Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Az életünkben vannak olyan órák,
Mikor balsorsunk vészharangja kong,
Mikor fekete arcú gyász hajol reánk
És messze, messze süllyedő hajók,
Amelyeken reményünk kincse süllyed,
Szemek, miket ajkunk csókolni vágy
S melyek örök álomba szenderülnek.
Oly kurta az üdv, oly tág a világ!

RADNÓTI MIKLÓS : Április

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

 "Egy kedves mosoly többet ér mint bármi más,
egy pillanat csak, egy csöndes vallomás...
Mely elfeledteti olykor a nehéz perceket,
egy ölelés ami biztos és meleg!
Egy kéz amely simogat ha fázol,
mégis egy ki nem mondott szó a szájtól...
Mindez csak egy mosoly de csodákra képes,
mint a szeretet, talán szívedig érhet...

 Ha lefesthetném életem,
lenne ezernyi különböző árnya,
s a különböző árnyalat annyi színből állna,
amennyi éveim sokasodó száma,
mert minden év más, mind egyedi forma,
melynek aranyszegély múltját a képzelet csiszolja,
a képzelet, mely úgy festi át a szürke éveket,
hogy mély sötét tónusait fénnyel tölti meg.
S mikor fénytől ragyog fel a festői ecset,
nem látni már éveim színteleneknek.

jó reggelt! Szép napot kívánok !

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?