Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem.”

 Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok...
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén intenek a fák...
Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...

Feljött a Nap, elmúlt az éjjel,
virágok nyílnak szerte széjjel,
amerre néz és lát szemem.

Arcomat fényben fürdetem meg,
hálás vagyok a végtelennek,
hogy élek én, hogy létezem.

Dobog a szívem, hajt a vágyam,
itt hagyom párnám, éji ágyam,
derűsen várom a napot.

Kitárom lelkem a világnak,
köszönök fűnek, s minden fának,
s mindennek, amit láthatok

Nézni a tájat, a füvet,mikor harmattól csillog, mint az üveg.

 Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
köszöntelek, szelíd nyájas holdvilágom!
Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
tiéd az árny, a csöndesség, az álom.

Mikor az égnek kéklő magasságán
leomlik finom, ezüst fátyolod,
tündöklő kedves isten-arcod látván,
a mindenségnek szíve földobog.
Új fényre lángol a csillag az égen.
A fák egymásnak súgják a neved.
S a vadgalamb az erdő kebelében
hozzád a ringó lombról fölnevet.
A mezők, az erdők milliárd virága
feléd fordítja illatos fejét:
a gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
s a nádak ezre meghajlong feléd.

Szeretni jöttünk széles e világra.
Keresni másban énünk jobb felét.
Örömöt lelni. Napról napra várva
a belső hangot, a misztikus zenét.

Mert a magánynak kongó kapujából,
az élet ösvénye másfelé vezet.
Tárd ki szíved, mely börtönödhöz láncol,
s örülj a mának, amíg csak lehet.

Nyisd ki szemed, s a lelkedben érezd:
ami ma gond, az mind megoldható.

A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel... Egyik oldalad mindig fényben fürdik
amíg a másikon sötét éj honol,
jégtömböktől fázik fejed,lábad,
de törzsedre forró sivatag karol.

Háborút és békét
egyaránt megtűrsz hátadon,
de néha túl sok a borzalom
és bele-bele remegsz.

Éji szellő hangján suttognak a fák, 

Hosszú utamra örömmel indultam,
Hoztam neked szerény kis ajándékot.
Szeretném, ha elfogadnád, és egy kicsit mosolyognál,
Szíves szóval, szeretettel jöttem Húsvét napján.

Köszönteni téged és Áldott szép ünnepet kívánni,
Kicsit késtem, nézd el nekem, messzi tájról jöttem.
Vándor nyuszi vagyok, ki örömhírt hozott:
Feltámadott Jézus, vele életre kelt a remény!

Ide tenném asztalodra kis batyumat.
Ne nyomja hátamat, benne lapul kis ajándékom.

Szívetek aprócska szikráját örömnek
megáldja az ég ma
s meglátni, hogy nő meg,
ha tiszta a ruhátok,
tiszta a gondolat,
makulátlan a jellem
s nincs álarc, mialatt meghúzódna
sötét érdekerdő,
mi az élet egén, csak árnyéktartó felhő.
Mert mit ér az ünnep,
ha üres a szív?
Ha a belső érzés szeretni nem hív?
Mit ér a szövetség, ha nincsen alapja,
s mi lesz az otthonnal,
ha nem Isten karja
védi, vezérli, s ha az életúton
nem Ő az, ki a sok göröngyöt
egyengetni kezdi.

augusztus 21.

A KIRÁLYNõ

"Felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok õrének keze alá." Eszter 2,8b

Az elõzményekben történik, hogy Vásti királynõ kegyvesztett lett, mert amikor a király hívta, hogy mutassa meg magát a népeknek, nem engedelmeskedett. Ebben a részben van az is, hogy: "Mondának a király apródjai: keressenek a királynak szép ábrázatú szûz leányokat." Szívünkben is ott kell legyen, ami az apródok dolga, hogy keressük azokat, akik még nem az Úréi.