Néha egyik gond éri a másikat,
egyet megoldasz, két újat termel,
köztük az Idő nyugtot nem hagy,
s néha körötted csupa kérdőjel
életed...

Néha belefáradsz, úgy érzed, hasztalan
minden, mit elvégzel, elszáll a széllel,
megelégednél, ám nyomában ott van
számtalan új tétel és kérdőjel -
nézheted...

Néha rádöbbensz, ez az egész léted,
verseny az idővel és állandó szükség...

Heaven és Isten szobája; az, hogy a nyílt tengeren és az eső a finom kenyér a mennyből, egy ruha, aminek zsebe tele ígéretekkel, ez a hit Istenben, és az éhség és szomjúság minden A Szellem, mi viszi rá, hogy belibegj az új Istene, egy ígéretes nap az igazságszolgáltatást.
Mint minden élőlény egyedi minden egyike azoknak a dolgoknak, amelyek írta a könyvében, anélkül, hogy eltűnt az egyik; szóval te viszed a szellemed, a különösen a küldetés konkrét profilja, a releváns országismeretet és a váltás faragás különösen a A szívócső grace.

Egy szenvedély ez hozott nekem a lelket, és eggyé vált a kezem és a szívem, mint egy patak, mely egy forrástól, hogy leugrik az örök életre. Semmi sem tud rövidítsd le,
Ez a szívverés, hogy elvette a saját életét, megtörténik és túlcsordul a történtek ellenére, nem volt az újságban, és a festék, túllépett, mind a virtuális világban, hogy átmenjen incurcionar, a a szellem, takaró és dobog A valóság kézzelfogható, mert minden ezeket a szavakat, extra szegecs fut keresztül az isteni, és hangok és visszhangzik a pletykákat egy próféta készítette nagyobb, mint a Los Angeles-ben alakult szonettek alkotók, a szavak, amiket építeni a mennyei és rajzok, amelyek kivégezni próféciák És nagy kastélyokban dicsőségtől semmi, ez még csak nem is mint én voltam.

Az amerikaiak megdöbbentően magas százaléka gondolja azt, hogy az Utolsó időkben élünk. A hittel kapcsolatos kérdésekre specializálódott Barna csoport által végzett közvélemény kutatás eredményei szerint a tizennyolc éven felüliek 41 százaléka úgy gondolja, hogy „a világ jelenleg a bibliai próféciákban „utolsó időként” emlegetett korban jár.”
Bár ez az arány mindenképpen említésre méltó, a különböző felekezeteken belüli számok még érdekesebbek.

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: ép minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle...

Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.
Mintha csak magának beszélne a bátya,
- görbe hátat takar, elnyűtt vén kabátja.
Csendesen megszólal, igen bölcsen érvel:
Az ifjú szép szíve övével nem ér fel.
A tömeg figyelme immár rá irányul,
de jő’ már az ifjú, Ő sem marad hátul.
Harag támad benne, - Hogy ez mit merészel!
Hogy szállhat versenybe az Ő szép szívével?
- Hasonlítsuk össze, vedd le a kabátod!
S ím a vén embernél erős szívet látott.
Hangos dobbanása messzire hallatszott,
ám külső szépsége többeket aggasztott.
Tele volt sebekkel, több darabból vérzett,
mi is tartja össze, egybe az egészet?
Hiányzó részeit máshonnan pótolták,
nem is válogatva, csak úgy, összehordták.
Pár lyuk is tátongott, ütött-kopott darab,
csodálja az ember, hogy még egyben marad.
Ám az öreg mondá: Fogjátok fel ésszel,
el nem cserélném én az ifjú szívével.
Megismerek rajta minden egyes sebet,
minden sérülése egy-egy embert jelent,
kiknek ajándékul szeretetem adtam,
szívemből kitépett egy-egy kis darabban.
Pár darabkát én is kaptam viszonzásként,
s nem bántam a cserét, ma sem tennék másként.
Mert akik szeretnek, szívből kapnak, s adnak,
szerető szívedet ne tartsd meg magadnak.
A kis szívdarabkák gyönyörű emlékek,
azok, kiktől kaptam, mind szívemben élnek.
Megosztott szeretet fűzi össze lelkünk,
mindig emlékeztet, mily jó volt szeretnünk.
Néha olyan is volt, amikor csak adtam,
szívemért cserébe viszonzást nem kaptam.
A szeretet jelent egy kis kockázatot,
- de hidd el, megéri, ezért kockáztatok.
Néhány sebből vérzik, lyuk is van már rajta,
szerettem olyat is, aki nem akarta.
Egyszer tán megérti, s visszatér majd hozzám,
befoltozva szívem, szeretetet hoz rám.
Látod, kedves fiam, ezért szép a szívem,
mert használni mertem, istenemhez híven.
S lám, az ifjú ember szeme megtelt könnyel,
nem tudott elmenni, hencegő közönnyel,
inkább az öreghez még közelebb lépett
és a szép szívéből egy darabot tépett.
Reszkető kezével az öregnek nyújtja,
szeretet példáját tőle megtanulja.
Az öreg is adott megtépett szívéből,
s az ifjú szív dobog a szeretetétől.
Nem oly tökéletes, mint annak előtte,
ám szebb, a szeretet fonala beszőtte.
Arcukat a mosoly szép keretbe fonta,
szemük tiszta fényét be is aranyozta.
Elbúcsúztak szépen, aztán útra keltek,
szerető szívükben megnyugvásra leltek.

Milyen szomorú is, ha utad úgy járod,
tökéletes szíved önmagadba zárod.
Hiányzik belőle az öröm, a szépség.
Engedd, hogy nevüket mások belevéssék!

Egy érett keresztény nem azon aggódik, hogy bejut-e a mennybe, hanem azon, hogy mások bejutnak-e. Gondoljunk Mózesre, aki a saját örök életét is hajlandó volt kockára tenni, hogy közbenjárjon azokért, akik nem tétováztak volna, hogy beverjék a fejét egy kővel, majd magára hagyják őt a sivatagban. Morris Venden

Ma reggel ezt olvastam:
Barátom, a Biblia olvasását elsősorban ne tartsd kötelességnek. Úgy tekints a Szentírásra, mint szerelmes levélre. Mit tesz egy fiatalember, amikor levelet kap a szerelmétől? A következőképpen gondolkozik: „Ó, mennyire idegesítő! Nincs kedvem elolvasni ezt a levelet, mert fáradt vagyok! Csak úgy kötelességből azonban mégis átfutok a sorokon!” Így tesz? Nem, bizonyára nem. Ellenkezőleg, reménykedve várja a levelet, türelmetlenül nyitja föl és lélegzetvisszafojtva olvassa el.