"Bár én is tehetném"

Egy anya szívének sehol nincsen párja,
hisz benne a gyermek a csodát találja.
Olyat, melyet bátran másokra is szórhat,
s minden élőlényre ugyanolyan jól hat.
Sosem szabad hagyni azt, hogy kiürüljön,
s gyermeke, karjából messzire kerüljön!
Ilyen szeretetet nem kaphat meg mástól,
boldogsága függhet ettől a varázstól!
Az anyai szívet meg kell hát becsülni,
melengetni kell és nem hagyni kihűlni!
Hiszen azt a szívet úgy alkotta Isten,
hogy egy életen át bentről melegítsen!

 Boldog névnapot kívánok!

Úgy áldjon meg Isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.

 

 Éltető forrás a szeretet, 
ha őszinte, és lélekből 
fakad. Sötét eged felett 
általa ragyog fel a nap. 
Színesebbé válik 
az egész világ, 
és kinyílik erejéből 
százezer virág. 

Átöleli lényed, 
melegen simogat, 
jeget olvaszt zord 
napokon,vidítja arcodat. 
Enyhíti a gondjaid, 
felhőket oszlat, 
Ha érzed mosolyát, 
tudod, te is számítasz. 

Add tovább a szereteted, 
mely az élet fűszere, 
hintsd szét a világba, 
hisz' áldott az ereje! 

Kelendő e téteményed, 
visszaszáll reád, 
az élőlények sokasága 
mind-mind erre vár. 
Szomjazónak új erőt ad, 
legyen léted eleme. 
Hódítson tért minden felé 
nyílt forrás vize. 
Lengyel Jolán

 

 

 Utunkon mindig van remény,
bár a harc, sokszor kemény.
Küzdelmes, mégis oly csodás.
S néha titkoljuk, ha valami fáj.
Bölcsőnktől, oly hosszú az út.
A bánat, sokszor hajunkba túr.
Az élet örömére szült jó anyánk,
szomorúság, olykor mégis ránk talált.
Öröm poharát is emelgetjük néha.
Olykor légvárakat karolva.
S ha az álmok szertefoszlanak,
másszuk tovább, a lépcsőfokokat.
Utunkon műveljük életünk kertjét.
Amibe olykor belekap a viharos szél.
Ifjúként még tombol a nyár.

 

 Sokszor gondolok azokra a napokra - mikor unokáimmal tölthettem napjaimat ! Mióta távolság nagy azóta üres és csendes a ház ! Egyetemre járnak ! Gondoltam a vers idézettel ők is így fognak emlékezni mamájukra.
Mama visszajövünk, tudod, hogy szeretünk
Hogyha mellettünk vagy, boldogabbak leszünk
Mama ne sírj kérlek, megfogjuk a kezed
Mindig számíthatsz ránk, hadd meséljünk neked
Mama olyan jó vagy, mindig ránk mosolyogsz
Amikor megjövünk, olyankor f

 

 

 

" Uram! Ezt a gyönyörű Földet adtad otthonunknak.
Mélyébe mérhetetlen kincseket rejtettél.
Képessé tettél, hogy megértsük művedet,
megkönnyítsük munkánkat, száműzzük az éhséget és betegséget. Mi kiássuk a kincseket, hogy azokat eltékozoljuk.
Belőlük a pusztítás félelmetes eszközeit faragjuk,
hogy azokkal leromboljuk, mit más ember épít,
míg azok ellenem nem fordulnak és elpusztítanak engem,
és gyermekeim.
Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban!
Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
hogy ez a mi bolygónk a békesség, a bőség,
a boldogság és szépség biztos otthona lehessen."

(Részlet Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusából)

 "A jó dolgok azért vannak,hogy elfeledtessék velünk a rosszat.A napfény azért van, hogy ne éljünk szürkeségben, hogy örüljünk az életnek, örüljünk minden pillanatnak!"

Én még éltem ott, hol munka volt és becsület,
ahol nem éheztek az öregek, s a gyermekek,
ahol a barna-héjú lágy kenyeret büszkén sütötték,
ahol elismert és rangos volt az emberi érték.

Én még jólétben éltem ott, ahol élni lehetett,
mert ahol éltem, volt a lelkekben annyi szeretet
mely elűzött maga mellől minden gonoszságot,
amely eltorzulttá tette ezt a szép-arcú világot.

Én még éltem ott, ahol a tisztes kort megért,
mosolyogva vitte hátán nehéz keresztjét,
mert tudta, mindig, de mindig mellette áll az,
aki cipeli majd helyette, ha olykor elfárad.

Járnak megint enyhébb napok -
A faluból kiballagok,
Keresem a kerek erdőt,
Melyet annyit jártam
Gyönyörködve fában, fűben,
Madarak dalában.

S nincs az erdő: mind elhordták,
Felfűtötték fáját, bokrát,
Aki gazdag: pénzen vette,
Aki szegény: lopta,
Igy jutott az erdő ilyen
Rongyos állapotba.

Rigó füttyét nem hallhatom,
Szarka ugrál az avaron,
A patak is csak bujkálva
Jár a törmelékben -
A pusztulást bizonyisten
Szinte sirva nézem.

'Sz tudom én, hogy ez az erdő
Valamikor újra felnő,
Hogy hangos lesz a lomb-sátor
Madár-füttytől, daltól,
De mit érek én már azzal,
Hol leszek én akkor!