Szeretettel köszöntelek a Minden ami körül vesz közösségi oldalán!
http://mindennapjaink.network.hu/ és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb..
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szántó Imréné Mária
Minden ami körül vesz vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Minden ami körül vesz közösségi oldalán!
http://mindennapjaink.network.hu/ és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb..
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szántó Imréné Mária
Minden ami körül vesz vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Minden ami körül vesz közösségi oldalán!
http://mindennapjaink.network.hu/ és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb..
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szántó Imréné Mária
Minden ami körül vesz vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Minden ami körül vesz közösségi oldalán!
http://mindennapjaink.network.hu/ és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb..
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szántó Imréné Mária
Minden ami körül vesz vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
"Ne csüggedj... ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretnéd..
Ne add fel! Mindenki számára megírták azt a legszebb mesét..
Melyben boldog lesz... Csak hinned kell... Soha fel nem adni..
Hiszen örökké nem eshet... Egyszer a nap rád fog ragyogni...
Kövesd az álmod.. Még ha akadályok ezrei is veszik körül
Állj fel még akkor is.... ha az erőd már teljesen kimerül
Menj akár csúszva... de hajtson Téged az a gondolat
Hogy szebbé kell tenned minden egyes napodat..
Amikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
együtt kell dobbanni az emberek szívének.
Szóljon idén arról minden mese, ének:
– varázslata van a szív szeretetének.
Nyisd hát meg szívedet, öleld a világot,
minden ember legyen örömmel megáldott,
mosollyal vidíts fel, szóval, öleléssel,
tiszta érzésekkel, mit szívedbe vésel.
Teremts egy szeretőbb, élhetőbb világot,
amilyet az ember eddig még nem látott.
|
|
Megint egy új hétre ébredtünk Barátom,
s a nap is vidáman köszönt ahogy látom.!
Legyen hát az új hétnek vidám minden napja,
és remélem a teremtő nekünk ez megadja..!
Víg tavaszi szellő lengedez a tájon,
sok fészkelő madár ugrándozik a fákon.!
Vígan fütyülik ,hogy megérkeztek végre,
s nem sokára ők is dolgoznak a fészken.!
Adja a teremtő ,hogy szép legyen minden nap,
amit az ember ilyenkor magának kívánhat.!
Zsongjon az élet vígan a tavaszi tájon,
s neked is szép heted legyen kedves Barátom.!
Amikor az ember még csak fiatal,
nem érdekli hóvihar sem, s zivatar,
vígan tekint rá az egész világra,
hideg szél fúj, hó is esik, nem bánja.
Sziporkázik, nevetgél és azt hiszi,
rettenetes sok ideje van neki,
betegség és fájdalom még nem gyötri,
vagy ha igen, gyorsan el is felejti.
Repül gyorsan tíz,húsz,harminc, negyven év,
fordítaná vissza élet kerekét,
mivel a kerék csak előre halad,
néha megtorpan, csak az emlék marad.
Állj meg pajtás, ne rohanj úgy,
Tudod, a virágok csak egy helyben ülnek.
Életünkben mindig nagy csodákra vártunk,
S a helyes úttól, sajnos, gyakran messze jártunk.
Kergettük az álmot, melyet más vágyai szőttek,
S bennünk napról napra a kételyek csak nőttek.
Kérdésünkre válasz olyan sokszor nem volt,
Pedig számtalanszor megnyílt felettünk az égbolt.
S akkor kaptunk csodát, mikor nem is kértünk,
Mert mindig volt, ki óvott, s mindent megtett értünk.
Táviratok...levelek...levelek...
"Ki tudná megmondani, mi lesz még az életemben.
Nem kívánok csodákat, csak nyugalmat a lelkemnek.
Énekemmel dicsérem, kinek mindent köszönhetek:
Dicsőség és hála Uram, Neked!
Szeretném, ha mindenki körülöttem boldog lenne.
Szeretném, ha minden ember boldogan, békében élne.
Akkor is, ha életünk nehéz gondok közé tetted:
Dicsőség és hála Uram, Neked!
Szívedből szólj, s másoknak küldd el azt!
Ha bántanak, – porold le lelkedet!
Ha így teszel, lelked is felderül.
Ha virág lehetnék csak egy napra,
biztosan nagyon sok dolgom volna.
Égőpiros lennék, vagy esetleg kék,
világító sárga, de semmiképp sem
szeretném a szomorút, a feketét.
Aznap én nem egy virágot nyitnék,
hanem tízet, húszat, vagy százat.
Mosolyom csupa derű lenne s alázat,
befutnám titokban az egész házat.
Megkérném a napot már előző este,
hogy a színeket, csak virágokra fesse.
Amikor az orgona virágzik
Napsugara fényesen cikázik.
Az esőben mindig jól megázik,
A napfényben soha ő nem fázik.
Kismadár az orgonafa ágán
Bárcsak mindig én őt ottan látnám.
Barna kislány kinek lelkem adnám
A madárkát neki megmutatnám.
Minden fehér orgonavirágba
Ott lakik a szívem legszebb álma.
Olyan szép az orgona virága,
Mint az az egy drága kisleányka.
Várnai Zseni:--Orgona
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!
Erdők ölén, völgyben, réten
illatosan, lila-kéken
nyílik már az ibolya.
Ő a tavasz kis futárja.
Régen várunk már utána,
s most már ő csal, hív oda.
A szellővel azt üzente:
fogytán van már a türelme.
Olyan nagyon vár szegény.
Cimboráim, induljunk hát!
Hagyjon abba játszást, munkát
minden lányka és legény!
Ünnep, ünnep a szép tavasz,
mikor a tél már nem havaz.
Énekeljünk, cimborák!
Megjöttek a gólyák, fecskék.
Festegetik már a lepkék
tarka szárnyuk hímporát.
Itt a tavasz, a kedvünk is virágos.
Aranyosi Ervin © 2014-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Emlékezz csak vissza, mit hoztál magaddal?
Képes vagy naponta újra megcsodálni,
Ne mutogass másra, mert sorsod te írod!
Négy aprócska kölyökróka kifeküdt a napra,
Kicsi vagyok, mégsem félek,
Hogyan kell boldognak lenni?,
Kicsi vagyok, jóra vágyom,
Sugárzó jó kedvvel kezdem ezt a napot! Mosolyomat küldöm, te pedig ezt kapod! Akarom, hogy te is nevess a világra, úgy ahogy a Napunk, ragyogjunk hét ágra! A világ csodaszép, csodáld, s legyél hálás! Lásd a mosolyomért nincsen sorbaállás! Ingyen van, csak vedd el, és vidd hírét másnak, amerre csak járok, vidám embert lássak! |
||
Öltöztesd szívedet karácsonyi díszbe,
Élt egy szabómester, szíveket foltozott.
Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,
Karácsonyra nem kérek mást, csak újabb 365 napot.
Mialatt, mit elrontottam, apránként kijavíthatok.
Esélyt kérek, ezret, százat, hogy egyre jobb legyek,
S ha bántottalak idők során, gyógyírt hozhassak Neked.
Legyen időm gyógyítani fájó lelki sebeket, s
Legyen időm újra fogni elengedett kezeket.
Legyen időm nevetésre, meghitt pillanatokra,
Legyen időm mindarra, mi mosolyt csal az arcokra.
Előáll az égi szán,
Arany talpa, gyémánt rúdja,
Jézus indul földi útra.
Földi útra, messze útra,
Csengős bárány húzza, húzza.
Ezüst csengőt meg-megrázza,
Apró léptét szaporázza.
Hegyre föl és völgybe le,
Száz kis angyal száll vele.
Angyal kocsis ült a bakra,
Ostorkáját pattogtatja…
Elől száll a fulajtárja,
Vígan zeng a trombitája.
Ahol járnak csillag lehull,
Minden ember földre borul.
Amerre lép csengős bárány,
Hidat ível szép szivárvány.
Minden házat sorba járnak,
Mindent tudnak, mindent
látnak,
Mindenkire rátalálnak.
Nem nézik az ajtó nyitját,
Jézus fáját beállítják.
És a végén minden ágnak
Meggyújtják a kis gyertyákat.
Tesznek alá sok játékot,
Jézus küldte ajándékot,
Puska, csákó, baba, labda,
Örül is ám aki kapja!
Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerek láb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.
Harang hangja száll a mennyből,
Bari nyakán csengő csendül,
Szánkó rúdját az angyalkák
Visszafelé fordították.
Egyre halkabb egyre messzebb
Mennyországba megérkeztek,
Üres szánkót helyre tolják,
Csengős bárányt csutakolják.
Fáradt szárnyuk összehajtják,
Kicsi Jézust elringatják,
Álma édes, álma mély,
Szent karácsony éjjelén.
Áldott karácsonyi ünnepet kívánok mindenkínek.
Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót
hosszú estéken remegve lestem.
Vártam nyílását azon a sok-sok
felejthetetlen
szép, gyermekkori karácsonyesten.
Kipirult arccal, dobogó szívvel,
úgy vártam, mikor fordul a zárja,
mikor tárul fel, mikor ragyog fel
a titkok fája.
Ó, hogy csábított minden kis ága!
Rég volt … azóta évek repültek,
és messziről int már az öregség,
s azt veszem észre, felnőtt, vén gyerek,
– ez már nem emlék, –
a karácsonyi ajtót lesem még!
Ó, de már többet tudok azóta!
Gazdagabb titkok hívnak és várnak!
Ragyogóbb minden karácsonyfánál,
mit a szem nem láthat
országában a dicső Királynak!
Tudom, az ajtó egyszer kitárul.
S jöhetnek gondok vagy szenvedések,
ez ad most nékem derűt, nyugalmat,
hogy ott az élet
az ajtó mögött … s már küszöbén élek!
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Hideg hóból, jégből készült.
A szeretet nagy kincs,
Egyszer talán én is Angyal lehetek,
Az égben élek majd, csillagokkal játszok,
S amikor a karácsony közeleg,
Elmegyek mindenkihez, elmegyek hozzátok.
Széthintem mindenfelé imára hívó igém,
Ünnepelem veletek Jézus születését,
Magammal viszem serlegem,
Melyből csordul majd a szeretet.
Betegeknek gyógyulást adok,
Szegényeknek ételt, takarót,
Gyermekeknek varázslatot,
Szomorúknak megváltó holnapot.
Házaitokba viszem a meleget,
Lelketeknek adom a fényt,
S hol áldott szájakon fohász sorakozik,
Ott hagyom kicsit önmagam is.
Aranyosi Ervin
Szeretetcsomagom
Hányat kell aludnom,
még Karácsonyt várva?
Várom az ünnepet
két karom kitárva.
Tudom, csoda készül,
s én már nagyon várom,
együtt lehet végre
az egész családom.
Lesz egy ajándékom,
és azt szívből adom,
mosollyal bélelem
szeretetcsomagom.
Lesz benne ölelés,
szívből jövő, kedves,
ettől lesz nagyinak
vidám szeme nedves.
Kacagást is küldök,
s mindenki megkapja,
csilingelve pendül,
szívem víg harangja.
Nem Pesten történt, amit hallotok. Ott ily regényes dolgok nem történnek. A társaságnak úri tagjai Szekérre ültek, és azon menének. Szekéren mentek, de ökörszekéren, Két pár ökör tevé a fogatot. Az országúton végig a szekérrel A négy ökör lassacskán ballagott.
9 éve | bemkó andrásné | 1 hozzászólás
Hideg márványtakaró Vakítóan fehér hó… Elvakítja két szemem Nyomot hagy a lelkemen Égből hullik szépen alá Énekli az Isten dalát Két kezemet meghűti Az arcomat pezsdíti Láthatatlan fehér fátyol Megcsodálod benn a házból Mosolyogsz, ha felnézel Szíved eltel reménnyel… Ott rejtezik a szívedben Fehérfátyol lepelben Ha elcsendesedsz, meghallod Mit néked a hó suttog… Kinyitja az ég ajtaját Megépíti hó hintaját Már messziről sugárzik A szemed is csak káprázik Tiszta fehér áldott hó Lelkünket is feloldó Hideg fagyos érinteni De szívünket melengeti Isten arca rejtve benne Örök titok fehér lelke Boldog vagyok, hogyha látom Csodálom hát mindenáron Isten adta fehér lepel A mennyekbe felvezetel Csodállak én, míg csak élek Áldozok szép énekének Ki megalkotta e csodákat Az Isten havas világának… Árvai Attila© 2012-04-19
A Karácsony akkor szép, Hegyek hátán zöld fenyő, Beszegődik, beáll csak Ahány csengő:
csendüljön,
hogyha fehér hóba lép-
nem is sárba, latyakba...
Ropog a hó alatta.
kis madárnak pihenő-
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.
szép karácsony fájának-
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben!
9 éve | Szántó Imréné Mária | 2 hozzászólás
Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.
2
Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség –
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Úgy szeretném,
hogyha szívem
Kicsi jászol lenne,
Karácsonykor az Úr Jézus
Megszületne benne.
Befogadnám, betakarnám,
Illattal beszórnám,
Hideg széltõl, deres csóktól
Szeretettel óvnám...
Elringatnám: szent álmait
rózsákkal behinteném,
S ránk borulna csillagostul
Csöndes, égi szent éj...
Jer, Uram, hát, várlak, jövel!
Szívemet kitárom...
Születésed áldott percét
Örömtelten várom...
A kis Jézus megszületett, örvendjünk!
9 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás
A köd rászállt a hegyek csúcsára
Cseppekben csillogott a harmat a virágra
Felhők fölött elbújt a nap
Kerestelek ott fönn,de nem találtalak
A mennyből,mint ha angyali szózat szólt volna le
Fényt hozott a menny üzenete
A hírt az angyal szeretettel hozta
Üdvözlettel jött hozzánk a nap sugara
Lelkem fázott,,nem találtam a fényt
Egy kis mennyei sugár világított
Szívem ettől felmelegítvén
De komor felhők taposták a napot
Látom már nem jön tőled remény
Nem halljuk üzeneted,nem jön a fény
Nem lesz meleg szívünk rejtekén
Fázott a szívem,a felhőkre néztem
Didergő homályban üzeneted kerestem
Az eső csendben eleredt,
Siratta a felhő az elmúlt szeretetet
De földre szállt le egy angyal
Megvigasztalta halkan elhagyott szívemet
Lesz még fény,s jön tőled üzenet
Emléked átkarolja a szívünket
Öröm ragyog fel arcunkon
S az angyali fény felszárítja könnyeinket
Küldöd felénk angyali üdvözletedet
S én megköszönöm az angyalnak hálás szívvel
Reszkető szívemet felmelegítette reménnyel
Hogy az embereknek eljuttassa a fényes napot
S elzavarja felettünk lévő hideg bánatot
Elfújja a széllel a zord felleget
Elűzi a gondot,megvédi a szeretetet
S a hideg télen is kisüt majd a napsugár
Felmelegíti a tavaszi földeket,rügyeket
Lesz még meleg nyár érleli kenyeret
Lesz még remény ,hazánk felől el űzi a felleget
Hogy a szegénynek is jusson öröm a bánat helyett
Legyen meleg takaró,fedél feje felett
Megvigasztalja az éhes ,síró gyermeket
Elküldöd az angyalt ,söpörje el
Hazánk felöl a gonosz szellemet
S mióta elmentél ,vigasztal a remény
Munkálkodsz ott fenn Isten szeretetén
Hogy ránk is ragyogjon a nap az Isten egén
Szegény hazánkban jöjjön el az új remény.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás
Téli este unalmában ablakomba mélyedek,
az éjszaka sűrű fátyla takarja a kék eget.
A ház zajának árnyékában elmélkedve bódulok,
a hóesésre, melyben csupán néhány ember andalog.
A karácsonyi hangulat, a friss fenyőfa illata
szívemet és lelkemet ünneplésre bíztatja.
Testem ennek ellenére néma nyugalmat mutat,
csodálom a téli fagyba, sötétbe olvadó utat.
Nem fog meg a hangulat, az ünnepek szele,
úgy érzem, nem tudok többé mit kezdeni vele.
A pillanat varázsában nézek a fenyőfára,
csodálkoznék, ha végre egyszer egyenesen állna.
Minden évben ugyanaz a kelletlen lemez,
egy ünnep itthon, mit a köznyelv Karácsonynak nevez.
Ám ez mégsem az az ünnep, mi a szeretetből fakad,
az is csoda, ha olykor-olykor néhány jó szó akad.
De mégis vajon mi lehet egy szép karácsony titka?
Egy családban, hol az egyetértés, s a fenyőfa is ritka.
A külvilágtól elzárkózva a szobám padlóját nyomom,
műfenyőmmel árválkodva panaszaim versbe fonom.
Egy lakásban, hol a családiság szikrája sem lobban,
s akár egy rossz szóból is durva vita robban.
Miért van az, hogy elfelejtjük, miről szól az ünnep?
Itt, hol a nagy örömök is aprónak tűnnek.
Miklós napja közelgőben,
szarvasok is készülőben.
Varázshatalommal felvértezve,
szállnak fel a levegőbe.
Lappföldön lakik a Mikulás,
alig várja az indulást.
Puttonyban az ajándékok kívánságra bekerültek,
figyelmét senki kérése el nem kerülte.
Nehéz feladat az övé,
tiszta szívvel megy a gyerekek közé.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Uram, csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegződre menni,
Szegényen bár, de úgy szeretne!
Mégis talán, ha meglehetne...
Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekintni olykor elfelejtenék,
Azért előttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:
Nem az első helyre ülnék, Uram.
Hull a hó, hull a hó,
Jön-e már Télapó?
Csillogó, csillogó
Hópehely, ragyogó.
Suttogó, suttogó
Fenyőfa, álmodó.
Csacsogó, csacsogó
Kismadár vacogó.
Szél - zúgó, szél - zúgó,
Füledbe hírt súgó.
Fölszálló, fölszálló
Köd mögött egy szánkó.
Robogó, robogó
Szarvasláb, dobogó.
Suhanó, suhanó,
Benne ül Télapó.
Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.
Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Szeretetteljes,szép napokat kívánok a meteorológiai tél első napján mindnyájunknak.
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
9 éve | Szántó Imréné Mária | 2 hozzászólás
Advent első vasárnapján bánjuk meg vétkeinket,
az első gyertya pislogó fénye ragyogja be szívünket.
Adventi koszorúnk, díszítse asztalunk,
gyertyája fényétől világosságot kapjunk.
Advent idején ne csak a testünk böjtöljön,
szívünknek, lelkünknek kell megtisztuljon.
Fenyő illata szeretetet lopjon szívünkbe,
szeretetet-mely jövőre is maradjon meg!
Ne csak a portánkon, szívünkben is takarítsunk,
ha nem ezt tesszük, gyertyát minek gyújtunk?
Betlehemnek vezérlő csillaga,
legyen életünknek vezérlő fonala.
Hit, remény s szeretet
Irányítsa életed.
Hinni kell és remélni
hisz utunkat e csillag vezérli.
Kövesd hát Betlehemnek fénylő csillagát,
s megleled lelked nyugalmát.
Hinni kell, hogy van, ki mellettünk áll,
nehéz perceinkben segítő kéz megtalál.
Az asztalon
Írta: Veress Andrea Hajnalka
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
– ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
Mi az ember célja? Csak boldognak lenni!
Eljön majd magától? Harcolni kell érte?
Hát akkor, hogyan kell, van e már receptje,
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levehetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Mikor a Földre érkezünk,
Ezért ne is gyűjts kincseket,
Mi a tiéd e létben itt?
Élményeid a kincs csupán,
Megérkezik
az alkonyi homály,
lecsendesül
a mező és a táj.
A Nap is viszi
fénylő sugarát,
színben tobzódó,
múló aranyát.
Visszakacsint
a sárguló fákra,
a hegyekre,
a cikcakkos csodákra.
Megvárja, míg
a virág zárja kelyhét,
madár csőrével
tisztogatja pelyhét,
sugár pilláit
ráveti az égre,
tudja, ráborul már
az éj sötétje.
Az esti homály
csendben hívogat,
enyhe szellő
érinti arcomat.
Pihen a csónak,
nád is szundikál,
a Hold hallgat
ő az, aki vár
Rózsák rózsája ,virágnak virága ,
Hölgyek hölgye , királyok királya ,
Gyönyörű rózsa , angyali fényű ,
Vágyó , boldog virág , szűz erényű -
Malaszttal teljes , áldott szépségű -
Te nyomor s fájdalom csitítása ,
Rózsák rózsája , virágnak virága ,
Hölgyek hölgye , királyok királya ,
Úrnőm , kit szeretve szeretnem kell ,
Őrizz rossztól óvó két kezeddel ,
Kövér bűntől bűzlik minden ember ,
Aki vétkeinket megbocsátja ,
Rózsák rózsája , virágnak virága ,
Hölgyek hölgye , királyok királya ,
Nagyon kell szeretnünk és szolgálnunk ,
Ne hagyj tovább sűrű bűnben járnunk ,
Segíts , hogy imádra nyíljon szájunk ,
Dicsérjen a megtértek imája ,
Rózsák rózsája , virágnak virága ,
Hölgyek hölgye , királyok királya ,
Hölgyem , akit Uramként imádok ,
Aki miatt trubadúrnak állok ,
Ha szerelmemre viszonzást találok ,
Hajtom sok vágyam ördögnek malmára ,
Rózsák rózsája , virágnak virága ,
Hölgyek hölgye , királyok királya.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás
A könyvtár előtti kis téren,
a szökőkút ma hallgatott,
egy öreg tűnt föl észrevétlen,
bal kezét markászta a bot.
A jobb kezében másik bot volt,
nyesett vesszőbe nyúlt göcsört,
a szemét elfödte a mennybolt,
két térde roggyant volt, s gyötört.
Leült a szikkadt, hűs betonra,
a vizet leste, a vizet,
szemét keményre hunyorogta,
leste a filléreseket.
Egy padon ültem gondba gyűrten,
de az az öreg megzavart,
komótosan, megszokott-tűrten,
mint akit pénze szűke hajt,
tíz-húszfilléres csillogását
kereste nyurga bot hegyén,
kaparta, húzta - úgyse látták,
egész véletlenül csak én.
Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
Élni az életet minden gond nélkül lehetetlen,
Vannak percek, órák, napok mikor az ember tehetetlen.
Nem tudja, mit tegyen, merre lépjen, vagy lépjen-e,
Nem tudja, hogy lesz-e valaki a nehéz pillanatban mellette.
Amikor saját erejével nem tud segíteni magán,
Mikor semmi más nem marad neki, csak a magány.
Bízik abban, hogy ennek az ideje sosem jön el,
Reméli mindig itt lesz az, akit igaz barátnak tekint.
Mert egy igaz barát az élethez kell, Szép napot kívánok.Szeretettel.Mária.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 3 hozzászólás
"Igen, valahogy így van: otthon az, ahova
hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg
foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba,
hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened
magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az
az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj.
Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este
hazatértek.
Ne akarj élni érzelmeid nélkül, Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül.
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet,
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet.
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak,
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak.
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba,
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba.
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog,
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog.
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle,
Emeld fel fejedet s tekintsél előre.
Az imádság: hívő ember lélegzetvétele;
érte szíve Isten iránt, hálával van tele.
Az imádság: égbe szálló mélységes hódolat;
Istenünkkel a legbensőbb, szent, titkos kapcsolat.
Az imádság: beszélgetés, őszinte, gyermeki;
Atyával, ki a gyermekét, áldja és szereti.
Imádság: a lélek szerve, amellyel lélegez;
imádság nélkül a lélek, elsorvad, vége lesz!
Az imádság: lelkünk szárnya, mely felfelé emel;
Isten trónja elé suhan, s eléje térdepel.
Ismerek egy fényes napsugarat.
Naphazája meleggel volt tele.
Naphazában otthon mégse maradt.
Megszánta a dermedt rügyecskéket,
Napkeletre menekült fecskéket.
Szánta a sok hallgató madárkát.
Fájt szívének a fagyos kopárság.
Elgondolta: ,,Megyek és leszállok.
Tudom én azt, hogy telet találok.
De mire a világot bejárom,
Virág virul minden merev ágon...
Virág virul, meleg tavasz támad!
Odahagyom napfényes hazámat."
Leszállott a jégbevont patakra,
Meleg szóval hívta, szólongatta.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 2 hozzászólás
Mielőtt messze fut a tél,
életet lehel a rétre.
Kedvem kócolja hűvös szél,
már rég elfújta a szégyent.
A múlt poklából álltam fel,
és születtem meg a fénynek.
Bár testem szögezte vasszeg,
többé nem tiporhat vétek.
Így lettem tiszta vizű tó,
melyben láthatod önmagad.
Lényem áttetszően szűz hó,
szívemben nyílik a tavasz.
Te vagy a lélek virága,
öntözz kérlek két kezeddel!
Benned van a kincs világa,
s életre kelti szerelmem.
Szárnyalj velem édes csókkal,
varázsoljunk színes álmot!
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a
szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az
erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd
el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél
te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod
– a teljesség legyél te magad.
Elképzelem, mit gondol a
Tudod, a barátság nem a külsőn múlik!
SZABÓ LŐRINC: CILA
Cila, Cilu, Cinciri-minciri.
Behálóznak a mozdulatai.
Itt sétál az íróasztalomon:
nők vonulnak át tükrös agyamon.
Ha valami jó az eszébe jut,
mint két szikrázó, vörös alagút
gyúl s mélyül rögtön kék-sárga szeme.
Légy zümmög tova - szinte száll vele
s aztán tíz percig nézi a plafont:
mi az a gyanús kis fekete pont?
Az imént papírral futballozott,
függönybe, szőnyegbe csavarodott,
most felugrik, a fűtőtestre ül,
könyvekre, az a helye.
A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.
Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a múltból
A sors csupán ennyit hagyott.
Pedig a lányka könnyű csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez csók volt
Sejtelmes, végső "Isten hozzád!"
A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángolMás csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden, Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban S éles, szomorú nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az énértem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sírást, Köszönöm tört szívű édesanyámat, Fiatalságomat és bűneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.
Hallgatunk sokszor egy életen át.
KÁLMÁN ILONA.
Határtalan szeretet.
Kitárom szívem ajtaját jöjjön be a sok meleg.
Utána jöjjön be mindenki aki fázik és didereg.
Egy csipetnyi forróság jól lesik a léleknek. ...
Hisz sokszor téblábol farkas ordító hidegben.
Kinyitom lelkem ablakát repüljenek be a madarak.
Varázsoljanak jó kedvet trillájukkal egy perc alatt.
A remény csalogányát is várom mindenféle maggal.
Kedves lelkét becéző szeretetteljes szavakkal.
Kipakolom lelkem tudom így minden belefér.
Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: ,,Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!'' -
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben -
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Bohony Beáta: Figyelmeztetés
Kezedben te nem tarthatod
sem a mád, sem a holnapod.
Mit megláttál, hogy hiba volt,
s ha ruhádra rákerült a folt,
keresd fel Mestered vele,
mert mindent eltöröl szerető szíve.
Ne járj arra, hol elestél már,
mert magadban bízva csak veszteség vár.
Utólag mondott szavak halmaza
nem feledtetik, elhangzott: ne menjél oda!
Gondold át: mit mondasz, teszel,
mert életed mindenről énekel.
Van Urad és Mestered,
Ki elé bátran viheted
mások gondját-baját,
hogy megtalálják az Ő útját.
Somogyi Imre: HAZAFELÉ
Alkonyodik... lassan, csendben
Sötétedni kezd a táj,
A mezőről, domboldalról
Hazafelé megy a nyáj.
Elől halad a jó pásztor,
Utána megy a sereg, -
Kicsi bárány az ölében...
Nézzétek csak, emberek!
Jó pásztorunk: az Úr Jézus,
Aki szeret bennünket,
Zöld mezőre, kies helyre
Terelgeti lelkünket.
Ő megy elől, mi utána,
Ölbe vesz ha fáradunk,
Földi zajból nyugalomba:
Hazafelé ballagunk...
Amíg egy falevél lehull
Te kedves fiatal, ne bántsd az öreget,
Aki születésed óta fogta a kezedet.
Vigyázott a te szép életedre,
Jobban, mint a szeme fényére.
Ő is volt olyan szép, fiatal, mint te vagy,
Ő is elbírta a terhelt kosarakat.
Ő már dolgozott éppen eleget,
Hogy megöregedett, Isten akarta ezt.
Ő adta neki ezt a sok szép évet,
Ami már eljárt a feje felett.
Kedves fiatal, tiszteld Isten akaratát!
Ne mérjél az öregnek keserű pohárt.
Mert ha megéred, azt kaphatod vissza,
Amit te most mérsz az öreg poharába.
Sok ezer év óta hullámzik velünk,
Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyujtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,
Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek.
Vidám éberdédt üdv:Magdus.
JÓZSEF ATILLA AMIT SZÍVEDBE REJTESZ.
Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt. A szerelembe -- mondják -- belehal, aki él. De
úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér. S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy. Ölnek, ha nem ölelnek -- a harctér nászi ágy. Légy,
mint a Nyolcvan Éves, akit pusztítanak a növekvők s míg vérez, nemz
millió fiat.
Kiss Adina: Légy hű mindhalálig . . .
Isten az, ki megalkotott,
Ő számolja éveid.
Ő tart meg akkor is,
Ha tükörbe nézve
Meglátod ősz hajad,
S arcod ráncait.
De addig is...
Kezedbe forgathatsz rengeteg könyvet,
Mégis legfontosabb legyen Bibliád.
Láthatsz tájakat szebbnél- szebbet,
De lásd meg bennük a világ alkotóját.
Utazhatsz folyón, tengeren,
Óceán tükrét szelheti hajód,
De láss túl a vizeken, s ne feledd,
Hogy nem vagy más a földön, csak utazó.
Őszinte szív...
Ha életed útján elhagyott mindenki,
ha fájó könnyeid nem törli le senki,
ha már nincsen társad ezen a világon,
ha már nincsen ember, aki melléd álljon,
Mindig megtalálsz engemet, mikor fáradt vagy nagyon!
Mikor már úgy érzed, mindent elvesztettél,
eltűnt minden célod, amit úgy kerestél.
ha már nincsen aki, mosolyra fakasszon,
ha már nem találod, a mi nyugtot adjon,
Mindig megtalálsz engemet, a barátod vagyok!
Ha lelkednek nincs csendje, csak nagy zűr zavarja,
arcod a fájdalom éles könnye marja.
Csak a szív,
az ártatlan, a tiszta,
aki a gyöngyharmatot,
mint kismadár issza,
zsenge fenyőmagot eszeget,
örök szabadságért esedez,
csak a szem,
aki a lelkekbe lát,
mint Pandora szelence,
és nincs benne halál,
csak halhatatlan szerelem,
megőrzi benne az életem,
csak a láng,
aki maga a lélek,
ég fényesen lobogva,
míg a testemben élek,
megóv a viharok szelében,
majd visz tovább az égen,
csak a szív,
aki egy ragyogó virág,
akkor is nyílik az örömre,
ha zord és sötét a világ,
mindent hisz, maga a szeretet,
ami vétek, mindent elfedez,
csak az vagyok,
tudom, semmi más egyéb,
törötten is kristályként csillog
az, ami benne örökre él,
hitemmel vagyok egész,
a feladatom immár kész.
Ameddig csak élek, minden nap remélek,Minden percet, órát, egy álomként megélek.
Örülök a szépnek, örülök a jónak,
Örülök egy igaz, szívből jövő szónak.
Örülök a fénynek, ahogy arcomra süt reggel,
S örülök a napnak, ahogy a hegyek mögül felkel.
Csodálom a hajnal minden egyes percét,
Mert mindig eloszlatja szívemnek a terhét.
Gyertyák vagyunk
Gyertyák vagyunk, kiket a Teremtő gyújtott,
Gyertyaként élünk a fényben, mit Ő nyújtott.
Dolgunk az életben, őrizni a lángot,
Elűzni a sötét semmit, vigyázva e világot.
Minden gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz,
Egyik gyertya vékony, és tömzsi lett a másik,
De minden egyes gyertya csupán égve világít.
Együtt szép és meleg csak a fényük,
Délceg ragyogás, vagy szerény fény a létük,
Éltükben lobogva egyre-egyre csak égnek,
Ők adják a meleg lelket, a hideg égi éjnek.
Dr. Nagy Mihály
Ősz piktor
Tarka színre festette be
szeptember a hegyeket.
Közelebbről megcsodálva
hat színt festett a zöld fákra,
palettáról rájuk kenni,
nem átallott kézbe venni,
óvatosan, szeretettel
minden egyes levelet.
Hat színt festett, megkeverve,
szivárványnál színesebbre:
saját ízlésvilágára
a zöld tájat átpingálta.
Csiricsáré, tarka-barka? -
színkavalkád nem zavarta.
Szép kontrasztos háttérképnek
maradt az ég kobaltkéknek.
Sík Sándor: Eső, eső, eső ..
Eső, eső, eső,
Vígasztalan és végtelen.
Elömlő ólom odafönn,
Elömlő posvány idelenn.
Eső, eső, eső.
Mi lehet odafönn?
Csak egy van ilyen el nem fáradó:
Fosztott anyák szemén a könny.
Eső, eső, eső,
Te tán az Isten könnye vagy:
Kicsalt a szívekből felborzadó
Sarkéji fagy.
Eső, eső, eső.
Talán a türelem
Végtére odafönn is elfogyott,
És most már nem lesz másként sohasem!
( de hála az Égnek, ma nem esik!)
Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.
Őszi csendben
Rigó lesben
Füttyent egyet tova száll
Ágról,ágra ugrik
Földön szalad,meg,meg áll
Rám néz,ismer már
Nálunk él a lombok között
Tölgyfán és a fenyőfán
Fészkét a tujára magasan rakta
Ágak sűrű zöldje eltakarja
Füttyent nekem,én is szólok
Az őszi nap szépen ragyog
Mondom neki ,jó hogy itt vagy
Füttyent egyet választ ad
Azután kettőt,hármat,négyet
Én jövök,most,ő fütyülget
Sárga levelek hullnak a fáról
Ő elrepül,de még füttyent
Vidám füttyel búcsút intett
Azt ígéri vissza jön majd máskor
Mikor jó kedve lesz a nap sugártól
Én csak bólintok neki
Ő már ezt nem várja ,nem figyeli
Visszavárlak te kis rigó
Fütyülésed hallani jó
Oly jó volt a szívemnek
Őszi csendben veled beszélgetek!
Sok porosodó, drága Biblia,
9 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás
Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfa-levelet,
néhány sor zöld szöveggel.
az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.
A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásokon zöld füvét
lerágták mind a kecskék,
nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja;
és újdivatú kalapot
nem visel már gomba.
Ha simogatni tudna a szavam.
Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.
Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon..
Öregek fohásza.
Istenünk! Vigyázz reánk,
légy a szeretet őrző kamránk.
Tarts meg minket hitünkben,
összetartás, biztatás egységében.
Remeg mindkét kezünk már,
az idő, és az óra gyorsan jár.
Évek tovamentek munkában,
korosak lettünk, szenvedésben...
Add meg el ne tévedjünk,
amíg élünk hálásak legyünk.
Újra lent állok a parton,
mögöttem a város, ahol születtem, ahol éltem.
A víz tükrében újra látom magam mellett apámat,
aki csendes és komoly volt, és anyámat, akit nagyon szerettem.
Vasárnaponként mindig erre sétáltunk,
az emberek szivét megmelengette a látvány, ahogy rám néztek.
Anyám szeme ragyogott, és apámat átölelve lépkedett
mellettünk a parton sárga rózsával a ruháján.
Régi kép életre kel, jó a csend, mely átölel,
hallgatom, nem mozdulok, sok-sok év mind újra éled.
Angyali üzenet
Bocsássunk meg magunknak,
Bocsássunk meg egymásnak,
Bocsássunk meg múltunknak,
Teremtett világunknak.
Rázzuk le béklyóinkat,
Dobjuk el gondjainkat,
Hívjuk angyalainkat,
Teremtsük világunkat!
Angyalok segítenek,
Erővel feltöltenek,
Lényükkel átölelnek,
Folyton lelkesítenek.
Ahogy vagy elfogadnak,
Csodákkal támogatnak,
Érzéssel tanítanak,
Mindig bátorítanak.
Bírd még egy picit. Néha csak elég türelmesnek kell lenni. Kivárni, megvárni, és nem elvárni. Szeretni, és nem abban kételkedni, hogy ami történik, az jó - nem lehet más. Aztán persze van, hogy valamiért még várni kell, valamiért még nincs itt az idő, pedig már ott van az orrod előtt. Érzed az illatát, látod a mosolyát, de tudod, hogy még ki kell tartanod egy picit. Ne kérdőjelezd meg, hogy miért, csak élj. Menj tovább magaddal, mosolyokkal kéz a kézben, nem feladva, harcolva, megküzdve minden egyes akadállyal, néha könnyekig hatódva földre zuhanni, sárba taszítva, csináld végig, mert majd ez hozza az életedbe.
Játék ez az élet, és játszani jöttünk,
El ne hidd, hogy most már késő,
Ezt hozta az ősz.
Hűs gyümölcsöket üvegtálon.
Nehéz, sötét-smaragd szőlőt,
hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a briliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Túl a fák aranykezükkel intenek nekem.
Az élet megannyi szépséget kínál!
Áldásal kívánom kedves klubtáraim szép őszi napot.
Üdv:Magdus.
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Milyen felemás érzések közt élünk,ettől lesz szebb a világ.
Kiss Tamás: Jó éjt vers
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Tudós cica
Tudásszomjam oly hatalmas, könyveket is olvasok!
Mert a tudás hatalom is, s bőven adagolva sok.
Így, ha néha erre téved, néhány kevésbé tudós,
annak előadást tartok, – és nem vagyok hazudós!
Terjesztem az okosságot, szeretném, hogy szebben élj.
Hogy megismerd a világot, ezért hajt a szenvedély.
Szeretettel sokkal többre képesek az emberek.
Félelemben soká élni, higgyétek el, nem lehet!
Aranyosi Ervin
Fogadjátok tőlem sok sok szeretettel : A kulcsot ne keresd!
Örökre veled, örökre szívembe zártalak,
egész életem során csak téged vártalak.
Veled lehet színes a mindennapi életem,
bízom benned, a nevedet én a lelkembe égetem.
Amit kaptam fényképet, mindig velem van,
és rátekintek, ha az idő csak úgy elrohan.
Felidézem a régi sok szép emléket,
elfeledem anno, miért épp engem lenéztek.
Szívem hiányodtól csak erősebben lángol,
szeretlek még nem voltam soha ilyen bátor,jó és szerény.Jó barátok vagyunk
soha ne feled e szót-szeretet.
OKTÓBER 6-Faludy György
A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 2 hozzászólás
Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,
Vers:
"Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep.
Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek."
1849 október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét:
Aulich
Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly,
Láhner György, Leiningen - Westerburg Károly gróf, Nagy- Sándor József,
Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly gróf,
Lázár Vilmos.
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!
Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!
Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!
Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Szergej Jeszenyin: Aranyos levelek kavarognak
rózsásvizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.
Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.
Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puhafürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.
Dáma Lovag Erdős Anna .:
Szarvas vadászat !!
Hajnali dér színezi a fák levelét
Arany szőnyeget terít az útra
Vadász csapat az erdőn kürtjét fújja
Megkezdődött a nagy üldözés !!
Menekül a vad,csak a trófea kell !
Életét menti,de agancsa miatt esik el!
Zizzen a falevél szőnyeg,a vadász figyel
Értékes-e a vad,ha igen ünnepel !
Halálhörgés,tusa,itt senkit nem érdekel
Életével fizet a vad,ki nem menekül el !!
Gyors patakban csillog az őszi fény
Űzött szarvas a szomját oltja,s elesik a harc mezején!!
Az úton lévő menekülőkhöz
Fúj a szél,hideg támad
Eső esik nincs kabátod
Te szegény úton menekülő
Más hazát reménykedve kereső
Itt az ősz téged követ
Nem ismertél még ily hideget
Ruhád szakad,cipőd kopott
Gyermeked karodon zokog
Szörnyű nézni,elfogyott reményed
Nem jut élelem,nem jut fészek
Nem lesz hol lehajtani fejed
Hol elhaladsz is szegények az emberek
Hull a zápor,ázol,fázol
Mindened elvész,ha nem vigyázol
Remény,mely messze csillog
Cserben hagy,már alig pislog
Ne indulj el, nincs sok remény
Védd hazádat,te szegény,szegény
Megtévesztve szíved,lelked
Életed menekülve összetörted
Hideg szél,csak úgy fújja
Maradj otthon,otthonodban
Ha életed van veszélyben
Csak akkor indulj idegenbe
Jön a tél,s akkor mit csináltok
Dideregve áztok,fáztok
Nagy a világ,s oly mostoha
Életeddel játszol
Ha elindulsz az ismeretlen világba!!!
Isten nem kért házat.
A vers varázslat! Ha olvasod,
A vers, ha kell, elandalít,
Tudod a vers, ha kell tanít,
Itt van az ősz, s a színes tájba
Amíg van kivel kergetőzni,
Ha megszólalok, ha beszélek,
sohase hangozzanak
mit se érő, mit se sejtő,
mit se segitő, üres szavak !
Legyen ott a szívem a szóban!
Egész szívem !
De még a szív is kevés,
Krisztusom, tégy csodát velem !
Szívemben is,
szavamban is
Te légy jelen !
S akármit teszek, a parányi tettek,
mozdulatok is áldássá lehetnek,
csak semmit ne végezzek sohasem
gépiesen !
Legyen ott minden tettben a szívem !
Egész szívem !
De még a szív is kevés.
Krisztusom, tégy csodát velem !
Szívemben is,
tettemben is
Te légy jelen !
9 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás
Mikor Gecsemáné kertjében Ő,
Krisztus, magát a földre vetette,
– sóhajtását itta a levegő,
és a forrás fájdalmát keseregte…
csillaghímes volt fenn az égi sátor…
S akkor, egy angyal Isten trónusától
sírva hozta éjen, homályon át
a fájdalomnak keserű poharát.
Villám hasított a sötétbe… s fényben
feltűnt a kereszt véres fája messze.
Millió kéz fogódzott a keresztbe.
Kezek, kezecskék, minden földi tájról…
kétségbe esett, utolsó reményben.
S fölötte szikrák ragyogtak: távol,
meg nem született lelkek milliárdja…
S köd gomolygott: az elhunytak imája,
akiknek teste régen porladott
S akkor Isten Fia, a Szeretett
teljességében felemelkedett:
'Legyen, Atyám, amint Te akarod!'
A hold szelíd fénye sugárzott felette.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 4 hozzászólás
Betelt a régi füzetem.
Ma este megnézegetem,
és holnap újat kezdhetek:
háromszázhatvanöt lapos,
ugyanilyen új füzetet.
Lemásolnám most szívesen
a régit, de nem tehetem.
Marad már, amilyen marad.
Ott a Mester kezével írt
sok 'láttam' a leckék alatt.
Sorakozik nem egy lapon
féligvégzett feladatom ...
a rendetlen, elégtelen ...
És ezt a régi füzetet
vizsgára vinni kell velem.
Gondoltam rátok.
Vannak közöttünk fiatalok.
Fogadjátok szeretettel tőlem,ahogy én készítettem nektek.
Nem megfoghatatlan
ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat
hanem
kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s én vagyok
nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.
9 éve | Szántó Imréné Mária | 4 hozzászólás
Ki vagyok én?
S mi lehetek?
Egy mélyen szántó gondolat,
mely eltereli figyelmedet,
de nem oldja meg gondodat?
Ki vagyok én?
Egy cseppnyi porszem,
mit szellő könnyen elrepít?
De mondd mi lehetek szemedben,
ha előcsalom könnyeid?
Ki vagyok én?
Földre szállt angyal,
ki szebbé teszi napjaid?
És egyben ördög is talán,
ki jóra, s rosszra megtanít.
Ki vagyok én,
ha benned élek?
Édesanyám almafái
Édesanyám lelkem
De szerettél engem
Magadhoz öleltél
Szép hangon énekeltél
Még most is hallom hangodat
Veled dúdoltam e dalt:
,,Édesanyám almafái
Szépen szóló körtefái virágoznak"
Öleltelek ,szorítottalak
Ígértem,soha el nem hagylak
S múlt az idő,a rohanó mostoha
Ígéretem elszállt vele tova
Két karod,nem ölel már engem
Sírva hívnálak,de szavakat sem lelem
Hűtlen lettem hozzád,elmentem tőled
Mint fától a levél,elsodort az élet
Minden szavad a lelkembe gyöngyé égett
Szívembe hordom emlékedet
Mikor rád gondolok
Mindig csak dúdolok
,,Édesanyám almafái
Szépen szóló körtefái virágoznak
A templomban harangoznak"
Elhalkul a dal,ragyognak a fellegek
Könnyeim hullnak
Édesanyám ott fenn,ugye tudod
Most is,örökre ,nagyon szeretlek.
Elég volt már Uram az e világi gonoszság,
elég, hogy az ember-ember ellen fordul.
Elég, hogy a pénz mindenek felett áll,
s kinek nem adatik meg ezen átkos bűn,
utcán, téren, otthon nélkül koldul.
Elég már Uram a síró gyermekszemekben
bujdosó félelem, mi könnyalakot öltött,
és elég már látni az emberek ráncaiba bújt
áhított halált, minek kényszeres élettagadása,
milliónyi szívet, és beteg lelket gyötrött.
Az Egyesületünk lakatfalat állít,
Ma élő kutyáink vadon élő őse,
de a rossz híréről nem tehet még Ő se.
Annyi rosszat írtak róla a mesékben,
amit minden gyermek elhitt róla szépen.
Nem is nagyon van már szerte e hazában.
Állatkertben él pár, mint virág a vázában.
Egykor pedig itt is falka-számra éltek,
a falkavezértől a többiek féltek.
Fontos volt a rangsor, a vezér vezetett,
zsákmányból először, ezért Ő ehetett.
Nézz rám Istenem (The Prayer)(Az ima)
Kárognak a varjak,a fekete madarak
Fecske madár útra készen
Dróton ülve gyülekez
Köröz még egy kettő a fészke körül
Szárnycsapással integet
Fecske madár visszavárunk
Jó fészked volt itt nálunk
Ne légy hozzánk hűtlen
Tavasz jöttével hazatértek minden
Fájó szívvel nézek én utánatok
Tavasz megjön vajon még láttok
Vagy elszállok én is lélek szárnyon
Búcsú nélkül fel az égbe örökre
Nem ígérek semmit neked búcsút intve
Ha a sors jóra fordul tavasz köszönt örvendve
Dróton ül a fecske csapat csicseregve
Azt csicsergik indulnak már sietve
Isten veled fecske madár
Elköszönök tőled,de szívem visszavár
Repüld életutadat szerencsével
Térj vissza hazánkba hűséggel.
Jártam az országot,munkálkodtam
Hajtott a vágy,s szívből alkottam
Jártam alföldön,hegyek között
Hol ért szőlő rám köszönt
Jártam dombokon,lankán ,völgyben
A tenni vágyás űzött előre szívemben
Azt gondoltam terveimmel szebb lesz a világ
Zöldebb a mező,nyílik sok virág
Jártam folyón,patak partján
Búza mezőn tengert látván
Kopár sziken,homok buckán
Ligetes erdőn,kietlen pusztán
Ördögszekeret megelőzve
Sóvirágot csokorba szedve
Jártam kietlen tanya soron
Hol ember csak néha dalol
Jeges folyó partján álltam
Folyó sodrását megcsodáltam
Téli hidegben nagyon fáztam
Kesztyűbe meleget dudáltam
Bejártam bíz én az országot
Tapasztaltam emberi jóságot
Tervet szőttem,legyen könnyebb
A munkájuk,s életük az embereknek
Tanyák ölén sok kutya megugatott
Mégis hagytam itt-ott nyomot
Terveztem telefont,villanyokat
Szőttem másnak szép álmokat
De mivé lett ez az ország
Változást,mely alig várta
Szép álmukat meglopták
Amit tettem jóra vágyva
Eladva,idegennek lett a járma
Sír a lelkem romok láttán
Hisz építeni jártam ország útján
Amit szőttem,terveztem
Veszni látszik a semmiben
Mivé lettél édes hazám, Magyarország?
Engedd, hogy a hála szívedbe költözzön,
a remény vizével virágot öntözzön.
Ha kinyílt szívedben a remény virága,
rád talál az öröm ezerszirmú ága.
Köszönd meg Uradnak, hogy figyeli lépted!
Légy mindenért hálás, ne csábítson érdek!
Mindened, amid van, úgyis téged szolgál,
mintha életeddel neki válaszolnál.
Szeresd önmagadat, értéked, s hibáid,
mert ez téged tanít, s előnyödre válik!
Erősítsd meg lelked dicsérő szavakkal,
erősebb a lélek, kit a lét magasztal.
Kun Magdolna: Táncolj velem
Nézd!- vérem ritmusra éled,
pergő tűz, a testem,
hajlok, mint egy nádszál,
ha táncba viszel
engem,
lehet lágy a zene, lehet
kemény rock,
mind- mind csupa élet, mi
mi még lázba hoz.
Táncolj csak velem, gyere
ölelj át,
szoríts magadhoz, érezd te is
a zene ritmusát.
Forogj velem, pörgess, míg a
lábunk bírja,
szakadjon száz gitár erős acél
húrja,
Látod így kellene áttáncolni
minden éjszakát,
s akkor egy ütemmé válhatna
a szív- dobbanás.
Néha jól esik a csend,
Magammal lenni idebent.
Hogy meghalljam én ki vagyok,
Nem bántják fülem földi szólamok.
Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,
Nem fáj a nincs, az egyedül.
A mindenség apró porszemét képezem,
A világgal együtt fel-fellélegzem.
Megáll a föld, óra nem forog,
A semmi, a minden-egyben vagyok.
Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,
Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.
Néha jól esik a csend,
Rendet, tisztaságot megteremt.
9 éve | Szabó Magdolna | 3 hozzászólás
Az álom, amelyben ott van Ő. Este behunyod a
szemed, elalszol, és az álmok világában
találkozol Vele. Ám egy napon történik valami.
Egy napon kilép az álmaidból, és melléd
szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös
dolog történik. Már nem jelenik meg
álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem
beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda.
Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba.
És amikor elköszön tőled, ismét álmaidban
találkozol Vele.
9 éve | bemkó andrásné | 1 hozzászólás
Szeretek sétálni az kerek erdőben Gyönyörködni csendben üde zöld mezőben Felmászni a fára, szétnézni a tájon Levél rezdülését hallgatni a fákon Villás farkú fecske cikázik az égen Homlokom gyöngyözik a nyár tüzes hevében Fülesbagoly bölcsen vár a tölgyfan ágon Zsákmányát üldözi hűvös éjszakákon A napocska szépen néz le ránk az égről A halak is felúsznak a kis tó fenekéről Szürkébbet ne lássak, soha azt kívánom Mennyi gyönyörűség, mind e szép világon Kiserdő vadjai mind sietve futnak Azon gondolkodom, ugyan hová jutnak? A tölgyfáktól kérdezem, mind boldogok vajon? Csak az én szívem szomorú, mert bánatos nagyon Csak így poroszkálok a széles egy határban Egyes egymagamban, hátha megtalállak Egy bajom van véled, odavagyok érted, Majdnem belehalok a bánatomba érted… Kismókus ottan fut, a tölgyfák legtetején Az ő szíve gondtalan, nem úgy, mint az enyém Kismókus add nekem az boldog szívedet Átadom cserébe az egész életemet Életem eladom egy kicsiny kismókusnak Csak tarthatnám meg szívét eme kis állatnak Én eladom életem e szívért cserébe S többé nem nézek majd bánatom szemébe Boldogságom eztán míg élek megélem Mert nem lesz már életem, csak ez elcserélt szívem Nincs szükségem többé az életem bújára Régi szívem gyötrő, bánatos bajára Csak erre vágyom nagyon, széles e határba Egy mókus szíve fényes,… boldog világára… Árvai Attila
9 éve | bemkó andrásné | 1 hozzászólás
Tudod e, hogy van, ki most is segít rajtad? Érzed e, hogy van, ki mindig nagyon biztat? Mert egy érző ember mindig melletted áll Segítsen lelkeden, hogyha bajba jutnál… Ott jön az utcán, veled bárhol szemben Ott van a boltban, konyhában, a kertben Ott van a szobádban, irodában, helyben Ott van ő mindenhol, de leginkább szívedben Beszéltél már vele, tegnap, vagy bármikor? Vagy csak észrevetted, a teremben ebédkor? Láttad a szemében, hogy ő is Téged keres? Mert, ő is csak magányos… és az rettenetes… Egymást keresgéljük, szívünket bezárva Fordítjuk sorsunkat egyre mostohábbra Mert vakon keresgélünk, de semmit nem találunk A szemünkkel keresünk, de szívünket bezárjuk Ezért mától meglásd, csukd le szemeidet Ne nézz hamis képet, de nyisd ki a szívedet! Keress rendületlen, a szíveddel Barátom! Akkor majd ott leszek, lelkedet meglátom Nem hagylak magadra!
9 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás
Naphosszat nem beszéltem senkivel, csak az erdő beszélt hozzám… Mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni.
Fekete István: Múlik a nyár
Bíborbükklevél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vadvizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.
Szeme sarkában ezüst pókháló
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó, és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.
Alkonyban tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.
A Jézus meg Péter nagy fáradottan
Kaffka Margit: Vallomás Habos párnákon vívódik egy asszony. Szemére halkan, reszketőn suhan A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél Virraszt a férfi sápadt komoran. Már alighogy zihál, A szívverése halkabb lesz, eláll. A végső percben megmozdul az ajka, Vonagló szókban, töredezve, rajta Egy élet kínja, vádja ott remeg: "Hazugság volt! Soh'sem szerettelek! Valaki egyszer szívem összetörte, Elhagyva, árván jártam a világon. Te akkor boldogságot kértél tőlem, Én hittem, hogy a békét megtalálom..." De ezt a hangot fül nem hallja már, Hullámot nem ver, visszhangja se kél, A szók értelme elhal születetlen... |
Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.
Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: - a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.
Gyalog szerettem volna jönni
át a szogalmas földeken,
mindenkinek által kiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
"Na és a munka, hogy megyen?"
Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Nézd az alkony tűnő lángját, ahogy felizzik az égen
És hódolattal fényesíti a nap tekintetét!
Nézd, hogy aranyszínű tűzruhája csillagoktól ékes,
Melyek lángcsóvaként lobbantják a szenvedély hevét!
Ölelj te is! Ölelj! Olyan szerelemmel,
mely bódítón éget, mikor két szív összeér,
S ne fogd vissza sohasem a benne fogant érzést,
Mert a mennyben járó vágy mindennél többet ér.
Szeress! Mert az elszálló évek hamar búcsút intenek
És túl gyorsan elillannak a könnytarkított napok.
Mosolyod
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Baranyi Ferenc: ŐRANGYAL
Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra,
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra,
Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem,
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet.
Ha az életedet veszed újra fontolóra
És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla,
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet,
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet.
Bizz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz,
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda,
Egyes ahol minden pillanat egy valóságos csoda,
Mert én vagyok az Őrangyalod.
TUDOD-E MÉG?
Tudod-e még a Miatyánkot?
Mondod-e reggel, estelen?
Megbocsátsz-e annak, ki bántott,
mondod-e: Uram, légy velem!
Megköszönöd-e napi étked,
az áldott, szentelt kenyeret?
Gondolsz-e rá, mit illik kérned?
Van-e még benned szeretet?
Vagyis: tudod-e úgy szeretni
ellenséged, mint tenmagad?
Próbálod-e útján követni
kereszthordozó Uradat?
Kérdem, kérdezem: bűneidnek
megbánni tudod-e sorát?
Hiszed-e, amik még követnek,
a meg nem érthető csodát?
Engedd, hogy a hála szívedbe költözzön, a remény vizével virágot öntözzön. Ha kinyílt szívedben a remény virága, rád talál az öröm ezerszirmú ága. Köszönd meg Uradnak, hogy figyeli lépted! Légy mindenért hálás, ne csábítson érdek! Mindened, amid van, úgyis téged szolgál, mintha életeddel neki válaszolnál. Szeresd önmagadat, értéked, s hibáid, mert ez téged tanít, s előnyödre válik! |
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek,dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma !
Az éj szerelme szerte árad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!
KELLEMES NAPOT.
OLVASÓIMNAK.
Találd meg a Szeretetet ott, ahol vagy: önmagadban, magad körül, a másikban, a fényben, a fákban, a levelekben, a reggelben, a napsütésben, egy képben, egy dallamban. Legyen ez a nap is olyan amilyennek tervezted.Már ébredezik a lusta nap, és bontja sugarát. Az égbe nyujtozva szárnyra kap, és feléd nyitja mosolyát. Örömökben gazdag szép napot, sok mosolyt. Áldott napot Kívánok.
Szeretettel.Mária.
Útszéli cserje
Itt is úgy van,
mint az emberi világban!
Az egyik fa már szinte égig ér,
a másik törpe, fanyar bogyókat érlel,
s azt tartják róla, hogy
semmit sem ér.
Tűzre se jó,
mert göbecses az ága,
ő tudja jól
s szerényen meglapul
az útszélen, hol szelek vitorláznak,
de az ég napja rásüt
vigaszul.
A pillék és a méhek látogatják
mert a virága csupa, csupa
méz...
körül zsongják s egymásnak
hírül adják:
- Ez egy jó fácska,
másfelé ne nézz!
Boldognak lenni, örülni mit jelent?
9 éve | Szántó Imréné Mária | 3 hozzászólás
ISTEN MŰHELYÉBEN
Olyan jó élni Isten műhelyében,
ott formáltatni hűséges kezében
kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
szerető, szelíd, szent simogatással.
Látni, hogy íme szobrok száza készül,
néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.
Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam,
akaratjára soha nem hajoltam,
dacos énemről lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most sem késő.
Csodálni Őt, amint szeretve fárad,
amint nem sajnál drága életárat
odaadni, értem és odaadni másért:
egy megtörésért, hozzáfordulásért.
Én azt hittem, hogy mindig kék,
Határkőnél hittel megállni,
Meglátni, hogy minden utunkat
hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált tette:
csodákra emlékezni jó!
Látni, hogy át viharon, vészen
hű mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:
csodákra emlékezni jó!
Határkőveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben
méregetni, mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!
Messzi évekre visszanézni,
és számbavenni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!
Júliusi ragyogás
Kidőlt,bedőlt kerítése
Nád a tető,szél megtépte
Elhagyott a tanya háza
Gazdája vajon útját hol járja?
Eperfa búsan hajlong
Lombja már hűset nem ont
Elárvult már a tanya
Egykor felverte gyerekek kacaja
Gaz verte fel az udvart
Ablakán csak a nap kacsingat
Gazdag kertjét vadak látogatják
Nem várják vissza ember fiát
Mert embert próbáló volt itt az élet
A sok munka semmivé lett
Tavasz,nyár,ősz,tél váltakoznak
De ajtót itt, már ki nem nyitnak
Pedig volt fehérre meszelt fala
Muskátlival tele ablaka
Kuvasz kutya csak csaholt
Idegen után sebesen loholt
Hajnalban kakas köszöntötte a napot
Örömében nagyot kukorékolt
Visított az éhes malac
Volt itt tehén,bárány, baromfi had
De elbánt vele az idők sora
Mestergerendán lóg az elárvult csizma
Nem hordja azt már senki
A templomba misére,se faluba menni
Tanyák, tanyák,árva tanyák
Békében is végnapjukat alusszák
Csend honol kint is,bent is
Szél dalol örök altatót nekik
2O15.O7.15.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna
Galambok és csókák
Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.
Köszönöm Istenem!
Nekem minden egyes tavasz örömujjongás,
mert elhiteti velem, hogy az élet álmodás.
Köszönöm Istenem, hogy megcsodálhatom
zöld rügyeket bontó színes tavaszom,
és elnézhetem újra azokat a szorgos méhecskéket,
melyek a virágok szirmában vígan döngicsélnek.
Köszönöm, hogy láthatom a sarjadó füvet,
Anyám régi kertjében a rózsatöveket,
amik akkor is nekem nyílnak bíborszirmokat,
ha már hűséges kertészük az égen szánt utat.
Köszönöm, hogy érezhetem a nárcisz illatát,
és magamhoz ölelhetek pár szál ibolyát,
mit lágyan altat, elringatgat a kósza esti szél,
mikor kék szemére álmot hoz a szép tavasztündér.
Szeresd az édesanyád, és szeresd az apád,
mert tőlük kaptad életed földhöz kötött jogát,
s tőlük kaptad azt a varázslatos csodát,
mely gyermekeid szeméből fényként tekint rád.
Tiszteld édesanyád, és tiszteld az apád,
hisz általuk szépül meg ez a bűnnel teli világ,
s te is általuk létezhetsz biztonságosságban,
addig amíg szívükben kellő kitartás van.
Becsüld az édesanyád, és becsüld az apád,
mert akképpen néznek fel majd gyermekeid rád,
s ha azt látják, hogy szüleidet nem becsülted meg,
elveszíted velük szemben emberségedet
Fohász
9 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás
Egyszer, nagyon-nagyon régen,
A napfény sugarától felszáll a harmat,
És meleg szeretettel öleli a kertet,
S bár mosolyog – de nem ad irgalmat,
Ám ez még közel sem biztos rejtek.
Majd aranyló sugara egyre feljebb halad,
Aztán sokáig nyaldossa a felleget,
Délre már a nevető egekig szalad,
S izzó, forró csókjával díszíti a kék eget.
Késő délután lassan elernyed már,
És fáradtan hívja a szürkülő alkonyt,
Felhők közt kúszva rá a sápadt hold vár,
S Ő a nap köré, bársonytakarót bont.
Hittük, mi valóban erősek leszünk
őszinték, igazak, szépek
nem őröl szét hazugság és önzés
súlyos malomköve - a múló évek
mi nem hazudjuk szépnek a csúnyát
jónak a gonoszt, okosnak butát
mi nem mondjuk a láncra, hogy ékszer,
s az igazság gyémántját adjuk tovább.
Felnőttünk aztán, s hiába hitünk
erősebbek már az érvek
élni kell, dolgozni, nevelni gyermekünk
a szép szavak semmit sem érnek
csak belül vívjuk az utóvéd- harcokat
sok aljasság ellen a végső csatát
de karunk még erős, hitünk a régi:
ha tiszta a szívünk, nem törnek át!.
9 éve | Szabó Magdolna | 1 hozzászólás
Nem tudom neked adni a napot,
9 éve | Szabó Magdolna | 2 hozzászólás
Előttem rózsaszál,
A barát egy mosoly
A barát egy mosoly
Mely bátorít, ha félsz
A barát a taps
Mely ujjong, ha célba érsz
A barát egy kéz
Mely felhúz,ha elestél.
A barát az álom
Mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp
Mely érted hull, ha baj van
A barát gyémántpáncél
Óv téged a harcban
A barát nevetés
Mely felharsan, ha meglát
A barát rózsakert
Mely neked nyitja bokrát
A barát egy csillag
Mit az éj varázsol
A barát egy dallam
Mit meghallasz bárhol
A barát egy láng
Mely kitáncol a tűzből
A barát az emlék
Mit szívedben őrzöl
A barát is csak ember,
S néha tán hibázik
De szeret, s ha nincs veled...
Álmodtam
Álmodtam egy világot, ahol igaz a szó
És nem tudták,hogy a rossz mire való
Ahol minden van, és a nincs nem létező
Ahol a rossz fel nem lelhető
Nincs irigység, csak barátság
Nincs önzés, csak ölelés
Nincs hatalmaskodás, csak megértés
Nincs ellenségeskedés, csak megbékélés
Nincs átverés, csak játékosság
Nincs basáskodás, csak boldogság
Nincs nyerészkedés, csak testvériesség
Álmomban mindenki tette a dolgát
És nem várt érte pénzben hálát
Álmomban a szeretet mindennél többet ért
Álmomban a pénzt lecserélték szeretetért
Álmomban az életet mindenki igazából élte
Álmomban az életet képzeletben senki sem élte
Álmomban minden olyan emberi volt
Álmomban minden ember, ember volt
Álmomban az álmom nem volt álom
Az óta várom, hogy az álmom valóra váljon
írta Pék Rozália
Petőfi Sándor:
A gólya
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Úgy kellene...
Úgy kellene minden percet élni,
úgy szeretni, olyan lelkesen,
mintha félnél minden egyes percben
mit szerettél, elveszítheted.
Úgy kellene, oly forrón szeretni,
hogy szívünkből ne múljon sosem
a szeretet, amely összeláncol,
s megszépíti minden percedet.
Úgy kellene félteni, és óvni
egymást, mint a drága kincseket,
mely ott ragyog szíved legmélyében,
s nem pótolja többé semmi sem.
Úgy kellene minden percet élni
Olyan féltve, oly türelmesen,
mintha minden az utolsó volna,
mit az élet megadott neked.
Aranyosi Ervin: Teremts magadnak szebb világot!
Mikor arra gondolsz, hogy mi végre lettünk,
rájössz, hogy a pénz nem lehet úr felettünk!
Rájössz, hogy az ember teremteni képes,
s ezen a világon bármi lehetséges!
Mert a képzeletnek soha nincs határa,
csak a szolgaságnak lehet kincs az ára.
Nem uralhat senki, része vagy a létnek,
és a vágyaidtól szabadabb a lélek.
Bármit megteremthetsz, ha képes vagy hinni,
csak a hit vizéből ne felejts el inni.
Gyermekek
Nélkületek a Földön csak több lenne a gyűlölet,
kevés igaz szó érinthetné tompa füleket.
Ne hagyjátok érzésetek magatokba megkövülni,
kiszolgáltatottságotok ne próbálják megsebezni.
Epedő lelkekre gyógyír a szavatok,
nap járásával újra és újra gyógyítotok.
Ekkora ajándék nincs földi életben,
a világ jövője rejlik ereitekben.
Bántanak benneteket, fantomfájdalom jár bennem,
értetek, titeket szeretve teljes az életem.
Köszönöm Istenem!
Nekem minden egyes tavasz örömujjongás,
mert elhiteti velem, hogy az élet álmodás.
Köszönöm Istenem, hogy megcsodálhatom
zöld rügyeket bontó színes tavaszom,
és elnézhetem újra azokat a szorgos méhecskéket,
melyek a virágok szirmában vígan döngicsélnek.
Köszönöm, hogy láthatom a sarjadó füvet,
Anyám régi kertjében a rózsatöveket,
amik akkor is nekem nyílnak bíborszirmokat,
ha már hűséges kertészük az égen szánt utat
Mentovics Éva: A nagymama tavasza...
Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.
Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;
szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.
Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.
Minden embernek van keresztje.
Egyiknek talán könnyebb,
a másik a hosszú vándorlásban
csüggedve, elerőtlenedve
halad az élet göröngyös útján
s egy súlyos, nehéz kereszt alatt görnyed.
Sokan összeroskadnak a kereszt súlya alatt.
De ott elöl egy kicsinyke csoport halad,
Gyermek, ifjú, öreg,
akik szembenéznek száz a halállal,
s nem törődve a fájdalommal
mennek előre bátran, nem remegve,
az élet súlyos keresztjét cipelve.
Az út göröngye felsebzi lábuk,
a kereszt, a kereszt feltörte válluk,
de ők mennek, mennek, mennek előre,
tövissel, görönggyel mit sem törődve,
mennek egyenest a cél felé,
ahol letesznek mindent terhet,
s nem viszik tovább a keresztet -
mennek egyenest Jézus elé!
Nagy Bandó András
Pitypang
Sárga pitypang,
árva pitypang
tavasz táján érkezel,
sárga pitypang,
árva pitypang
gyermekláncfűvé leszel.
Sárga pitypang,
árva pitypang
rétek alján nyiladozz!
Sárga pitypang,
árva pitypang
egész nyáron illatozz!
Sárga pitypang,
árva pitypang
sorsod tudjuk, nyárig várj!
Sárga pitypang,
árva pitypang
szelek szárnyán égig szállj!
Galambos György
Barátság
Ősz szakállú Öregapám mondj egy új mesét,
Mondjad el a végtelen ég miért olyan kék,
S ha leszáll a Nap este,vajon hová megy?
Hova tűnnek,hova mennek a sötét fellegek?
Kinn a réten pipacsvirág vörösen hívogat,
Miért nyílik a margaréta a bokrok alatt?
Tücsök zene az éj sötétben miről muzsikál?
Sötét varjú a jegenyefán miért kiabál?
Hogyha én is nagy leszek majd,vár reám egy lány??
Hozzám bújik?...Becézget majd?...miért?...ez talány!
Nem értek én sok-sok mindent drága jó Papám!
Felelj nekem!...Mondj el mindent!....kéri unokád.
Kis bogaram!
Otthon
Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz.
Ahol valaki vár este.
Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait,
a bútorok apró nyikorgásait.
Ahol úgy fekszel le az ágyba,
hogy nem csak alszol, hanem pihensz.
Nem csak pihensz, hanem kipihened magad.
Kipihened az életet, az embereket, mindent.
Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok.
Elég egy szoba.
Ha tízen vagytok benne, az se baj.
Ha mind a tízen egyek vagytok ebben,
hogy haza tértek, amikor este hazatértek.
Reményik Sándor - Öröktűz
Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.
Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.
Jó reggelt, Nap, ég,
hegyek,aludtunk egy éven át..
Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.
Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.
Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?
Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát...
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Te adj erőt, hogy lépni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak,
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erőltesd meg erőtlenségem,
Hogy másként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, hogy te vagy a gyengék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy életem nagy teher ne legyen.
Te adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Legyen szívükben jóság, irgalom,
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket édes Jézusom,
Hogy találkozhassunk Nálad egykoron.
A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Adventi házunk van, sokablakos. |
PÜNKÖSD UTÁN
Túrmezei Erzsébet
Pünkösdig hallgattak. Vártak. Hallgattak.
Szívükben szunnyadt a húsvéti hír.
Nem mentek vele. Egy helyben maradtak.
Aztán pünkösd lett, és ütött az óra.
Zendült a szó: Lélek volt és erő.
És háromezren állottak
egyetlen prédikációra.
És egyház született.
Ma is megmozdul ezer és ezer szív
hogyha a szó Lélektől ihletett.
Lélektelen mennyit beszéltünk már mi...
Tanuljunk csendben a Lélekre várni.
Úr Jézus Istennek,ama Báránya
Aki elveszed a világ bűneit,miénket is
Drága véredet adtad értünk mégis ...
Engedetlenek,értetlenek vagyunk
Isten ígéjét méltatlanul megkritizáljuk!
Kérünk szépen légy irgalmas Pásztorunk
Mutasd nekünk a tiszta forráshoz utunk!
A legelő és forrás a Te írott szavad
Abból táplálkozzunk,ne igyunk mocsarat!
Nem véletlenül kapjuk a "kemény eledelt"
Megakarsz edzeni a nehéz időkre bennünket!
Mert ami ott le van írva be fog következni
Erre akarsz minket érdekünkben megedzeni!
|
Turócziné Marika:
Megváltásunk útja.
Úr Jézus Te megszülettél megváltásunkra,
30 évesen elkezdted a szolgálatodat.
A Lélek indítására a pusztában kezdted,
Miután a zsinagógában nem ismertek Téged fel!
Felvértezted magad a kísértések ellen,
Így a Sátán Tőled megszégyenülten ment el.
Tartottad a kapcsolatot Mennyei Atyáddal,
Az Ő Szavát a Szent Irást fegyverül használtad
Tanítványokat is kerestél méltó követőkül,
Egyszerű halászokat, büszke vámost, Lévit,
De megbújt köztük Júdás, a tolvaj áruló,
Meg Tamás, ki nem hitt, de látván hitre jutott!
Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.
Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!
Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz megkeresni őket, ahogy szüntelen útban vagy feléjük, meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!
Boldog akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
A KISMADÁR
http://www.youtube.com/watch?v=QndpTtrJt5A
Helen Keller: Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat
Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,
mert általa találtam meg
magamat, munkámat,
... sőt téged, magadat is Istenem!
Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben
használtad életemet valami célra,
melyet ugyan nem ismerek,
de egy napon majd mindent meg fogok érteni
és akkor nagyon elégedett leszek.
Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,
hogy növekedjünk a szeretetben.
Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,
miként a nap a fényben és az illat a virágban.
![]() |
||
Ígéret
Mert mindenkinek megvan a célja az életben,
Mert minden, ami történik, az nem véletlen, Még akkor is, ha már semmiből nincsen kiút, Mert ki küzd, a legmélyebb veremből is kijut. Hiszen az életben nem mindig a jó adatik, De akkor sem adhatjuk fel, ha lelkünk hanyatlik. Mert ha csak megkopik isteni fénye, Nem jelenti azt, hogy mindennek vége. Csak meg kell tanulnod elviselni e kínt, S szeretettel nézz arra, ki rád tekint. Mert így születnek az igaz barátok, Kik ínséges időkben sem falánkok. Kik melletted állnak, ha elveszted hited, S nem fordulnak el, mikor lelked oly’ rideg. Ezért ígérem az egész világ előtt, Ígérem Isten és angyalai előtt, Hogy megtalálom a saját utamat, És azt, ki segít elérni célomat. Ezt ígérem, többet ne is várjatok, S remélem, egyszer vigaszt kap társatok. |
||
Kila Márk |
Szántó Imréné Mária írta 6 napja a(z) Szép reggelt mindenkinek blogbejegyzéshez:
Szép reggelt mindenkinek
Szántó Imréné Mária írta 6 napja a(z) Csitáry-Hock Tamás blogbejegyzéshez:
Szép reggelt mindenkinek
Szántó Imréné Mária írta 6 napja a(z) Szeretett fórumtémában:
Ha hallasz egy dalt, aminek a szövege megragad, számodra...
Szántó Imréné Mária 6 napja új blogbejegyzést írt: Szép reggelt mindenkinek
Szántó Imréné Mária 6 napja új blogbejegyzést írt: Pocsai Piroska: Ne siess! -versrészlet)
Szántó Imréné Mária írta 6 napja a(z) Bölcs idézet. fórumtémában:
"Ami engem illet, kissé mindig elcsodálkozom, amikor...
Szántó Imréné Mária 6 napja új blogbejegyzést írt: Müller Péte idézet
Szántó Imréné Mária írta 1 hete a(z) Üzenetek egymásnak. fórumtémában:
Kívánom, hogy az év többi 365 napján is olyan szeretet,...
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás