Június 29-e a hagyomány szerinti az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám  a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor.

“Aranykalász, aranybúza…
kössed, kössed koszorúba!
Búzavirág legyen éke,
pipacs nyíljon közepébe!” Mentovics Éva.

Ki volt Péter és Pál? Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa), a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe. Névnapjuk azért van június 29-én, mert  a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában.

A hiedelem úgy tartja, ezen a napon a “a búza töve megszakad” és elkezdődhet a betakarítás. Dologtiltó nap is volt, azaz sokszor csak jelképesen, egy-egy kaszasuhintással kezdték meg a munkát.

A kalászszemle pár nappal korábban, Szent Iván napján (június 24-én) történt. A búza ugyanis ekkor kezdi el hányni a kalászát, a töve megszakad, a gazdák szerint ilyenkor válik  vágáséretté. Nincs nagy ünnep az aratás kezdetén, hiszen sok a munka a földeken, bezzeg utána! A munka végeztével kezdődik meg ugyanis az aratóünnep.

• az aratók fohásszal kezdik a napot
• egyesek szerint Péter-Pál napján nem lehet dolgozni és gyümölcsöt enni
• az a leány vagy legény, aki először hallja meg a harangszót, még abban az évben megházasodik.
• ezen a napon a halászok is ünnepeltek régen, hisz Pétert patrónusukként tisztelték (korábban halász volt, Jézus utasítására kezdett el halak helyett lelkeket halászni). Halvacsorát is rendeztek a tiszteletére.
• 
  Régen és ma

  Régen talán még fontosabb volt az időjárás, mint a mostani, gépiesített világban. Az aratás 60-70 évvel ezelőtt nagy összefogást igényelt, és kézi erővel történt a munkálatok majdnem teljes egésze. A betakarítás idején használt eszközöket megáldatták, a munka megkezdése előtt kinn a földön imádkoztak a bőséges termésért. Az aratás elengedhetetlen kellékei anno a sarló és a kasza voltak.

A sarlóval való aratás kifejezetten asszonnyi munkának számított, míg kaszával csak férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén az asszony feladata volt, a kévék bekötése és összehordása ismét férfi munkának számított.

Általában a családok, rokonok összefogtak, és egymásnak segítve takarították be az éppen aktuális gabonát.

Abban az időben a gyereknek is megvolt a maga feladata és kötelessége, tudták jól, meg kell tanulnia a kemény munkát a későbbi boldogulásához.

Aztán idővel a kupák és vizeskannák mellett már az üveges sör is megjelent a munkavégzők szomjának a csillapítására.

Régen is voltak nagy melegek, de a hőség hírből sem ismerték az emberek, főleg vidéken. A munkát el kellett végezni, forróság ide vagy oda. De vajon hogy élték túl dédanyáink, dédapáink a rekkenő hőséget, a kánikulát a szántóföldeken, kemény fizikai munkavégzés közben, nem az iroda hűvösében elbújva a nap perzselő ereje elől?