Eljött az ősz, mint minden évben,
s hogy miért kedves énnekem?
Talán, mert folyton megcsodálom,
színessé teszi életem..
Kimegyek hát egy árnyas parkba,
s körül hordom tekintetem.
Figyelem múló szép varázsát,
hogy mit mutat megint nekem.
Levelek szállnak ágról-ágra,
kergeti őket lenge szél.
Elmúlást hozva a világra,
egy újabb tavaszról mesél.
Hallgatja Napunk fenn az égen,
aranyló fénye megkopott.
Nem ragyog úgy, mint nem oly régen,
fényéből tán a Hold lopott.
Nézem a fák színes ruháit,
mind-mind bohócnak öltözött.
Érzem bohémmá őszült lelkük
mesevilágba költözött.
Talán a Föld most halni készül?
Vagy csak álmodni megpihen?
Megállna örök körforgása?
– Az nem lehet, én nem hiszem!
Mégis leveti rőt ruháját,
eldobja mind a színeket,
pucér fákat már nem takarja,
s a gúnyos szél megint nevet!
Nézem a megalázott fákat,
hisz nem csak levelük veszett,
hitük sincs már, s tán tőlem várnak,
új tavaszra ígéretet.
Ne sírjatok, nincs minden veszve,
épp csak a szél megágyazott,
álom borul a nagy világra,
s ne félj te fa, nem vagy halott!
Csupán csak megpihenni kéne,
tavaszra erőt gyűjteni,
álmodni boldog, szebb világot,
amit új év tölt majd teli.
Nem múlik el soha az élet,
egy nap majd újjá születik.
Legyetek büszkék a jövőre,
ti lesztek majd a szüleik.
Az elmúlás csak pillanatnyi,
halált új születés követ.
Nehezen megy, ki menni készül,
s örül, ha újra eljöhet.
Kísérjen halkan öröm-óda,
zenéljen hozzá kósza szél.
Álmod erőd majd visszaadja,
hogy újra élő, s szép legyél!
Aranyosi Ervin © 2017-09-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Kapcsolódó hírek:
A Föld Napja története .
Hulló levélen az ősz üzen, borongós vasárnap nélküled.
ÁLDOTT VIRÁGVASÁRNAPOT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES JÓ AKARATÚ EMBERNEK. MÁRIA.
Mi a csoda? Léria Dipán.