Itt állunk az újesztendő piros hajnalánál,
Vajon együtt leszünk még az alkonyatnál?
Ebben az újévben merre vezet életünknek útja,
Tövisek közt, vagy virágok közt, csak az Isten tudja.
Ő vezessen igaz úton minden egyes léptet,
Őrizze meg bútól, bajtól ezt a kicsiny fészket!
Adjon Isten mindnyájunknak víg kacagást, csengőt,
Adjon Isten mindnyájunknak boldog újesztendőt!

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén…
Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta.
Ekkor még nem tudta, milyen fát választott.
Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz.
Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében.

Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
Ami jó van, magamtól megtaláltam
az erdőkben, hol sok-sok este háltam
- s keresztelő Jánosként hírdetem.

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.

Január, csupa hó, csupa hó az est.
A sötét szoba hallgat,
a gyermek félni kezd.

Mi suttog a nád közt? Február.
A vattahajú bácsi
folyton templomba jár.

Bánatos esők, március.
Mit ér az új virág , ha
a szív mégis borús?

Szél-lenge nyírfák, április.
Mosolyog a fiúcska,
még ha pityereg is.

Május, rigófütty, orgona nyit.
"Örökké!" - gyúl az alkony
és két árny esküszik.

Erdős június, fullatag.
A csillagos éjszaka nagy célt
mutat a férfinak.

Júliusban kalász, pipacs.

Cinkék járnak szívem ablakára,

a madárkákat régen etetem.

De most már néha gondolkodni kezdek:

meddig tart vajon az élelem?

Meddig tart kint a tél, bent a meleg,

szívem mikor fog elsötétülni,

s vágyaim utolsó,  szép madara

mikor fog búsan elröpülni?...

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ő az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.