Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!

Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?

Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!

Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?

Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!

Válasz

Istenem ! Te oly régóta
ismered az Utat,
mely után az emberi lélek
oly megszállottan kutat !

Mutasd meg hát fénylő Orcád !
Mutasd meg... - Önmagad,
... mert az Ember gyönge lelke
a mély sárban leragad...

Nyújtsd ki felénk erős kezed,
ha el találunk esni,
Vigasztalj, mint kis gyermeket,
ki nem tud még menni...

Adj erőt, ha ránk tör a " félsz " !
- Adj hitet - megállni !
Add, hogy egymás kezét fogva
tudjunk Rád találni...

Adj hitet, hogy tudjuk; Te vársz !
Segíts, hogy tudjunk lépni !
Add, hogy végül Szíved mélyén
tudjunk megpihenni...ÁMEN
/Tandari Éva verse/

Válasz

Karácsonyi boldogság .


Erdő szélén kicsiny házban
ó , mily nagy a boldogság
három gyermek szív repesve
várja már a Jézuskát .

Az ablaknak párkányára
éhes cinke szálldogál ,
félénken körülnéz kis
csőrével kapkodja a gabonát .


Édes szüle kalácsot süt
illatától varázslatos a lakás ,
Édesapjuk fa hasábbal a kezében
tüzet rak , hogy meleg legyen a lakás .

Lassan - lassan esteledik
a boldogság égig szökik ,
a nagy lárma is megszűnik
kis szobának közepében a
zöld karácsonyfa ékeskedik .


Három gyermek ámul - bámul
most látnak , ők szép csodát
ajándékok szépszerével
lepték el a kis szobát .

Bontogatják nagy lázasan
közben jókat kacagnak ,
boldogságuk határtalan
nincsen náluk boldogabb .


Kis szívüket megtöltötte
az igazi szeretet , énekükkel
éltetik a megszületett kisdedet .
Éljen , éljen a Jézuska kicsiny
szájuk meghatódva így rebeg .

KIVÁNSÁG.jpg

Válasz

Ébredj valami szépre , s legyen
mindenkor a szívedben béke .
Zengjen a lelked muzsikája ,
hunyt parázsnak lobbanjon lángja .
Szárnyalj szabadon a tiszta
kék égen , gond , s bánat
szívemből kívánom soha ne érjen

Válasz

Oly sok szépet elképzeltem ,
miként fogod boldoggá tenni
az életem ? Nagy vágyaim
sohasem voltak , csupáncsak
az őszinte lélekből fakadó , igaz
boldogságot keresem . Nem
lennének örömtelen napjaink ,
szállnánk az ég és föld között ,
mikor a bíborvörös napkorong ,
felettünk váratlanul megjelent .

Válasz

Bódás János: Pünkösdi ének
Jöjj, Szenlélek, te égi tűz!
Napnál hevesebb lángjaid
bontsák szeretetté bennünk
a gyűlölet atomjait!
Szent Szél, légy a szellőztetőnk,
szórd szét a nehéz felleget,
mely sötét árnyékaival
a földre s ránk telepedetett
Zúgj át rajtunk égi vihar;
ne békés népek tűzhelyét
s vetését – de gőgös, hazug
bálványainkat zúzva szét.
Isten galambja szállj le ránk,
szívünkbe rakd a fészkedet,
turbékolj halkan, lakozz bennünk
sárkányok s keselyűk helyett.
Hozz új embert – mert most miatta
a Föld fáj s szégyenpírban ég,
hogy végre már váljék díszére
egy megtisztult emberiség.
A népek zajló tengere
békére, nyugalomra vár,
legyen a gyötrődő világnak
maradandó pünkösdje már.

Válasz

Gárdonyi Géza

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol?
Mit mond?
Mit nevet?
S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senkisem.
Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

Válasz

Kun Magdolna: A szív panasza

A kudarc mindig leszakít
egy darabot a szívből,
mely lassan roncsolódik,
de annál jobban fáj
és hiába foltozzák sebét
múltbéli emlékek,
ha egyszer hiányzik belőle
nem úgy dobban már.
Túl érzékeny a fájdalmasan
felcsendülő szóra,
a sokszor átélt
könnyekkel telt
csalódásokra,
s minden olyan gondolatra,
mely bántó is lehet,
mikor annak valós értelme
már nem azt tudatja,
mit a szem egy másik szemben
álmaiként keres,
feledtetve magával,
hogy törékeny az élet.
A szív próbál úrrá lenni
a rá váró nehézségeken,
mégis nehéz visszahozni
a messzire tűnt szépet.

forrás: rozsakert.bloglap.hu

Válasz

Nemes Nagy Ágnes - Alázat

Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
fejemre a perc lágy, szirupos árja,
a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
magányom mégis csonthéjába zárja.
Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.
De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
- csak már az emlék és valami vágy
fogyó türelmem alján felderengtek.
S míg ülök, hűs hajnali ágyamon,
s mint szemem alját, kék lepi a házat,
belenyugodni lassan, bágyadón,
majd megtanít a virradó alázat.

Válasz

"Lehet, hogy néha úgy érzed, semmit nem érsz a nagyvilágban. De tudd, hogy mindig lesz valaki, aki, ha rád gondol, elmosolyodik. Mindig lesz valaki, akinek ha az eszébe jutsz, melegség járja át a szívét. Mindig lesz valaki, aki ha meghall egy számot a rádióban, megjelenik előtte az arcod. Mindig lesz valaki, aki ha rád gondol, tudni fogja, mit köszönhet neked. Mindig volt, és mindig lesz, akire hatással vagy a világban, aki a reményt, a hitet, vagy csak egy életre szóló pillanatot köszönhet neked. És ameddig van ilyen ember, akár egyetlen is a nagyvilágban, nem vagy egyedül. Sohasem."

(Todorovits Rea)

Válasz