ÚT....akár hétköznapi utad..vagy misztikus utad...sokkal kanyargósabb mint azt TE szeretnéd..vagy vártad....ÖRÜLJ NEKI!! mert ha egyenes lenne...azt jelentené, hogy voltaképpen BELŐLED TÖBBET NEM NÉZ KI AZ ÚT...csak annyit, hogy birkán mész előre...és eldőlnél a kanyarban ...DE ÍGY NÉZD MEG..NAP MINT NAP..APRÓ KIS KANYAROKAT KAPSZ..amikkel lehet, hogy megküzdesz ugyan...DE MENNYI MENNYI "KANYARGÓS" ÚJ ÉLMÉNY ÉS TAPASZTALAT VAN MÁR MÖGÖTTED...és MA...ITT VAGY!!!!

Zúgó szélben, vad viharban
óvom, védem léptedet,
vigyázok rád, nem hagylak el,
szeretetem átölel.
Ezt az egyet nem veheti
el embernek fia:
szívem mindig érted remeg,
soha nem lesz mostoha.
Kérem Istent, legyen veled,
könnyítse az utadat,
törölje el könnyeidet,
vidítsa az arcodat.

Most csend van, csak a szívem zakatol,
mert tudom, hogy vársz reám, valahol.
Most csend van, az éjszaka átölel,
úgy fáj, hogy nem lehetsz hozzám közel.

Futnék, szaladnék hozzád, ölelne két karom,
az éjszaka rólad mesél, s én fáradtan hallgatom.

Nincs rá szó, elmondani se lehet
az érzést, mely betölti lelkemet.
Most csend van, csak a szívem zakatol,
tudom, gondolsz rám Te is, - valahol.

Kopp,kopp! - kopogott a Szeretet a Harag szívkapuján.
- Ki az? - kérdezte a Harag.
- Én vagyok a Szeretet! - hangzott kintről a válasz.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte nem túl barátságosan a Harag.
- Tűnj innen, nincs szükségem rád! - rivallt a Szeretetre.
- Kérlek, ne küldj el, beszélgessünk!

"Az öröm további örömöket vonz. A boldogság több boldogságot. A békesség több békét. A hála több hálát. A jóság több jóságot. A szeretet több szeretetet. Ez belső munka. Nem kell mást tenned világod megváltoztatásához, mint hogy megváltoztatod, amit odabent érzel."
/Rhonda Byrne/

....Az lenne a szívem,
benne minden szeretetem.

Ha mindent adhatnék neked,
rózsacsokrot hoznék naponta,
az ágyadba ezernyi puha szirmot
hordanék nagy halomba.
hoznék messzi dörgést, csendes esőt,
hogy dédelgessenek álmodba,
ringva..
zöld fűből szőnyeget
terítenék lábad elé,
hogy álmodozva megpihenj,
míg véd egy ősöreg fa árnya,
ölel a színes őszi pára.

Reményik Sándor

Másvilági vándor a kezemen

Fehér lepke felhőtlen ég alatt, 
Hagyd most egy percre a virágokat. 

Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem, 
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem. 

Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én. 

Az érintésed mily finom, - ilyen 
Lehet egy túlvilági szerelem. 

És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron 
Itt ültél te is egy kerti padon. 

Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül. 

Emberként, kit a teste-lelke nyom, 
S tudja, nincs szabadító hatalom. 

S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad: 
Fehér álom, nyugtató gondolat. 

Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem, 
Egy pillanatig maradj még velem. 

És vigasztalj, hogy lepke leszek én, 
S lebegek, mint te, valaki kezén, 

Ki majd, magába rogyva - egykoron, 
Ül itt, mint én most, egy kerti padon. 

Nagyvárad, 1929 július 1