Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Ajándék Drgács Gabriella Kezünkbe tette le a Mindenható Ajándékképp egyetlen, szép Fiát, Remélve, ő lesz nekünk a fényhozó, Áldó kezétől fut a gonoszság. Csalódnia kellett azonban bennünk, Olcsó, gyarló hiteknek áldozunk. Nyugalmat nem lel, riadtan ver szívünk, Igazságra hiába áhítunk. Csoda kéne eme vesztes világnak, Igen, Ő ezért született közénk. Legyen vége a rosszaságnak, Lelkünk lelje meg a rég várt békét. Akarni kell csak, és sikerül, hidd el, Gondolat s szív az égig emel fel.

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

Isten nem csak jeleket mutat számunkra, hanem embereket is küld, hogy visszatérítsen minket a helyes útra.

Karácsony éjjelén
zúgnak a harangok,
az égre repülnek
áldást kérő hangok,
Magyarok Istene,
segítsd meg népedet,
hallgasd meg, hallgasd meg
a zokogó éneket.
Tekints reánk újra,
talpra kéne állni,
régi, ősi múltunk,
meg kéne találni.
Azt mondja az írás,
hogy értünk születtél,
mikor miközöttünk
földi ember lettél.
Nem kérünk mi sokat,
csak egy kicsi áldást,
minden emberszívben
békét, megbocsátást.
Add, hogy az életünk
békében haladjon,
s áldott magyar hazánk,
ősi magyar földünk
magyarnak maradjon!.

Karácsonykor, imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Ki az, ki mindennap megköszöni léted,
ki két szemedben látja a világmindenséget.
Aki egyetlen bántásodért ölni volna képes,
s aki önnön életét is feláldozna érted.

Mondd, ki az, kinek éjei, s nappalai éke,
csengő-bongó hangodnak édes-bús meséje,
mit megértéssel hallgat, szeretettel vigyáz,
hisz kincsnek veszi minden Istenáldott szavát.

Ki az ki sors utadon sosem hagy majd cserbe,
kinek ott szárnyal melletted gondolata, lelke,
kinek egyszerű kívánsága csupán annyi csak,
hogy tőle kapott életedet soha fel ne add.

Erre a jóságos püspökre emlékezünk minden december 6-án, amikor is az ablakba állítjuk fényesre pucolt cipőinket, hogy másnap reggel ajándékokkal telve találjuk.

Szent Miklós története legendaként ismert a világon.

Valóságos történelmi személyiség volt, aki Törökországban élt. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött.

Kedves Atyánk! Most mindnyájan azokért imádkozunk, akik emberileg magányosak lesznek karácsony szentestéjén, és ha valamikor fájdalmas a magány, akkor ezen az estén kétszeresen vagy tízszeresen is az. Érettük imádkozunk, hogy ha magányosak is, ne legyenek egyedül, akkor se, ha csak egy szál gyertya lobog elõttük. Az az egy szál gyertya jelentsen Téged, világ Világossága, Aki fénynek, vigasztalásnak, békességnek és erõnek jöttél közénk. Most azokért imádkozunk, akiknek kétszeresen fáj a karácsony, mert valahol szétszóródva a világban még egy fenyõgallyat sem találnak, mert talán ott nincs is, talán csak egy borókaág, talán valami trópusi növénynek leszakított levele, de õk arra gondolnak, hogy itthon karácsony van.