Egy poros, gubancos, csapzott hajú õrült kereste a varázskövet. Teste már árnyékká soványodott, ajka szorosra zárult, mint szívének örökre bezárult kapuja, szemei világítottak, mint párjukat keresõ szentjánosbogarak. Lábainál a végtelen tenger morajlott.
    A fecsegõ hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek és gúnyolták az õrült vándor süke fülét, aki nem értette beszédüket.
    Talán már maga az örült sem reménykedett, de mert a keresés életévé vált, nem pihenhetett.

A magányosan élõ szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tõle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esõvíz összegyûjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

Létezem

Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
 A szeretet meleg. Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.

"Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem elorejutás,csak az, hogy valaki szeresse őt igazán."
/Goethe/

Kellemes vasárnapot kívánok.

Gazdag vagy szegény

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

Csákánydoroszló: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

A plébános úr Kárpátalja egyik kisvárosában szolgált még a háború előtt.
Húsvét reggelén, amikor a zsúfolt templomban felment a
szószékre prédikálni, egy üres és rozsdás kalitkát vitt magával
és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és
kíváncsian vártuk, mi lesz ebből. Az atya elkezdte a prédikációt:

"Amikor tegnap végigmentem a Fő utcán, szembe jött velem egy fiatal
gyerek, kezében lóbálta ezt a kalitkát. A kalitka alján három kis
vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől.

Vannak Angyalok akik kétségtelenül közöttünk élnek.
Mosolyukban melegség lappang, s békére lelnek tőle a szívek.
Szemeik csillagként ragyognak vissza rám vagy éppen rád.
És elillan a keserűség, félelem, s minden mi nyomaszt vagy bánt.
Egyetlen érintésüktől szertefoszlik a didergető hideg, lelki téli csapadék,
Láthatatlan szárnyak nélkül léteznek, szavaikban ott rejlik a vigaszt nyújtó menedék.

A szivárgó cserépedény

Kínában egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye.Annak a botnak egy-egy végén lógtak,amit a nyakában hordott.Az egyik edényen volt egy repedés,míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény,már csak félig volt vízzel.Két teljes évig ez így ment,mindennap a víz hordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,hisz tökéletesen csinálta.De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét,és nyomorultnak érezte magát,hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.A két év keserűség után egyik nap megszólította a víz hordozót a pataknál.

Csak, szeliden szólj.. Csak szelíden szólj
Ha velem beszélsz
Hangod halk legyen
Mint amikor a sírás fojtogat
Vagy amikor egy gyermek kéreget
Vagy amikor a miatyánk alatt
Ahogyan a hangod megremeg
Vagy ahogy egy könny csillan elő szemeden

Szelíden szólj, csak szelíden
Ha hozzám beszélsz
Ha van hozzám szavad
Szelíd legyél, mint a pirkadat
Mi télutón dereng a hegy felett
Elhessentve kissé a felleget
S remegve, mint első szeretőt
Szelíden öleli a hegytetőt
S aztán némán átfesti a tájat
Kell, hogy legyen egy kis alázat
Benned, ha tudod, hogy varázslat
Elfogadás és kis büszkeség, igen,
Szeretettel szólj, és szelíden.

Bódás János-Valahol ki van jelölve helyed…

Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?