Ki az, ki mindennap megköszöni léted,
ki két szemedben látja a világmindenséget.
Aki egyetlen bántásodért ölni volna képes,
s aki önnön életét is feláldozna érted.

Mondd, ki az, kinek éjei, s nappalai éke,
csengő-bongó hangodnak édes-bús meséje,
mit megértéssel hallgat, szeretettel vigyáz,
hisz kincsnek veszi minden Istenáldott szavát.

Ki az ki sors utadon sosem hagy majd cserbe,
kinek ott szárnyal melletted gondolata, lelke,
kinek egyszerű kívánsága csupán annyi csak,
hogy tőle kapott életedet soha fel ne add.

Erre a jóságos püspökre emlékezünk minden december 6-án, amikor is az ablakba állítjuk fényesre pucolt cipőinket, hogy másnap reggel ajándékokkal telve találjuk.

Szent Miklós története legendaként ismert a világon.

Valóságos történelmi személyiség volt, aki Törökországban élt. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött.

Kedves Atyánk! Most mindnyájan azokért imádkozunk, akik emberileg magányosak lesznek karácsony szentestéjén, és ha valamikor fájdalmas a magány, akkor ezen az estén kétszeresen vagy tízszeresen is az. Érettük imádkozunk, hogy ha magányosak is, ne legyenek egyedül, akkor se, ha csak egy szál gyertya lobog elõttük. Az az egy szál gyertya jelentsen Téged, világ Világossága, Aki fénynek, vigasztalásnak, békességnek és erõnek jöttél közénk. Most azokért imádkozunk, akiknek kétszeresen fáj a karácsony, mert valahol szétszóródva a világban még egy fenyõgallyat sem találnak, mert talán ott nincs is, talán csak egy borókaág, talán valami trópusi növénynek leszakított levele, de õk arra gondolnak, hogy itthon karácsony van.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,  
Rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.  

Advent első vasárnapjára

Márkus Katalin

Virrasztva várjuk,
lelkünk ünneplőben,
az első vasárnap
érkezik csendben.
Adventi koszorúnk
már az asztalon,
az első gyertya várja,
hogy lángja - lobbanjon.

Nyissuk ki lelkünket
e halvány fény előtt,
hogy megláthassuk
majd az eljövőt, kinek
bölcsek jósolták érkezését,
angyalok hirdették születését,
s királyok térdeltek
bölcsője előtt...

Domokos Jolán

Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.

Mesél az erdő a kopasz fákkal,
az ember sétál meleg kabátban.
Fagyos lehelet, zúzmaravirág
díszíti hajunk, így szép a világ.

Pirul az arcunk, mert a szél csókkal
várja az éppen kint ballagókat.
Ezernyi hópehely táncol az égen,
röptüket figyelve mosolyom érzem.

Csendes a világ, amikor pihen,
megjött a tél, kitártam szívem,
engedtem, hasson rám a varázslat
ezernyi apró kicsi csodával.

Domokos Jolán

Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.

Mesél az erdő a kopasz fákkal,
az ember sétál meleg kabátban.
Fagyos lehelet, zúzmaravirág
díszíti hajunk, így szép a világ.

Pirul az arcunk, mert a szél csókkal
várja az éppen kint ballagókat.
Ezernyi hópehely táncol az égen,
röptüket figyelve mosolyom érzem.

Csendes a világ, amikor pihen,
megjött a tél, kitártam szívem,
engedtem, hasson rám a varázslat
ezernyi apró kicsi csodával.