"Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését (...)
Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam?

Derűs reggelt...tartalmas vidám napot kívánok!  Szeretettel : Mária.

Aranyosi Ervin : Van még olyan, ki adni kész!
Nem halt ki még a szeretet.
Van, kit szív vezet, nem az ész,
s nem játszik holmi szerepet.
Felemeli a csüggedőt,
s gyertyát gyújt, essen rá a fény!
Ha hó borítja a mezőt.

"A csend is más...
Pedig ugyanúgy csend.
A szó, a hang hiánya.
Mégsem ugyanaz.
Mert nem mindegy, kivel vagy csendben.
És miért. A csend lehet teljesen süket.
De lehet hihetetlenül zajos.
Lehet benne nyomasztó üresség, de lehet benne madárdal, tengermoraj, erdősusogás, esőkopogás, szerelmes suttogás.
Bármi lehet.
Mert csak attól függ, kivel vagy csendben."
(Csitáry-Hock Tamás)

Sűrü erdőn tavaszi
hajnalóra fénye lobban,
s száll az égből valami
halk szerelmi hír titokban.

Figyel a fa, csupa láz,
szétfeszíti minden ágát,
úgy issza föl e varázs
és az élet áradását.

Virág nyílik valahol,
tiszta harmat tölti kelyhét;
örömében meghajol,
úgy áldja az ég kegyelmét.

Lombok éjén hirtelen
szíve dobban a madárnak,
elönti a szerelem,
s vágya zengő dalba árad.

Képes vagy szeretni? Meg lesz a jutalma!
Nem leszel feletted állókra utalva!
Hiszen, aki szeret, az vissza is kapja,
mások jóságától ragyog fel a napja!
Engedd hát szívedet őszintén szeretni,
a derűs életnek a receptje ennyi,
hisz amit kiküldesz, az tér vissza hozzád,
jó lenne, ha szíved, jó helyzetbe hoznád!
Figyeld a világod, szeretettel nézve,
az apró csodákat naponta vedd észre,
mert ha környezeted nyílt szívvel figyeled,
élő energiát, jó érzést küld neked.

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem

Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek

Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is

Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom

Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...

A tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak megannyi lant
susogtak a szélben
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű kis dalnokok
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
- az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta -
fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova
végre nyílhat az orgona
Zsefy Zsanett.