<img alt="Network.hu" src="http://sttc.network.hu/images/frontend/hu/menu/n_mainlogo2.png?17437" />

Az egyik legszebb mondat, amit valaha olvastam:
Mindenki a természetével és a szívében rejlő szeretettel lát téged.
Megtalálod azokat az életedben, akik a legjobb embereknek tekintenek
téged, és megtalálod azokat, akik a legrosszabbnak látnak téged.
Találsz majd olyan embereket, akik elfelejtenek ötven gyönyörű emléket
rólad, mert csak egyszer elbuktál.
Olyan emberekkel fogsz találkozni, akik nem hagyják abba a kritizálást,
másoknak pedig a kedves szavak nem lesznek elégek,
hogy jellemezzenek téged.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 1 hónapja

Ha a Szeretet lehetnék leülnék a sarokba. Szíved sarkába.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus - pénteki keresztre feszítése után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 1 hónapja

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad.
– Az Úr feltámadt – vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Sárhelyi Erika: Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom

forrás: rozsakert.bloglap.hu

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 1 hónapja

Ha a Szeretet lehetnék leülnék a sarokba. Szíved sarkába.

Sárhelyi Erika: Lángfelhők alatt

Szeretem nézni az izzó hajnalokat,
mikor a lángfelhők alatt a táj kigyúl
hallgatni, mint rikolt egy korai vonat,
míg elül a hangja, s a pillanatba fúl.

Ahogy a vén háztetők narancsba bújnak,
s arany fény feszül a város homlokára,
íze, s illata lesz az ébredő mának,
mikor a világ a virradatot várja.

És szeretem nézni az alkony parazsát,
ahogy hamvad a táj a lángfelhők alatt.
A szökevény napot az est öleli át,
s a hegyek lábainál bíbor fény fakad.

Életre lobbannak a kandeláberek,
s míg sárga szemük a parkokat vigyázza,
hozzám bújik az éj, mint árva kisgyerek,
ki minden nőben az édesanyát látja.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 1 hónapja

Ha a Szeretet lehetnék leülnék a sarokba. Szíved sarkába.

Sárhelyi Erika: Elmondanám

1 hónapja | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Elmondanám, amit érzek,
elmondanám, mert nem látsz a szívembe.
Elmondanám, ha elhinnéd,
de csak ülsz a semmibe meredve.
Talán ha bordáim közül
kiemelném, s két kezedbe
tenném lüktető életem,
észrevennéd, mennyi benne
a magam emésztő félelem.
Hétköznapokba fúlt érzéseink
közt tűnik a szenvedély,
túl messzi a magas és
veszélyes a meredély.
Pedig bejárnám veled a
távoli szirteket, s a pokol tüze
se égetne jobban, mint a félsz,
hogy a szerelem elvész,
s nem marad más életünk romjain,
csak néhány üszkösödött emlék.
De én még égni akarok,
lobogó fáklya lennék
két kezed között...
Mit tegyek, ha belőled a vágy
messzire költözött?
Félek, elrabol egyszer tőled
egy szépnek tűnő szerelem,
ne hagyd, ne engedd,
fogd erősen a két kezem.
Elmondanám, ha hagynád,
elmondanám, ha értenéd...
Még feléd nyúlok, kedves.
most még csak tefeléd.

Anyáknapjára

2 hónapja | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

Attila Nagy - Az én anyám virág volt a réten.

Szellő simította minden hajnalon.
Harmatban fürdött az illatos szélben.
Nap ölén nőtt fel, attól ragyogott.
Az én anyám virág volt a réten.
Bársonyos szirmán élet zümmögött.
Szivárványból szőtt színeket az éjnek,
a csillagfényben némán tündökölt.
Az én anyám nem vágyott rózsa lenni.
Szebb volt annál, mert ő volt az anyám.
Nem csábította más vidék, más élet,
bár örökké égett benne a honvágy.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 1 hónapja

Ha a Szeretet lehetnék leülnék a sarokba. Szíved sarkába.

Hűtlen idő - Édesanyámnak

A régi kertben, régi fák alatt,
fázósan ülök álmos reggelen,
emlékeim csendben átkarolnak,
suhannak vélem elmúlt éveken.
.
Hallom lépted, ahogy fürgén sietsz,
jössz felém az ébredő kerten át,
s hozod magaddal a fényben fürdő
puha vánkosok, édes illatát.
.
Szoknyád lágy selyme vidáman lebben,
a szobában szédítő táncot jár,
mily nagy vagy, szemeim az ajtóig
kísérnek, míg halkan kattan a zár.
.
Mi változott? A rügyek ugyanúgy
duzzadnak, zöld nászra készül a táj,
mint azon a szép régi tavaszon,
halvány ránccal, ha vénebb a világ.

Kun Magdolna: Én mindig szépeket hozok

Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,
és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok,
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.

Kun Magdolna: Míg szívedben élet muzsikál

Mikor a szomorúság kedvedet szegi,
s a mélabú szemedből könnyeket csal ki,
akkor se engedd, hogy legyőzötté válj,
mindaddig, míg szívedben élet muzsikál.

Te csak hallgasd és hallgasd azt a dallamot,
ami ott legbelül a szívben nyittatott,
s hagyd, hogy üteméből merjen erőt lelked,
mert csak így lehet hős az, aki csatát vesztett

Van, mikor elbukunk, van, mikor győzünk,
mert a világ, s a sorsunk, örök ellenségünk,
de ha hitünket nem adjuk és harcolunk érte,
térdre rogy az ember esküdt ellensége.

Eötvös József: Holdvilág.