Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett…
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke… mert a gyermek
a jövő nemzedéke…

"Ha tehetném, minden síró gyermek arcáról letörölném a könnyeket, az éhezőknek adnék kenyeret és soha el nem fogyó szeretetet.

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.

Ne félj kedves a boldogságtól,
Akadnak őszinte szavak,
Engedd, hogy elvarázsoljon,
Néha-néha egy pillanat.

Egy puha kéznek érintése,
Kezedben soká megmarad,
S ha megosztod a gondjaid,
Neked majd kevesebb marad.

Arcodra mosolyokat rajzol,
Melegíthet a gondolat,
Hogy soha nem vagy egyedül,
Mert megtaláltad társadat.

Jó, amikor nem kell keresni,
A mondatokat, szavakat.
Egy pilleszárny simogatás,
Lebonthatja a falakat.

Vannak virágok, mik a szívben teremnek,
Közönséges kertben meg nem gyökereznek,
Azoknak pompáznak, kik szeretik őket,
Ápolják, gondozzák a felnövekvőket.

Vannak virágok, mik a lelkünkben nyílnak,
Velünk növekednek, majd velünk elmúlnak.
Szeretetünk napja sugárzik reájuk,
Ezért olyan színes a sziromruhájuk.

Az én szívemben kis versvirágok nyílnak,
Mikor boldog vagyok, csodamód virulnak,
Néha a fájdalom elhervasztja őket,
De túlélik mégis a nehéz időket.

Virágaimból most szedtem néhány szálat,
Itt vannak kezemben, és reátok várnak.
Olvassátok őket szívvel, szeretettel,
Hisz nektek üzenek minden virág-verssel.

JÖJJ EL, SZENTLÉLEK!

Fájó emberszívbe,

mint gyógyító balzsam,

lázongó lélekbe,

mint hódító dallam,

zokogó sírásra,

mint öröm harangja,

életnek, tavasznak

hívogató hangja:

Jöjj el, Szentlélek!



Gyenge női szívbe,

mint az erő lángja,

kereső lélekbe,

mint lobogó fáklya,

kedvesség és jóság

langyos fuvalmával,

a szelíd Megváltó

gyöngéd uralmával:

Jöjj el, Szentlélek!

"A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret."

(Csitáry-Hock Tamás)