Szent Lélek szállj alá:
erő, kincs, égi fény.
A világ oly gazdag,
és mégis oly szegény!
Hatalmasoknak, kik
vezetik a népet,
s fegyver van kezükben,
adj nagy bölcsességet.
Űzz el szívekből
vad haragot, sértést,
népek s egyesek közt
teremts egyetértést.
Annyi még az önzés,
a gyűlölet: – vedd el!
Tölts be minden szívet
emberszeretettel.
Krisztus indulatját
vidd a földre szerte,
Te uralkodj bennünk
békességnek Lelke.
Élni vágyunk, mégis
veszni készül minden,
mentsd meg a világot
Szentlélek Úr Isten!

 

 

 

Kész a világ,
feszült, ünnepi várás
dereng felette.
Halotti csend. Csak néha, néha
sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya
megtöltve minden lélek-lámpa,
ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
némán zokogva kering útjain,
s csak egyet tud és egyet érez,
Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
mert epedünk!

 

 

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába.

Volt, hogy úgy éreztem
igazán boldog vagyok,
olykor azt hittem
a nap csak nekem kel föl.
Amikor pedig már
Te is bennem éltél,
biztos voltam abban, hogy
egész nap
jó idő lesz.

 

 

Kell,
hogy legyen egy szem,
akiben
megláthatom magam.

Kell,
hogy legyen egy kéz,
akivel
ketten vagyok magam.

Kell,
hogy legyen egy száj,
akinek
elmondhatom, vagyok.

Kell,
hogy legyen egy szó,
akiért
Ének, nem én vagyok.

 

Kell,
hogy legyen egy szem,
akiben
megláthatom magam.

Kell,
hogy legyen egy kéz,
akivel
ketten vagyok magam.

Kell,
hogy legyen egy száj,
akinek
elmondhatom, vagyok.

Kell,
hogy legyen egy szó,
akiért
Ének, nem én vagyok.

 

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz
számodra örökre nyitva vagyok
megnézheted a szívemet
nem kezdte ki a mosolyod.

Felhúzhatod a kezemet
mezítelen bőröd alá
felöltheted életemet
lámpaernyőd leszek akár.

Kinyithatod a vállamat
nyarak lógnak benne, minden ruhád
tüdőm tükrében lásd magad
halj meg, hogy szépséged meg ne utáld!

Én már semmit se akarok
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott
nyílt szemedben késként forogni.

 

Most csupa vászon a kert, nyersen
ropognak a margaréták a fényben.
Ágakon szellőznek kisingek, bogárvitorlák.
Leveleiket kiteregették száradni a fák.

Mindenütt levetett, kivasalt szoknyák:
ágyások lebbennek zölden. Sárga szegés az út,
odavarrva a földhöz – tömött buzsáki hímzés –
tolongnak szekfűk, tulipánok.

Téged utánoz itt minden, utánad
szalad a táj és segít, tereget, mos, vasal.
Fényes derekad nézi, s megmosdik a vén ég,
hogy rádtekintsen.

 

 

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!

Húsvét üzenetem mindenkinek.

Fáradt szívetekbe, lelketekbe, hoztam, újra békét, megnyugvást Megértő, segítő, igaz, őszinte szeretetet, annak erejét, melegét Lángját, reményt, mely soha nem alszik el, csak ha Ti eloltsátok Kezeiteket kulcsoljátok igaz szívből jövő imára, kérjetek, bízzatok Szeretetben, békében éljetek egymással, üzenem nektek Emberek Bízzatok, szeressétek egymást.

Nagyböjt, nagypéntek, nagyszombat és húsvét vasárnapja A húsvétot a negyvennapos nagyböjt előzi meg, melyet Jézus ugyanennyi napig tartó böjtölésének és kínszenvedésének emlékére, hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartottak meg. A nagyböjt utolsó hete, más néven a nagyhét, Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. A Biblia szerint ekkor sokan ágakat törtek a fákról, és a szamárháton érkező Jézus elé szórták. Ennek emlékére alakult ki a délvidéken a pálmás, az északi tájakon pedig a barkás körmenet.