Január, csupa hó, csupa hó az est.
A sötét szoba hallgat,
a gyermek félni kezd.

Mi suttog a nád közt? Február.
A vattahajú bácsi
folyton templomba jár.

Bánatos esők, március.
Mit ér az új virág , ha
a szív mégis borús?

Szél-lenge nyírfák, április.
Mosolyog a fiúcska,
még ha pityereg is.

Május, rigófütty, orgona nyit.
"Örökké!" - gyúl az alkony
és két árny esküszik.

Erdős június, fullatag.
A csillagos éjszaka nagy célt
mutat a férfinak.

Júliusban kalász, pipacs.

Cinkék járnak szívem ablakára,

a madárkákat régen etetem.

De most már néha gondolkodni kezdek:

meddig tart vajon az élelem?

Meddig tart kint a tél, bent a meleg,

szívem mikor fog elsötétülni,

s vágyaim utolsó,  szép madara

mikor fog búsan elröpülni?...

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ő az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.

Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Ajándék Drgács Gabriella Kezünkbe tette le a Mindenható Ajándékképp egyetlen, szép Fiát, Remélve, ő lesz nekünk a fényhozó, Áldó kezétől fut a gonoszság. Csalódnia kellett azonban bennünk, Olcsó, gyarló hiteknek áldozunk. Nyugalmat nem lel, riadtan ver szívünk, Igazságra hiába áhítunk. Csoda kéne eme vesztes világnak, Igen, Ő ezért született közénk. Legyen vége a rosszaságnak, Lelkünk lelje meg a rég várt békét. Akarni kell csak, és sikerül, hidd el, Gondolat s szív az égig emel fel.

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

Isten nem csak jeleket mutat számunkra, hanem embereket is küld, hogy visszatérítsen minket a helyes útra.

Karácsony éjjelén
zúgnak a harangok,
az égre repülnek
áldást kérő hangok,
Magyarok Istene,
segítsd meg népedet,
hallgasd meg, hallgasd meg
a zokogó éneket.
Tekints reánk újra,
talpra kéne állni,
régi, ősi múltunk,
meg kéne találni.
Azt mondja az írás,
hogy értünk születtél,
mikor miközöttünk
földi ember lettél.
Nem kérünk mi sokat,
csak egy kicsi áldást,
minden emberszívben
békét, megbocsátást.
Add, hogy az életünk
békében haladjon,
s áldott magyar hazánk,
ősi magyar földünk
magyarnak maradjon!.

Karácsonykor, imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.