Tudod kevés ember mondhatja el magáról, hogy van egy álma. Olyan igazi, hatalmas, mások szerint talán elérhetetlen, mégis valóságos álma. Ha kaptál, ne hallgass a kétségeidre, menj utána. Nem baj, ha elbuksz ezerszer, az sem baj, ha sosem éred el. Menj! Mert a tiéd. És ha majd eltelik az élet, elmondhatod, volt egy álmod, küzdöttél, és hozzon bármit az élet, volt bátorságod elindulni felé. Bátor voltál eldobni azt, ami nem a tiéd, és elindultál azért, amit neked rendelt az élet. És majd rájössz, talán a végén, talán előtte, az álom az út volt.

Szakad a hó nagy csomókban,
Veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
Hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető!

KELLEMES HÉTTVÉGE LEGYEN MINDEKI SZÁMÁRA.

Télen hosszúak az árnyak
Belepi a dér a fákat.
Ragyog a nap, mégis fázok
Pedig nagykabátban járok.

A kezemen jó nagy kesztyű,
A kezemhez mindig ő hű.
Nap cikázik a tó jegén,
Az élvezet mind az enyém.

Élvezem a nap sugarát
Neki adom szívem dalát.
Napsugár az élet anyja
Nekem ő a szépet adja.

Télen minden olyan fehér,
Mint a legszebb búzakenyér.
Hótakaró meleg bunda
Nincsen növény, ami unja.

Hó alatt a búza, árpa
Talán már a tavaszt várja.
Titokban a lelkem mélyén
Ott lakik a nyári élmény.

A nagyon üres emberek sokat tartanak magukról, a jelesek bizalmatlanok, a megrögzött bűnös pimasz, a jó aggályos. Így jön egyensúlyba minden; ki-ki egész akar lenni, vagy legalább annak látszani önmaga előtt.

Johann Wolfgang von Goethe

 Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

Bennem él az Isten! Bennem, él! Bizony, az Istenem itt él, mélyen bennem,
igaz, meg nem súgja mikor, mit kell tennem!
Mért súgná, hisz egykor minden megadatott,
mikor ránk testálta a szabad akaratot.
Enyém hát a döntés minden szabadsága,
teljesülhet szívem bármely nemes vágya,
csak minden tettemnek van következménye.
Felelős magáért az Isten teremtménye!

Ám nem csak bennem él, hanem mindenkiben!

Szívedre hallgass,
sose az észre,
inkább vedd észre,
az rossz irányba húz.
Szívedre hallgass,
a jóságos fényre,
azt is vedd észre,
hogy tőle mit tanulsz?

Hidakat építs,
ne fellegvárat,
csukd be a szádat,
és nyisd ki két szemed!
Hidakat építs,
a mások szívéhez,
s figyeld mit érez,
s majd jó felé vezet.

Milyen csodás álmodozni,
arany Napot földre hozni,
vagy labdázni fent az égben,
szálló felhők közelében.

Angyalokkal találkozni,
madarakkal barátkozni,
büszkén nézni a világra,
réten nyíló kis virágra.

A végtelent átölelni,
benne megnyugvásra lelni,
és végtelen szeretettel,
tudni azt, hogy jó az ember.

Még ha néha el is téved,
ha szeme az égbe réved,
megtalálja magát benne,
mintha ő is angyal lenne!

Aranyosi Ervin: Őszintén szeretni!

Ha az életedben boldog akarsz lenni,
nem kell azért sírni, félni és szenvedni,
csak a szépre vágyni, álmodni és hinni,
nem szabad a lelked tévutakra vinni!
Aki azt tanítja, szenvedned kell érte,
azt az embert bizony ezer bánat érte,
nem tud kilábalni saját csapdájából,
az öröm, s boldogság ezért marad távol.
Ha az életedben boldog akarsz lenni,
egyet kell csak tudnod, őszintén szeretni!

Aranyosi Ervin:
Öntsd szíved melegét a fagyos világra!

Mindegyik évszaknak van valami bája.
Van aki leszólja, van ki megcsodálja!
Ha kívül hideg van, öltözz melegebben,
a lelked sem fázik, ha van szeretet benn.

Gyújts tüzet, ha fázol, s tested átmelegszik,
lelked is gyújtsd lángra, mert, ha szeret, tetszik!