csak felétek.

Ti vagytok a fény, én a föld pora,
ti lángokat sugárzotok örökre,
de én megyek, szép csillagok, tova.

Az ismeretlen mélységekbe dőlve,
meredten alszom, mint fehér halott,
míg szikratengert ontotok a földre.

Ha majd siromba csöndbe porladok...
Ó csillagok, sugárzó csillagok.

Ti voltatok rajongó vágyaim csak!
Kitártam a szivem elébetek,
mindég imádtam azt, mi fény, mi csillag.

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.(...)

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás teremtő munka,
alkotás amely megőriz téged!"

Várnai Zseni

Azt látom nagyon szörnyűnek és fájdalmasnak, hogy a mai társadalom nem hisz a változás lehetőségében, úgy gondolkodik, hogy ha valaki terrorista, az örökké terrorista marad, ha valaki szent ember, az örök életében szent lesz. Holott - szerencsére és sajnos - egyik sem igaz. Arról már nem is beszélve, hogy nem Hófehérkék és vasorrú bábák élnek ezen a földön - mindannyian fényből és sárból gyúrt lelkek vagyunk. Ahogyan mi magunk is irgalomra és nagylelkűségre vágyunk, nekünk is így kellene néznünk mások hibáit és gyarlóságait.

Milyen kivételes ajándék a mosoly, hiszen:
Nem kerül semmibe, de szívmelengető.
Csak egy pillanatig él, ám az emléke megmarad.
Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot.
Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen.
Biztatás a csüggedőnek, erőt önt belé.
Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi
javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel
meg nem ajándékoznak vele.
Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon,
nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra,
mint neki, aki már nem tud mosolyogni.

Szendergőn nyújtóznak bükkök, tölgyek,
fátylas szemüket ki sem nyitják,
még nem hajnallik,
és nem jönnek
fehér köntösökben a nyírfák
harmatos völgyeken át,
zizegő
lombjuk monoton ütemére
visszaalszik a szél is,
nincs erő
és mersz rákérdezni:
mivégre
ez a nagy restség, miért nem dereng
az út, a járható: az irmag,

- hanyatt feküdve mélázgat a csend
s reménykedve: csak-csak megvirrad.

 Adni csak azt tud az ember, amit kap is.
Ahhoz már nagyon nagy lélek kell, hogy ez ne így legyen.

 

Az élet. Más semmi, csak az az egy.
Az élet: a nyugodt és megelégedett élet,
melyben az ember békét köt önmagával és a világgal,
és nem vágyik sehova és semmire,
még arra sem, hogy teljék az idő.
Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az.
A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt.
Félelmet, hogy egyszer véget ér.
A nyugalom az maga a végtelenség,
bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember."

 

Tudod, az a pici szikra
halványan ott pislákol ma,
kit oly régen elültettél,
édesdeden dédelgettél,
megbújik a szíved mélyén,
s előjön, ha tüzet remél.

Csihold, óvjad, ápold,
legyél a világon bárhol,
nem hagy el, ha bajban vagy,
palástjával védelmez,
vigasztaló Szentlélek,
maradj velem, kérlek.

Piros pünkösd napján
bazsarózsák nyílnak,
minden szívnek talán
érkezik egy vigasz.

Szívünk békességgel
feltöltődik újra,
lelkünkben érezzük,
nem vagyunk magunkban.

Minden, ami úgy fájt,
szinte semmivé lesz,
érzem, Uram, Lelked,
többé már nem félek.

Tanítványod vagyok,
fogadj el így engem,
imáimban hallod,
kérem a kegyelmed...

Nem magamnak kérek
semmit, jó Istenem,
látod szenvedésük
földeken, vizeken?

Kinek hite nincs már,
azért hitehagyott,
nem találta Hozzád
a nyitott ablakot.

 

 

 

 

 

 

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját -
minden valami semmivel végződik.

 

Túróczy Zoltán: Ma még...



Ma még Tiéd körülötted minden.
Adhatsz belőle. Adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz többé tiéd semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár...
Mit maga köré épített egy élet,
Nem több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú.
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája,
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

A nap benéz az ablakon,
Ahol lakom,
Ragyogva, álmot oszlatón.
Aludni többé nem tudok.
Felöltözöm s megyek, futok,
Futok ki nyakra-főre
A szomszédos mezőre!

Vidám pacsirta már dalol.
Nótája szól
A tündöklő kékség alól.
Nincs a bohónak semmije,
Mégis dalol szegény feje.
Dalolgat egyre, szépen,
Az ég sugár-ölében.

Azt súgja minden zsenge ág,
Minden virág:
,,Légy üdvöz ó édes világ!
Légy üdvöz ó meleg sugár!
Gyors elmulás a vége bár,
Én semmitől se félek,
Csak élek, élek, élek!"

Bolyongok én is boldogan,
Csak úgy magam,
S lelkemben újra dal fogan.

 

 

 

 

 

 

Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze
A 67-es úton várhatsz rám dideregve
Nyáréjszakán ha nem jövök, esik az eső és mennydörög
A csillagokkal, ha szédülök, esik az eső és nem találsz rám

 Áldott szép napot kÍvánok.

 

"Soha ne feledd, hogy nem csak a szemeddel kell látnod, hogy szeretnek, hanem a legfontosabb, hogy érezd. Mert amíg a szemed becsaphat, a szíved nem."
Elvis Sopranos

 

De akkor se adjatok fel minden reményt, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Olykor épp a felkelő nap hozza a tanácsot.John Ronald Reuel Tolkien

Gyereknapi álom

Megsúgták, kívánhatok én gyereknapra,
Teljesül, mint az abrakadabra.
Kezembe repül egy vattacukor,
Mici maci, ugye van még mézes csupor?

Ablakomban már csupa finomság terem.
Annyi, alig bírja el a kezem.
Szemem a látványt csendesen issza.
Ugye nem viszik ezt soha tőlem vissza?

Mosolyomra megjelenik kis ajándék.
Benne bújik kedveskedő szándék,
Legszívesebben mindig meglepne,
Akár csokitengerben, merülnék benne.

Lesik ma minden vágyódó kívánságom,
Ez a nap egy csodálatos álom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A virág szebb a világnál,
Szebb az álom a virágnál.

 

 

 

1. Rózsa vagyok, rózsa,
   szerelem virága,
   vadrózsából lettem
   kertek rózsaszála,
   sziromruhám, kelyhem
   illatárját szórja,
   de tüskés az ágam,
   le ne téphess róla,
   le ne téphess róla!
2. Rózsa ha nem volna,
   talán nyár se volna,
   pille nem csapongna,
   madár se dalolna!
3. Égő piros rózsa,
   rózsaszínű rózsa,
   hófehér, halovány,
   sárga tearózsa.
4. Ahányféle rózsa,
   mind a világ szépe,
   annyifélék vagyunk,
   mint a világ népe,
   mint a világ népe!
5. Rózsa ha nem volna,
   talán nyár se volna,
   pille nem csapongna,
   madár se dalolna!

 "Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét - mert hiányzik az emberekből s a világból a béke."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szolgád én nem lehettem Uram:
Virágos rétek vártak magasan.
Havas fák fölött csillagsátorok,
uj angyalok és izesebb borok,
lángban uszó forró alkonyok,
nem foszló-fényü sápadt csillagok.

imréné Szántó:ŐSZINTE SZÍVVEL KÍVÁNOM KEDVES BARÁT!

KELLEMES DÉLUTÁNT!!!

 

imréné Szántó:

Áldás legyen házatokba.


Áldás legyen házatokba, áldás lelketekbe,
hogy a Jóisten szeretetét az is érezhesse,
aki rongyos ruhájában, éhezve és fázva,
bízik még és hisz az Isteni csodákba.

Mert a Jóisten az, ki nem tesz különbséget,
hisz neki ugyanolyan urak a nincstelen szegények,
mint azok kik gazdagságukban rég elfeledték,
milyen is a gyomrot maró, kínzó éhínség.

Áldás legyen szívetekbe, hogy büszkék legyetek
azon becses tanításra, mi emberré tehet,
oly jóságos emberré, kinek minden egyes lépte
jövő utat nyit egy szebb világ elébe.

Falu Tamás idézet.

Amikor nem találjuk a helyünket az életben, csak céltalanul bolyongunk. Igen messze keressük, hogy életünkben mi lehet a feladatunk, a célunk.

 Szeretettel kívánok szép jó reggelt Mindenkinek !

Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd.

Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet.
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom.
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.

   Az “Igazit” keresed?
                                            Én is azt kerestem sokáig,
                       s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
                                   Most már az “Igazat” keresem…
       Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját,           ha                      zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja…      Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…
                    Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…
  Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném,       hogy        adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal,     öreg körtefával.

Anyám, fölnézek a te homlokodra,

Hol a dicsőség koszorúja helyett

Nehéz robotnak ráncait találom,

És fölteszem rá büszke áhítattal

Ujjongó dallal minden szál virágom!

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába.

Néha a valóság,
máskor a képzelet
felkap, elrepít,
eláll a lélegzet!

 

 "A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között, mert nem puszta lefordítása és absztraktálása az életnek, hanem az élet maga." Martha Graham

 

Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst hold sugarak...
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán csapatja jött,
És elragadva a tündérleányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér...

 

 Áldott Húsvétot Kívánok SZERETETTEL Mindenkinek!!!

 

Istenem--de jó lenne--ha mindenki úgy élne--ahogy az Úr elképzelte--A rábízott feladatot --hiánytalanul teljesítené--a rossz utat elkerülné.

 

 

 

 Királyi bevonulás
A virágvasárnapi szentmise liturgiája kissé eltér a szentmisék szokásos rendjétől. A mise ünnepélyes bevonulással kezdődik, pálmaágakkal kezünkben idézzük fel az Úr jeruzsálemi bevonulását, s ennek keretében olvassuk fel az erről szóló egykori eseményeket, idén Szent Lukács művéből. Az evangélium helyén pedig az Úr szenvedésének története, a passió hangzik el énekelt, ünnepélyesebb formában, vagy egyszerűen felolvasva.
Mostani elmélkedésünk témája a jeruzsálemi bevonulás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak az ágak hegyén fénylik a rügy, mint megannyi lándzsahegy, mellyel harcra készülődnek.
A téli fű a Vérmezőn már visszakapta kemény, üde színét, mint a nagybeteg, ki az első napsugárra mérgesen és dacosan meggyógyult.
Az utcai telefonfülkében tavaszi kabátos emberek hosszan, nyilvánosan telefonálnak. Mosolyogva telefonálnak az utcai zajban, sürgősen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Az életünkben vannak olyan órák,
Mikor balsorsunk vészharangja kong,
Mikor fekete arcú gyász hajol reánk
És messze, messze süllyedő hajók,
Amelyeken reményünk kincse süllyed,
Szemek, miket ajkunk csókolni vágy
S melyek örök álomba szenderülnek.
Oly kurta az üdv, oly tág a világ!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RADNÓTI MIKLÓS : Április

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 "Egy kedves mosoly többet ér mint bármi más,
egy pillanat csak, egy csöndes vallomás...
Mely elfeledteti olykor a nehéz perceket,
egy ölelés ami biztos és meleg!
Egy kéz amely simogat ha fázol,
mégis egy ki nem mondott szó a szájtól...
Mindez csak egy mosoly de csodákra képes,
mint a szeretet, talán szívedig érhet...

 "Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik.
Hinni a vágyban, akaratunkban.
Ha kell, hát bízni halálig."
Szabó Lőrinc...

"Egy boldogabb világot kívánok Neked,
ahol sokkal több lesz a szeretet.
Ahol derűvel, hittel élheted az életet,
ahol a mosoly és a nevetés a lételemed lehet."
Áldott csodás új hetet kívánok Mindenkinek !

 Ha lefesthetném életem,
lenne ezernyi különböző árnya,
s a különböző árnyalat annyi színből állna,
amennyi éveim sokasodó száma,
mert minden év más, mind egyedi forma,
melynek aranyszegély múltját a képzelet csiszolja,
a képzelet, mely úgy festi át a szürke éveket,
hogy mély sötét tónusait fénnyel tölti meg.
S mikor fénytől ragyog fel a festői ecset,
nem látni már éveim színteleneknek.

jó reggelt! Szép napot kívánok !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?

ŐSZINTE SZÍVVEL KÍVÁNOM KEDVES BARÁT!

 

 

  Szeretek élni! Vonz az élet,
A szerelem, a dal, tavasz.
A merre vágyakozva nézek,
Ott csak villámlik, nem havaz.
Valóm, minden csöpp vér eremben
A boldogság után eped.
Ki tehet róla? ...úgy születtem,
Azért boldog még sem leszek.

 Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz.
Egyik a napot imádja, a másik a holdat, a csillagokat.
Ez az egy a bokrok csöndes árnyékába rejtőzik
és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol,
mint az imádkozó menyasszony.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk titeket,
Kik az élet viharában is velünk vagytok szüntelen.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudunk mindezért szeretni,
Köszönet és hála nektek mindenért,
A jó Isten áldása szálljon rátok mindezért.

 

 

Az élet zenéjét a nők adják,
akik őszintén, minden feltétel nélkül
fogadják magukba a dolgokat,
hogy érzéseiken át
szebbé alakítsák át azokat.

 

 

  Királyi mulatság erdőkben sétálni,
Árnyékos utczáin fel s alá járkálni,
Fülemile éneklésén,
Gyönge szellők legyezésén
Örömét nevelni,
Kedve szerint élni.

 

Az ócsó nyulakat bokorbul kiverni,
Fiatal madárkák fészkét felkeverni,
Hegyet-völgyet megkerülni,
Friss források mellett ülni,
Ebédre megtérni,

Jó lakáshoz férni.

A sötét gondokat magos szegre tenni,
Feladott étkekbül jóizüen enni,
Enni, meg nem csömörleni,
Közbe vigan beszélleni
Friss borokat inni,
A vizet dicsirni.

 

Eszem-iszom után könyökére dülni,
Egy fél órácskáig álomba merülni;
Könnyü testtel felserkenni,
Holmi dolgán általmenni,
Nagy labdát ugratni,
Játékkal mulatni.

 

Diana udvarát megint látogatni,
Ernyős sátoriban mint regvel mulatni,
A kakukkal szerencséjét
Megpróbálni jövendőjét,
Hegyek ellen állni,
Ekhóval tréfálni.

 

Pintyőke sirását, galambnak nyögését,
A játékos rigók hangos fütyülését,
Gerliczéknek busulásit,
Társak után bujdosásit
Szemre, fülre venni,
Más gonddal nem lenni.

 

Erdőkbül kimenni mezők térségére,
A lenyugvó napnak nézni szekerére,
Pásztor után sétálgatni,
Musicáját meghallgatni,
Corydon dudáját,
Mopsus furugláját.

Görbe trombitákat otthon fuvattatni,
Vacsora után is nyugtig igy mulatni:
Ugy-e pajtás, megpróbáltad,
A mint mondám, ugy találtad:
Királyi mulatság,
Ártatlan bolondság.

 

Vers a költőtől: Faludi Ferenc .

 

Ébredj
új tavasz,
jégtörő,sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle
madarat
víg versre tanító!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Téli szellők fújjatok csak

játszatok a hajamon.

Olvassz havat, melengető

márciusi szép napom.

 

Fagyos folyó megáradjon,

vessen bimbót minden ág,

Szebb a somfa gyenge szirma

mint a szürke jégvirág.

 

Március van, március van.

Ember s állat érzi már,

dong a kaptár, szárnyat rezget

százezernyi kismadár.

 

Jó volna a nagykabátot

félredobni, s könnyeden

játszani és birkózni a

városvégi zöld gyepen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.
És bűntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.

Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.

 Csak kicsit szeress!
Csak úgy, hogy érezzem,
nem hiába lélegzem,
nem hiába kel fel a nap
(látod, a tavasz is elmarad).
Lássam szemedben a régi lángot
(hogy lobogott!), s benne
magam, s azt az örök álmot,
hogy majd mi megmutatjuk,
meg a világnak, együtt leszünk
míg hajnalok az égre hágnak,
míg lüktet bennünk ez a
konok élet, míg csak fájni
tud itt bent a lélek.
Csak kicsit szeress,
hisz látod, félek: egyszer
az átkos mindennapok
majd elrabolnak tőlem,
eltűnsz, és majd magamat
sem lelem ebben a
zűrzavaros, szerelmetlen
világban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak egy jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki soha sem vág
ostorral sem lelkükbe, sem az arcukba."

Krúdy Gyula.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak annak írok,
ki fontos nekem.
Mindegy, hogy távol él,
vagy itt lakik velem.
Nem számít, emlékezik
vagy már elfelejtett,
csupáncsak egy:
Hogy örömet szerezzek.

Nem akarok gazdag lenni,
Csak boldogan élni, szeretni,
lehet péntek, akár szombat,
vagy mi most, a Valentin nap.
Másnak lehet gazdagsága,
(vajon lesz-e boldogsága?)

Valentin, Bálint
vagy más nap?
Rosszat az ember
soha nem kívánhat.

Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének."
Márai Sándor..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Attila NEVESS !

Gondoltál e ma már áldott jókedvedre?
Érezted e, hogy most már nevetni kellene?
Kitártad e szíved, a fényes napsütésre?
Vágysz e ott legbelül, a nyárnak melegére?

Tudsz e úgy nevetni, mint egy kicsiny gyermek?
Kinek nincsen még szívében fájdalom temérdek?
Hát hajítsd ki szívedből az összes kétségedet!

 

 "Öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Arcod a tűz lángja, s mosoly melegítse,
mosolyod más szívét, jobb kedvre derítse.
Hagyd a zord világot, hagyd át melegedni,
fagyot felolvadni, kivirulni, lenni!
Találd meg az okot derűre, vígságra,
öntsd szíved melegét a fagyos világra!"
Aranyosi Ervin.

 

 Szeressétek Isten egész teremtett világát, az egész világot, minden homokszemet a földön!
Szeressetek minden levélkét, Isten minden fénysugarát!
Szeressétek az állatokat, szeressétek a növényeket, szeressetek minden dolgot! Ha majd szeretsz már minden dolgot, meg fogod érteni a dolgokban Isten titkát is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak hagyd, hogy szép legyen,
hogy odaadja kincsét a világ...
hogy el tudjon futni, ami futni akar,
és rád találjon, ami téged takar.
Ami alatt megbújhatsz,
ha oltalmat szeretnél,
és amitől erőssé válsz,
mert élni születtél.
Élni, és nemcsak lenni...
szegényen is gazdagként menni.
Nem várni a pillanatot,
de reményt kelteni...
hogy aminek el kell jönni,
az nem fog összetörni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben."
Monica Baldwin.

 „Ó, szeretett Jézusom, tarts erősen engem, és a nap minden pillanatában éleszd újra Irántad való szeretetem lángját.
Ne hagyd soha, hogy ez a láng, a szeretet lángja, mely Irántad ég, pislákoljon, vagy kialudjon.
Ne hagyd soha, hogy gyengének bizonyuljak a kísértés idején.
Add meg nekem a szükséges kegyelmeket hívatásom, odaadásom, hűségem tiszteletben tartásához, és hogy meg tudjam tartani az igazhitű Katolikus Egyház tanításait.
Hűséget ajánlok Neked, minden időben.

"Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. "
Wass Albert.

 Jó reggelt, kellemes ébredést és hétvégét kívánok.

 

 

 

 

"Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben."
Monica Baldwin.Szeretettel kívánok szép, jó reggelt Mindenkinek !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsa, Rózsa, vörös Rózsa,
Szívem pici biztatója,
Tavaszomnak elhozója,
Lelkem boldog altatója,
Bánatom elzavarója,
Rózsa, Rózsa, vörös Rózsa!

Rózsa, Rózsa, kedvesem,
Fény ragyog a szemeden,
Beszélsz hozzám kedvesen,
Táncol szavad lelkemen,
Boldogság ül szívemen,
Rózsa, Rózsa, kedvesem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyedül állok. Csepp fények égnek.
Őriznek talán? Ápolnak? Védnek?
Magamban vagyok, magamnak élek,
Tőlem hozzám fut bennem a lélek.

Egyedül vagyok. Ki szeret engem?
Van miért élnem? Van kit szeretnem?
Ki vagyok én? Mondd, ki lakik bennem?
Ha te is itthagysz merre kell mennem?

Meddig ég a tűz, lángolnak fények,
Játszanak velem tündéri lények?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.