Sík Sándor: A keresztút

XI. Stáció

Áll a Kereszt az ég alatt,
A föld felett.
Tajtékot ver lába körül
A gyűlölet.
Alul halálos gyűlölet,
Fölül halotti csend.
Föld kiveti, s be nem veszi
Az ég sem odafent.
Ember Fia, Ember Fia,
Egyedül vagy a puszta végtelenben!
- Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el engem?

Egyedül lenni: emberek között
Elátkozott,
Egyedül lenni: az Isten előtt
Elkárhozott,
Egyedül lenni: önmagadnak is
Csak undora, -
Hát ezt is, ezt is megtapasztalod,
Ember Fia!

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták.

Erre fog jönni, ahol én lakom!
Minden virágom eléje rakom,
S hova nem jut, majd köntösöm teszem,
Hozsánnázva kiáltom lelkesen:
Óh, jöjj, lakozz velem!

Amit adtam, lásd minden kevesen,
Szívemet is ráadom, ez nekem
Legtöbb mit bírok; köntösöm után
Szépen kiterítem az út porán,
Eléd, vágyam nyomán.

S lelkendezem. Vaj' lesz-e rá szavad,
Ez áldozat mily örömet arat?
Te sírsz, arcodon gyász felhője ül
S én Téged hívtalak meg ünnepül?

VIRÁGVASÁRNAP.

A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna!
Zeng a kiáltás előtte, utána;
Zöld ágakat szeldelnek útjára,
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Úrnak nevébe',
Általa léptünk az Isten kedvébe;
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban!
Ó, lelki ország, Istennek országa,
Mily édes ebben Jézus királysága!
Szelíd, szegény ez és alázatos,
De nagyhatalmú és csodálatos.

Istenem.
Az az alkony.
A földbe döngölt örökzöldek.
A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.
Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.
Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.
Istenem.
Ez a piszkos alkony
a hamis csillogású nappal után -
Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:
sem a csődület, sem az ujjongás,
sem az integető pálmaágak
sem a fejhangon intonált hozsanna.

Elvégeztetett!
Ki annyi jót tett járva-kelve,
A bűnös embert úgy szerette,
Hogy trónusát elhagyva érte,
E földi kínnal elcserélte.
Kiben bűn nem találtatott,
Kiben az egy Isten lakott:
Lelkét az Őr kezébe adta,
És lett a bűnök áldozatja.

Elvégeztetett!
Kik felfeszíték a keresztre,
Látták, hogy szíve vért ereszte,
És megnyugodva elmenének,
Örülve a bűn győzelmének,
Hívén, hogy Ő legyőzetett,
Hogy elveszté az életet.

Tavasz van,
Ablakom előtt egy kis madár dalol.
Boldog vagyok.
Tudom,
hogy szükség van még rám valahol.
Nem gyötör a bánat,
nem gyötör fájdalom.
Nem kesergek én már
a fájó múltamon.

Tavasz van.
Az élet minden csodája
körülölel.H. Lakatos Margit.