Mindannyian felelősek vagyunk a világgal való törődésért, és nincs is jobb alkalom, mint ez a közelgő földi nap, hogy megfiatalítsuk lelkünket. „A világ örül szavainknak, leheletünknek és békés lépéseinknek. Legyen minden lélegzetvétel, minden szó és lépés büszkévé ránk az anyaföld.” – Amit Ray

Ahhoz, hogy ezt a világot jobb hellyé tegyük az élethez, elengedhetetlen a remény, a beltéri növényzet és a kültéri büszkeség ültetése, hogy bemutassa a körülöttünk lévő gyönyörű anyatermészetet.A föld nagyon sokat ad nekünk, itt az ideje, hogy szeretetet adjunk – ültess fákat, szeresd a természetet.

2024. április 6. – Szombat

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek.

A történet szerint két nappal előtte, pénteken feszítették keresztre őt a római katonák. Azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival, és hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból töviskoronát tettek a fejére; kezét, lábát odaszegezték a kereszthez, és a feje fölé odatűztek egy papírt, amin ez állt: I.N.R.I. – Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Júdea királya. Szegény meg is halt néhány órán belül. A családja zsidó szokás szerint eltemettette: egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák hegyén, és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt, és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott!

Húsvét van!

Nézd meg a fehér és rózsaszín virágos fákat, a rügyeket, a sárga aranyesőt. Színes lett a világ és illatos. Érzed? Ez nem csupán virágillat, hanem az újjászületés mámora. Az egész természet azt kiáltja: VAN MÁÁÁÁSIK!

Friss! Új! Reménykedő! Élettel teli! Csukott arcodat fordítsd az égre: újra meleg a nap, és langyos az eső. Érzed? Minden újjászületik. Te is - csak vedd észre, kérlek! Hogy nemcsak halál van, hanem születés is.

A természet legszebb csodája
Hullámzó dombok, lehulló lombok,
Madarak éneke, s friss illatok
Izzadó erdők, bárányos felhők
Szellőkből születő vad viharok

Fűzfák és tölgyek, rejtelmes völgyek
Csábító csúcsoknak hívó szava
Napfényes órák, esővíz tócsák
S bennük a szivárvány színmosolya

Csillagok csendje, égboltnak rendje
Nyáresték szerelmes tücsök zaja,
Természet míve, tavasznak színe,
Nyugalma ősznek, s télnek hava

Kérlel a lelkem, lázad a testem
Szívemben versemnek lénye ragyog:
Angyali lányok, hölgyboszorkányok...

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek.

2024. február 27. – Kedd

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek.

 "Ballagtam a falumban. Nem ismertem senkit, s engem sem ismert meg senki. Régi házunk falát megsimogattam, homályos ablakszemébe belenéztem, és magam láttam benne.
A faluvégen aztán befordultam egy kis zsúpos házba. A fakilincs ismerősen kattant, a pitvarban öreg faragószék és gereben, az ajtó felett paprikafüzér és a nyitott tűzhely mellett fekete kendős öregasszony.
- Én vagyok, Rozi néni.
Száraz, öreg kezével beárnyékolta szemét.
- Istenem

 Üdvözölt légy Mária, fájdalommal teljes.
A keresztre feszített Jézus van teveled.
Méltó, hogy együtt szenvedjünk veled.

Az asszonyok közül, és méltó,
hogy együtt szenvedjünk
a te méhednek gyümölcsével Jézussal.
Asszonyunk Szűz Mária,
a keresztre feszített Jézus Anyja,
érdemelj ki könnyeket nekünk,
Fiad megfeszítőinek,
most és halálunk óráján! Amen...

Mária szívét hét tőr járta át: Lukács 2;33-35

 Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt.

A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált. 

A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett; és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.

A katolikus egyház ma tartja Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét. 

Ezen az ünnepen a katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária, negyven nappal születése után, bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.

Az evangéliumi jelenet a Jairussal való találkozással és alázatos kérésével kezdődik, és az ő házában lányának feltámasztásával, azaz kérésének teljesítésével fejeződik be. Ebbe a történetbe ékelődik be egy másik csoda, ami útközben történik, Jézus meggyógyít egy 12 éve betegségben szenvedő asszonyt. Márk evangélista elbeszélése kiemeli, hogy egyik esetben sem tudnak már emberek segíteni. Minden bizonnyal Jairus is fordulhatott korábban orvosokhoz gyermeke érdekében, az asszony esetében pedig külön is említésre kerül ugyanez, de egyikük sem remélhetett már emberi segítségben.

A született Jézus, 
Ez igézetes gyermek, 
Áldja meg azokat, 
Kik a szívünkbe vernek 
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk 
A kifeslett vér-rózsák: 
Bánat, kín, szenvedés, 
Mert Jézus volt a Jóság 
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel, 
Szeressünk szeretettel, 
Örüljünk, ha sírunk, 
Ha ránk tör minden ember 
S ha álul bántatunk.

A született Jézus 
Született így s kívánta, 
Hogy ez legyen az üdv: 
Minden hívság kihányva 
Életünk gömbiből.

Hóvihar tombol, hópehely lábra kél,
a jég is rombol, fagyos a téli szél.
Ágakat fűrészel a hajnali fagy,
korhadt fák törzsében örök nyomot hagy.

Erdő szélén teli a vadetető,
a hó alatt lapul az életerő.
Napkeltével az erdő ébredőben,
őzgida tűnik fel a múló ködben.

A nap sugara már csak ritka vendég,
távoli vidékre költözött nemrég.
Pihen a természet, álomba merül,
a hóember fejére fazék kerül.

Táncol a vakító, fehér ragyogás,
új világot hozott ez a változás.

Most mindnyájan azokért imádkozunk akik emberileg magányosak lesznek Karácsony szent estéjén És ha valamikor fájdalmas a magány,akkor ezen az estén kétszeresen ,vagy tízszeresen az.
\ Érettük imádkozunk,hogy ha magányosak is,ne legyenek egyedül akkor,ha csak egy szál gyertya lobog előttük..
Az az egy szál gyertya jelentsen Téged.Világ,világossága,aki fénynek vigasztalásnak,békességnek és erőnek jöttél közénk..
Most mindnyájan azért imádkozunk,akiknek kétszeresen fáj a Karácsony,mert valahol szétszóródva a világban,még egy fenyőgallyat sem találnak,mert talán ott nincs is.

A legkedvesebb vendég

Drága Istenem, légy vendég, e szép ünnepen,
és add áldásod családomra, hadd érezzék mind,
míg oltalmadban lehetünk, míg, Te, vigyázol ránk,
nem árthat nekünk sem bűn, sem gonoszság.

Szerény a hajlékunk, de oly szívesen látunk,
hiszen szereteted által gazdagabbá válunk,
és szívünket is megtölti majd az-az emberség,
amire tán most van a legnagyobb szükség.

Fenyőfánkon a csillagszórók azért tündökölnek,
hogy fényükkel téged és is átmelengessenek,
ha majd úgy éreznéd, érző szíved fagyossá teszik,
azok, akik szereteted nem értékelik.

Adventi hírnök: friss fenyőág, lobog már három gyertyaláng!
Múlnak az évek, életünk száll, de utunk végén Jézus vár!
Ujjong a szívünk dalra gyúl, nincs már messze az Úr!

A hagyományos adventi koszorúkon a harmadik gyertya rózsaszín, az ÖRÖM miatt, amit szimbolizál. Szűz Máriával is azonosíthatjuk, aki örvend, hogy befogadta a Fiút. Az örömhöz pedig szorosan hozzátartozik a hálaadás is.

Keressük-e az örömet? Tudunk-e örülni a mindennapi történéseknek?

Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya

Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.

A karácsonyra készülődés

járja át a szíveket;

itt az advent- és a sok sürgölődés,

de megtesszük-e amit lehet?:

Belenézünk-e magunkba,

s kitisztítjuk-e ami árt…?

Bizony ez nagy munka,

s ez az, amit Jézus várt:

tőlünk,- hogy a szeretetre

nyitottak lehessünk…

Ezért jött közénk kisdedként nevetve:

hogy jobban elfogadjuk- s hogy szeressünk:

mi is tisztán, és szabadon…

Erre készüljünk most

itt van az advent- az alkalom!

Vessük ki magunkból a koszt:-

hagyjuk abba a bűnöket

addig, amíg lehet…-

s ne csak újabb karácsony legyen

a mostani,

hanem az,- melyen lehet hallani

az angyalok szárnysuhogását!

 Mi az ember célja? Csak boldognak lenni!Jó lenne megtudni, mit kell érte tenni?Meg kell változtatni az egész világot,úgy kell felkutatni tán a boldogságot?Eljön majd magától? Harcolni kell érte?Jó üzletet kötni, s hinni, hogy megérte?Mindent eltaposni, ami gyenge, élő?Erővel elvenni? Az úgy nem megy, félő!Hát akkor, hogyan kell, van e már receptje,vagy a harag, s bánat az ember keresztje?Mekkora lépés kell, ahhoz, hogy elérjük,vagy nem is kell lépés, elég, hogyha kérjük?Hej, ha körül néznél, lehet megtalálnád,ha a világodat nyitott szívvel járnád,és a szeretetet engednéd rád hatni,ha nem csak elvárnál, képes lennél adni!Szívvel körülnézve meglátnád a szépet,szádat elhagyná pár hálás, szép dicséret,parányi örömöt értékelni tudnál,szeretetet, hálát kicsiktől tanulnál.Értékelnéd, amit mások szívvel adnak,jó szót, nem tartanál, soha meg magadnak.Bátorítanád a ma még elesettet,s lelkét táplálnád, ha félelemtől reszket.Kedvességgel, szóval mosolyt varázsolnál,Te magad a mosoly, a ragyogás volnál.Hitet adnál másnak, képes legyen látni:előbb lássa vágyát, aztán kezdje várni!Mert az nem működik – “Hiszem, hogyha látom!”– A képzelet teremt, a hit – kis barátom!Azt is jó ha tudod, a szeretet éltet,s amíg szeretet van, semmi sem ér véget!Nyisd hát meg szívedet, mert így lehetsz boldog!Ahogy Te változol, követnek a dolgok!Képzelj el magadnak egy élhetőbb világot,ahol megtalálod vágyott boldogságod!

 Lázasan készülünk az ünnepekre , azt
remélve hogy kissé felszabadulhatunk
a monoton hétköznapok béklyói alól .
Telve vagyunk feszültségekkel , a jövő
kilátástalanságával , de egy belső hang
mindezek ellenére ünnepelni hív bennünket .
Bárhogy is . . . , így , vagy úgy : a Kisded
születése , meghittségre , szeretetre
késztet mindnyájunkat . Ezekért a szép
gesztusokért , még a boltban sem kell
sorban állni , mindenkor átadhatjuk , annak
akit szeretünk , akár egy mosollyal , vagy
egy lágy öleléssel , kifejezhetjük szívünk
őszinte szeretetét .

2023. november 30. – Csütörtök, Szent András apostol

A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost.

 Több, mint a természet évszaka, ez a lélek évszaka... Egy évszak, amely finoman megmutatja nekünk, hogy igen, elveszíthetjük a leveleinket... De idővel újra virágozunk, egyre nagyobb intenzitással és gyönyörűséggel.

 Mi az?
"Nem, először meg kell ígérned. "
"Oké, nem leszek mérges, ígérem. "
"Ma az egész osztály előtt sírtam. "
És miért?
"Mert a tanár azt mondta, hogy nem jól csináltam a házimat, és könnyeket csalt a szemembe".
"És szerinted őrülten kellene lennem miatta? "".
"A barátaim azt mondják, hogy a sírás hülyeség, hogy csak a gyenge gyerekek sírnak. "
"Tudtad, hogy rosszul csináltad meg a házidat? "".
"Nem, azt hittem, igazuk van. Ezeket tegnap csináltam anyával".
"Most jól figyelj rám.

 Szóval, kedvesem, ha megöregszel, soha ne taníts senkinek, semmit. Még ha biztos is vagy benne, hogy igazad van, akkor sem. Emlékszel, hogy ez egyszer mennyire zavart téged is? Megfogadtad az idősebbek tanácsát?... Ugye, nem?
Ne próbálj segíteni, hacsak nem kérik. Ne erőltesd rá magad senkire. Ne próbáld megvédeni szeretteidet a világ minden szerencsétlenségétől. Csak szeresd őket.
Ne panaszkodj az egészségedre, a szomszédaidra, a kormányodra vagy a nyugdíjadra!

2023. október 11. – Szerda

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”

Lk 11,1-4

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó Jézust látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni.

 Mikor a szív fázik, gyújts egy apró lángot,
segíts megtalálni így a boldogságot!
Legyél fény a ködben, hagyd hatni a szépet,
amely megmutatja, mitől szebb az élet!
Neked is jól esik, ha mást melegítesz,
mikor örömöket meglátni segítesz,
mikor a sötétben gyúl szeretet vágya,
és az éhes lélek végre megtalálja.
Ahol híján vannak szeretetnek, fénynek,
mutasd meg az útját éledő reménynek!
Engedd a magányost közelebb a tűzhöz,
ne lehessen többé, akit a sors üldöz!

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:

Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:

Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.

Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”

Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.

 Mama visszajövünk, tudod, hogy szeretünk
Hogyha mellettünk vagy, boldogabbak leszünk
Mama ne sírj kérlek, megfogjuk a kezed
Mindig számíthatsz ránk, hadd meséljünk neked

Mama olyan jó vagy, mindig ránk mosolyogsz
Amikor megjövünk, olyankor felragyogsz
Mama gyere velünk, hadd vidítsunk most fel
Néhány történettel, gyermeki emlékkel...

Mama emlékszel még? Mikor kicsik voltunk
Tejbegrízt majszoltunk, oly sokat daloltunk
Énekeltél nekünk, olyan szép a hangod
Mama dúdolj nekünk, ragyogjon az arcod

Mama neked hoztam, az éjjel készítettem
Csillagport lehelt rá, az én kicsi tündérem
Olyan szépen csillog, Mama, csak a tiéd!

 Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény!

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehet a sarki lámpa fénye.

igaz barát aki nem hagy soha cserben.

Barát az aki veled van a bánatban,

Barát az aki  örömödben

osztozik, veled örül,

Barátság szép szó,

de van az éltben pillanat,

amikor a legnagyobb szükséged van a

barátodra, és nincs sehol.

Szép szavak szerte foszlanak,

mert akkor tudod ki a barátod,

amikor szükséged van Rá

és melletted áll!

Az lehet szomszéd, ismerős,

ismeretlen jótevő, segít mert emberek

vagyunk, akkor rá jövünk, ki a barátunk.

Légy a mindenem

Légy eső, mely virágot nevel,
Légy szerető, mely mellettem hever,
Légy napfény, mely melegséget áraszt,
Légy öröm, mely felkelti a vágyat.
Légy szivárvány, mely festi az eget,
Légy erő, mely fogja a kezet,
Légy árnyék, mely fölém hajol,
Légy mellettem, ki szorosan karol.
Légy remény, mely soha el nem hagy,
Légy támasz, aki mindig velem vagy,
Légy mosoly, mely vidámságot ad,
Légy az élet, hol megolvad a fagy.
Légy a féltő, ki gondosan nevel,
Légy a válasz, mely mindenre felel,
Légy a víz, mely szomjamat oltja,
Légy az értelem, az élet mivolta.

Králl Kitti Adrienn

Megszülettem, mert valamiért kellettem ide,
Majd az évek alatt olyanná lettem, kinek eltűnt a hite.
Mert hinnem magamban kellett volna, de erre nincs okom,
Hiábavaló emellett minden indokom.

Majd cseperedtem, és kicsit összefolyt minden,
Azonban kezdtem hinni, hogy létezik Isten,
Hogy jön majd, és elmondja, mi nekem a dolgom,
És hol lelem a helyet, amit úgy hívnak: otthon.

Vagy miért bánok én mindenkivel rosszul,
Miért van az, hogy miattam mindenki segítségre szorul?

Jó lenne szállni,
Repülni szabadon,
A fellegekbe merülni,
Mint szemeden az álom.

Elveszni valahol,
Aztán menni tovább,
A hegyekbe fel,
Talán azon is tovább.

Kirepülni a világból,
A kozmoszba veszni,
Harapni az almából,
Csillagok közt eltévedni.

Szabadon szállsz,
Merre repülsz?
Ha mindent megtehetsz,
Vajon mit változtatsz meg?

Merengsz, tanakodsz,
Száll a gondolat,
É, dzé, dzsé, ká,
Számon egy pillanat.

Mintha ott lennél előtte,
Remegsz, dideregsz.
Szívedbe lyukat éget,
Úgy néz egy tekintet.

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez…
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!

Édes, drága jó anyácskám úgy szeretlek téged.

„Uram!
E drága bolygót adtad nekünk lakóhelyül,
Rejtett, titkos kincsekkel tele…
Kiássuk a kincset, hogy elherdáljuk,
Hogy megalkossuk a pusztulás iszonyú gépezetét…
Uram! Legyünk társak az alkotásban,
Dolgozzunk tovább műved nyomán,
Hogy bolygónk a bőség, a boldogság
És az összhang erős otthona legyen.”  

(Részletek Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusából)

S bús árkokig leér a szava:

Ilyen a Húsvét szent tavasza

S ilyen marad.

Miért tudjon Ő az embervérrül,

Mikor künn, a Tavaszban

Minden csoda csodát csinál

S minden drága fizetség megtérül?

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,

Csak azt szórd szét köztünk:

Állandó a tavaszi óra

S ilyen marad.

Krisztus támad és eszmél,

Odukat és kriptákat pattant.

Van-e gyönyörűbb ennél?

Husvét, husvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomokból kibug az orgona.
a világ ujjong, kongnak a harangok
és körmenetre siet az anyám.

Szobám sötétedik, nehéz szivem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szivemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.

Sok éve egyszer mentem az uccákon.
Szememből lassan könny hullott az utra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál –
Sok esztendős könnyek száraz nyomában.

 Csak színe van és illata. Ez még nem a virágok parfümje, nem is az a meleg, állati földszag, amely néhány hét múlva, nedves erjedéssel, fehér és bódító gőzökkel fejfájást okoz és őrültségekre késztet. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnének. Szimatolva járok, meggyfabottal. A téli ruhákat még nem tanácsos kámforba tenni. A téli szerelmeket még nem tanácsos elfelejteni. Minderre szükség lehet még. De már ilyesmit gondolok: "Talpra, magyar!" Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is.

 Mi lesz veletek kicsiny gyermekek,
ha ez a romlott világ is az ellenségetek,
hiszen száműzi mellőletek mind-mind azokat,
akik életetekhez hozzátartoztak.

Ha elmennek a nagymamák és a nagypapák,
kik néktek csak a szépet és jót tanítanák,
már nem mondhatják el, hogy túl lehet e élni,
azon sorcsapást mely szíveteket sérti.

Hiszen az Ő tanításuk segíthet majd abban,
hogy ne csüggedjetek el akkor sem, ha baj van,
mert akármennyi seb is van a szívben legbelül,
ha lesz olyan ki tanácsot ad, minden sikerül.

 Kép: Jurij Szergejev.

Volt egy régi világ, mikor még az emberi beszéd
magában hordozta a szív üzenetét,
és vigaszul is szolgált, ha lelkünk mélyét marta
az a fájdalom mely sebet ütött rajta.

Volt egy régi világ miben örömömet leltem,
mert szabad emberként boldogan élhettem,
hiszen akármilyen nehéz percek, napok, évek jöttek,
kitartásom által össze nem törhettek.

Az a réges-régi boldog világ mára emlék lett,
emlék mibe olykor-olykor belekönnyezek,
hiszen e világgal tűntek el azok a kedves emberek,
kik nem szégyellték kimutatni szeretetüket.

 Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.

 Taníts meg a jóra, hogy jobbá tudjak válni
Hogy mosolyogva tudjak az úton veled járni
Taníts meg létezni, hogy boldogabb lehessek
Hogy a könyörgőkért holnap valamit tehessek...

Taníts lélegezni, hogy ne legyen oly nehéz
Könnyebbüljön lelkem, s legyen boldog, merész
Taníts meg nevetni, kérlek, úgy szeretném
Napfényes reggelen végre érezhetném...

Taníts mosolyogni, hogy fényt adhassak Neked
Talán mosolyomban, mosolyod megleled
Mert mikor mosolyogsz, könnyeznek a hegyek
S ha mosolyod könnyes lesz, könnyezek majd Veled

Taníts meg zokogni, mert néha sírni könnyebb
Mintha bennmaradnak az előtörő könnyek
Taníts bocsánatra, meg kell még tanulnom
A fájó sérelmeket, hogyan kell fogadnom...

Kérlek bocsásd meg, hogy nem tudom felfogni teljesen mindazt, ami élet és szeretet.