Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szívem
oly könnyű, könnyű lesz.

Áprily Lajos

 Megállítottam én réti víz futását
Malom-zuhogónál, hol égerfa nőtt;
Víz remegő színén nyári nap múlását,
habon játszadozó napfény ragyogását,
derült éjszakákat, holdat csillag-árban
a lelkembe zártam -
nem tarthattam vissza a futó időt.

Tenyerembe fogtam fecske fiókáját,
Éreztem szivét, a riadt-remegőt;
Öleltem karommal szerelmek csodáját...
Egy-őszi madarat, bús szív néma vágyét.
Gyüjtöttem, mint lombot dérütött határban
s a lelkembe zártam -
nem tarthattam vissza a szálló időt.

Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét, a nap melengető fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot,
illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat....

 A magányosságból nekem már elég,
amire vágyom: szíved szerelmével ölelj át,
halk szavaiddal néha kérdenéd:
"Mi kell édesem, mond mi fáj?"

Mint egykor boldogságunk tavaszán,
megfáradt kezed cirógatna csendesen,
fejemet az öledbe hajtanám,
s nem fájna már semmi sem.

Fejemet az öledbe hajtanám,
és nem kívánnék tőled semmi mást,
a csókjaidat már nem is óhajtanám,
csak a szerelmes cirógatást.

És ahogy álmos gyerekszáj dadog,
gügyögnék hozzád, mint egy kisgyerek:
"Én mindig jó voltam...és jó vagyok...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ragyogj!

Ragyogj,mert szeretetre születtél,
Mert az élet hordozója lettél.
Ragyogj,mert érzelmek élnek benned,
Értelmet adva életednek.
Ragyogj,hogy erőt sugárzó lényed,
Szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj,mert a közöny sivársága,
Nem vethet árnyékot a napsugárra.
Ragyogj mert szép vagy és ragyognod kell.
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?
Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?

 A Nap ma úgy csókolta
hajnalát, pirulnak a felhők.
Különös illatú párafelhőben
izgatott madárfüttyök.
Szokatlan pompával tűnik
a hajnal, ünneplőssé színezi
napomat. Ajándéknak érzem.
Mintha azt súgná, valóra
váltom minden álmod.
A Napnak elhiszem, ő
mindig tisztán ragyog.

Vincze Zsófia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szokatlan utakon járok,
mint a semmitmondó tulipánok,
illattalan lopom magam
a lelketekbe is minden szavam
az emberi meleg vágya,
amiért kínlódom, arra várva,
hogy egyszer szeretni fogtok
úgy ahogy vagyok s nem álmodoztok
soha semmi-semmi másról
csak egy illattalan tulipánról.

Minden új nyarat úgy várok,
mint reszkető kézben tulipánok
egy ház előtt, vagy fák között,
hol a szerelem üdén megkötött
az érkező kedves léptét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm, hogy minden segítséget megkapok az Utamon, hogy önmagamra találjak és szeretni tanuljak! Köszönöm a tanításokat és a tapasztalatokat! Hálás szívvel gondolok az életemre. Szeretettel gondolok az életemre. Szeretetem beragyogja a világomat. Szeretek szeretni! Köszönöm, hogy szerethetek és köszönöm a szeretetet! Áldás!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadbanr30; ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.r1; (Teréz anya)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A legnagyobb siker mindig az, ha adhatok nektek valamit, ami szebbé teszi a napjaitokat, ami erősít, ami útmutatást ad. Ez a legszebb siker."

Csitáry-Hock Tamás

 

Mindent hálásan köszönök!

Hálás vagyok az új napért,
a kérdésre kapott válaszért,
a jó szóért, a tettekért,
az életért, mi tetten ért.
Hálás vagyok, hogy itt vagyok,
hálás, mert Napom rám ragyog,
hálásan dobog a szívem,
a hála jó, én úgy hiszem!
Hogy kaptam egy csodás napot,
hogy adhatok, hogy kaphatok,
hogy szeretet is jut nekem,
hogy vannak mások is velem.
Mert világommal egy vagyok,
mert benne élek, s alkotok,
mert elkísérnek társaim,
mert megélhetem vágyaim.
Hálás vagyok, hogy élhetek,
hogy körül vesznek életek,
Hálám az égbe felemel,
odajutsz te is velem el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken a harmat
ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel
szárnysuhogástól csattog a lég.

A kávé illatával ébresszen a reggel,
vidámító percek jöjjenek sereggel,
mosollyal a szádon folytasd csak az álmod!
Örömöd napodban így majd megtalálod. Szívednek húrjain új muzsika pendül,
hogy szép ez a világ, hinned is kell szentül!
Kire rámosolyogsz, szebbé teszed napját
és a mosolyt csakis jó emberek kapják! Mert jó mind az ember, míg nem keserítik,
amíg vágyak, álmok életre derítik!
Amíg képes másra szeretettel nézni,
s hagyja a szép szívét mosollyal igézni! Induljon reggeled a kávé illatával!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.

Úgy áldjon meg Isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.

Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.

Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.

S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.

 

 

 Megkésett köszöntő.

Hiába nő a sok virág,
hiába színes a világ,
hiába mind, ha nincs minek!
Adnék virágot, s nincs kinek!
Hiába ünnepel a szív,
a dal néma, mely visszahív.

Te rólad szól fájó dalom,
szívemen ül a fájdalom.
Adnék virágot, ölelést,
mosolyt, jó szót, - nem is kevést -
de lám már mindez hasztalan,
a szívem oly vigasztalan!

Mert ma az anyák napja van,
és árvának érzem magam!
Hogy köszönhetném meg neked,
amid már nincs: - Az életet!

 Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.