Sunil

A vers születése

Ülök a fáradt, roskadt pamlagon,
ködösödő álmomat faggatom,
vaj` véget ért-e már vagy csak hiszem,
hogy vállamon immár a mát viszem?

Száz gyötrelmem tör rám tűretlenül,
még hőkölök tőlük ügyetlenül,
pörögvén tegnapok küllőiben,
kerget percem: a rám hűlő "igen."

Szemernyi csend derenghet csepp reményt,
félszeg éjfél áldja mává az éjt,
s én ősidők ölében kőkemény
szegként veretvén leszek költemény.

Forrás: www.poet.hu kortárs magyar versek

Vörös Judit

Tél vége felé

Odakint már felragyog a napfény,
karcolja a megroppanó jeget,
mely dacolva küzd a sugarával,
nem engedi elűzni a telet.

Hideg szélnek karjába fogódzva,
havas tájék fel-felborzolódik,
majd amikor kitáncolta magát,
pihéivel újra lerakódik.

Hó-sipkában állnak még a házak,
de könnye hullik némely eresznek,
tél hatalma lassacskán kifárad,
s fehér pelyhek végleg lecsepegnek.

Forrás: www.poet.hu kortárs magyar versek

 Mi lesz veletek kicsiny gyermekek,
ha ez a romlott világ is az ellenségetek,
hiszen száműzi mellőletek mind-mind azokat,
akik életetekhez hozzátartoztak.

Ha elmennek a nagymamák és a nagypapák,
kik néktek csak a szépet és jót tanítanák,
már nem mondhatják el, hogy túl lehet e élni,
azon sorcsapást mely szíveteket sérti.

Hiszen az Ő tanításuk segíthet majd abban,
hogy ne csüggedjetek el akkor sem, ha baj van,
mert akármennyi seb is van a szívben legbelül,
ha lesz olyan ki tanácsot ad, minden sikerül.

 Kép: Jurij Szergejev.

Volt egy régi világ, mikor még az emberi beszéd
magában hordozta a szív üzenetét,
és vigaszul is szolgált, ha lelkünk mélyét marta
az a fájdalom mely sebet ütött rajta.

Volt egy régi világ miben örömömet leltem,
mert szabad emberként boldogan élhettem,
hiszen akármilyen nehéz percek, napok, évek jöttek,
kitartásom által össze nem törhettek.

Az a réges-régi boldog világ mára emlék lett,
emlék mibe olykor-olykor belekönnyezek,
hiszen e világgal tűntek el azok a kedves emberek,
kik nem szégyellték kimutatni szeretetüket.

 Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.

 Taníts meg a jóra, hogy jobbá tudjak válni
Hogy mosolyogva tudjak az úton veled járni
Taníts meg létezni, hogy boldogabb lehessek
Hogy a könyörgőkért holnap valamit tehessek...

Taníts lélegezni, hogy ne legyen oly nehéz
Könnyebbüljön lelkem, s legyen boldog, merész
Taníts meg nevetni, kérlek, úgy szeretném
Napfényes reggelen végre érezhetném...

Taníts mosolyogni, hogy fényt adhassak Neked
Talán mosolyomban, mosolyod megleled
Mert mikor mosolyogsz, könnyeznek a hegyek
S ha mosolyod könnyes lesz, könnyezek majd Veled

Taníts meg zokogni, mert néha sírni könnyebb
Mintha bennmaradnak az előtörő könnyek
Taníts bocsánatra, meg kell még tanulnom
A fájó sérelmeket, hogyan kell fogadnom...