Mindennapok .

Régi kép életre kelt....

8 éve | Szántó Imréné Mária | 4 hozzászólás

Újra lent állok a parton,
mögöttem a város, ahol születtem, ahol éltem.
A víz tükrében újra látom magam mellett apámat,
aki csendes és komoly volt, és anyámat, akit nagyon szerettem.
Vasárnaponként mindig erre sétáltunk,
az emberek szivét megmelengette a látvány, ahogy rám néztek.
Anyám szeme ragyogott, és apámat átölelve lépkedett
mellettünk a parton sárga rózsával a ruháján.

Régi kép életre kel, jó a csend, mely átölel,
hallgatom, nem mozdulok, sok-sok év mind újra éled.
Régi kép életre kel, a képzelet játszik velem,
és látom én a sárga rózsát, a sárga rózsát, int felém.

Később nehéz idők jöttek, figyeltem őket,
ahogy nevetésük egyre keserűbbé vált.
Apámat nagyon megtáncoltatta a sors,
de soha nem adta fel a harcot,
kemény ember volt, és soha el nem botlott.
Anyám egyre szótlanabb lett,
esténként apám vállára borult, és csendesen sirdogált.
Csak későb döbbentem rá, hogy így láttám őket utoljára,
apámat, aki nem ütött meg soha,
s anyámat a sárga rózsával a ruháján.

Régi kép életre kel, jó a csend, mely átölel,
hallgatom, nem mozdulok, sok-sok év mind újra éled.
Régi kép életre kel, a képzelet játszik velem,
és látom én a sárga rózsát, a sárga rózsát, int felém.
Lá-lá-lá,...

Régi kép életre kel, jó a csend, mely átölel,
hallgatom, nem mozdulok, sok-sok év mind újra éled.
Régi kép életre kel, a képzelet játszik velem,
és látom én a sárga rózsát, a sárga rózsát, int felém,
látom én a sárga rózsát, a sárga rózsát, int felém.