Vers:
"Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep.
Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek."

1849 október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét:
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Leiningen - Westerburg Károly gróf, Nagy- Sándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly gróf, Lázár Vilmos.

mártírhaláluk azóta jelképpé vált. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtésért, társadalmi haladásáért.

1849 januárjában az Európán átzúgó forradalmak már mind elültek. Egyedül a magyar tartotta magát, s még hátra voltak diadalai - mielőtt ő is elcsendesült. Petőfi szinte az utolsó percéig nem adta fel a reményt, a legkilátástalanabb helyzetben sem szűnt meg költeményeivel bizakodást önteni a honvédekbe és a nemzetbe.

A világosi fegyverletétel után sötétbe borult Magyarország. Akit bűnösnek tartottak, Haynau legyilkoltatta. A börtönök megteltek. A tiszteket lefokozták, közlegényként az osztrák hadseregbe sorozták, megalázó beosztásukban éveket töltöttek. 1849. szeptember végén összeült a haditörvényszék, ahol a 13 tábornok ügyét tárgyalták, s ahol a vádlottakat felségsértés címén halálra ítéltek. Az ítéletet kimondták, de teltek- múltak a napok és a végrehajtásról szó sem esett. A családtagok bíztak benne, hogy Ferenc József kegyelmet ad, de nem így történt. Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos, volt miniszterelnököt.

Arad, 1849. október 6.
Vécsey Károly búcsúlevele feleségéhez,
Diffaud Karolinához

Drága, imádott Linám! Szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled.

Október 6., reggel 6 órakor
Szerencsétlen Károlyod