Nagy Sándorné

Asztalon díszeleg már
az adventi koszorú.
Egy gyertya ég rajta.
Kedvem ettől kissé szomorú.

Gyermekkorom karácsonyára
gondolok.
Arra az időre, amikor együtt volt
a nagy család.

Az egyszerű, de szép karácsonyfára.
Na, meg a szeretetre, békére,
ami körülvett bennünket.
Nem az ajándék volt fontos,
csak az együttlét.

Ma is így érzem.
A szeretettől fontosabb nincsen.
Első helyre akarom tenni,
így akarom az ünnepeket
a családdal tölteni.

Vannak, akik már nem lehetnek velünk.

Legyen ünnep a földön és a menyben,
Isten angyalai vigan énekeljen.
Elküldte az Úr a földre négy angyalát,
továbbitsa az üzenetet embereknek kis Jézus hamarosan érkezik már.

Az első angyal a hit lángját meggyújtotta,
higgyetek, mert létezik Isten országa.
Soha ne kételkedjetek benne Ő mindennap veletek van,
tárjátok ki neki szivetek észreveszitek,hogy Ő bennetek van.

Második angyal remény lángját hozta el,
sötétségből elveszett emberek Jézus segitségével világosságra lel.

Az öreg kút csendesen adja
Vizét... így telik minden napja.

Áldott élet ez! - fontolgatom.
Csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!

Csak adni? Terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek... tükre rám ragyog:
,,Hiszen a forrás nem én vagyok,

Árad belém! Csak továbbadom
Tisztán, vidáman és szabadon."

Hadd éljek ilyen kút életet!

Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek rosszak. A világ szép, s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ.

Vers. Az elmúlás benne van.

                                               Az elmúlás benne van.
                                               Az elmúlás benne van minden pillanatban,
                                               Fekete árnyként a halál suhan abban.
                                               Megérinthet bárkit, magával ragadhat,
                                               Ebben a világban minden, minden múlhat.

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Sárközi György: Őszirózsa

Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.

Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a


lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer

egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,

mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt

és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.

Reggeli napfény, adj erőt szívemnek, lelkemnek,

Adj reményt a mindennapi küzdelmekhez,

Melegítsd meg háborgó lelkem,

Mely kiált hozzád: Segíts!

Vezess a remény útjára,

Ahonnan többé le nem térhetek.

Napocska mutasd az igaz utat,

Világítsd, merre van,

Szenvedéseim, letörték bennem a reményt,

Kérlek, vezess oda vissza,

Az út reményéhez, melyről letérni nem lehet, és

Ígérem, nem adom fel soha, a küzdelmet.

 Nincs olyan kert, ahol ne lehetne találni legalább egy-két rózsabokrot, a tearózsától a futórózsáig bezárólag. Az én kertemben is van természetesen, hiszen az egyik kedvenc virágom, bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Hoztam is egy csokorra való gyönyörűséget.

A boldogság kertje nyitva áll! RÓZSÁK!-RÓZSÁK!ÖRÖK RÓZSÁK! Jó

reggelt! Szép napot kívánok !

 Szép jó reggelt kívánok!
Boldog vidám napot, Békés nyugodt szép új hetet kívánok mindenkinek!

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Gyertyát gyújtok Néked, Édesapám,
sírod körül ég ezernyi fehér láng,
elköltöztél oda, hol semmi se fáj,
emléked csupán, ami maradt reánk.

Emléked, apám, mindig itt él bennünk,
Tudd, hogy szeretünk és sohasem feledünk,
bárhol is jársz, mi veled leszünk,
minden csillagban Téged keresünk.

Elmentél tőlünk, bár ne kellett volna,
de nincs mit tenni, ez a sors fintora.