Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 10,28–33

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.

Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!

Vigyázz magadra, kedves,
amennyire csak lehet,
mert jól tudod, mit jelent
arc-simító kezed,
hisz abból gyűjtök erőt,
mikor megtört ember leszek,
és rájövök arra,
hogy az élet csak egy szerep
a sors forgó színpadán,
hol mindenki egyformán
viseli a felvett jelmezeket.
Én is magam választottam
olcsó fehér ruhám,
melynek férceibe bújt
az a láthatatlan magány,
melyről azt hittem,
benne marad örökre,
de te eljöttél hozzám,
és aranyat futtattál
a foltozott részekbe,
mitől a rongyos ruha széle is
pont úgy ragyogott,
mint születésem percében
gyermekarcú szemem,
mikor az Úr kegyelméből
égi fényt kapott.
Vigyázz magadra, kedves,
vigyázz-vigyázz nagyon,
nélküled nem lennék,
ezt az egyet tudom,
mert világodban érzem,
hogy általad létezek,
s ebben a világban
- élni érdemes.

Ha szívedben harag dúl, és lelkedben fájdalom,
dobd félre a sértést, végy erőt magadon,
és bocsáss meg annak, ki szomorúvá tett,
mert hidd el, az is megbánja ki ellened vétett.

Aki szeret, akiben érzés van, mind-mind tudja azt,
egy emberöltő élethossz is csak egy pillanat,
pillanat, amelynek bármelyik nap vége szakadhat,
hisz ismeretlen az-az idő, mit reánk kiszabtak.

Így ne tétovázz sokat, bocsáss gyorsan meg,
hogy ne gyötörjön halálra a lelkiismeret,
ha majd odafenn az égben már nem lesz hallható,
a szívedből kiszökő megbocsátó szó.

A kudarc mindig leszakít
egy darabot a szívből,
mely lassan roncsolódik,
de annál jobban fáj
és hiába foltozzák sebét
múltbéli emlékek,
ha egyszer hiányzik belőle
nem úgy dobban már.
Túl érzékeny a fájdalmasan
felcsendülő szóra,
a sokszor átélt
könnyekkel telt
csalódásokra,
s minden olyan gondolatra,
mely bántó is lehet,
mikor annak valós értelme
már nem azt tudatja,
mit a szem egy másik szemben
álmaiként keres,
feledtetve magával,
hogy törékeny az élet.
A szív próbál úrrá lenni
a rá váró nehézségeken,
mégis nehéz visszahozni
a messzire tűnt szépet.

Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,
és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok,
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.

Mikor a szomorúság kedvedet szegi,
s a mélabú szemedből könnyeket csal ki,
akkor se engedd, hogy legyőzötté válj,
mindaddig, míg szívedben élet muzsikál.

Te csak hallgasd és hallgasd azt a dallamot,
ami ott legbelül a szívben nyittatott,
s hagyd, hogy üteméből merjen erőt lelked,
mert csak így lehet hős az, aki csatát vesztett

Van, mikor elbukunk, van, mikor győzünk,
mert a világ, s a sorsunk, örök ellenségünk,
de ha hitünket nem adjuk és harcolunk érte,
térdre rogy az ember esküdt ellensége.

Borongva ült az őszi csend a fákon,
fájdalmasan haldoklott a világ.
Merengett lassú, sötét elmúláson,
miközben fentről felhő-könny szitált.
A levelekről a nyár vére cseppent,
az elmúlásban volt valami szép.
Reményt keltett a kósza levelekben:
– jön majd tavasz, egyszer majd színre lép.

De addig jöjjön a keserű álom,
hulljon a fákról földre rőt avar,
hogy ami él még ott lent, mégse fázzon,
legyen paplan, mi melegen takar.
Ha majd az ég fehér álmokat szőve,
magára húz egy másik takarót,
melengesse a csepp magból kinőve,
a jövőben is majd élni akarót!

 

 

 

 

 

 

 Az erdő beszélt hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni. De ahhoz, hogy érthessük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait, s a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának örök, ősi törvényeit. Csak ez a tudás hozza közel az embert az erdőhöz, és ha ilyen jó barátságban vannak, akkor aztán szívesen veszik egymást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.
Meleg jár át, biztató remény,
ez a telünk nem lesz túl kemény,
hajlongva bólint a diófa,
laktató termését kiszórja.
Kint hűvösen fújnak a szelek,
súgnak sok édes ígéretet,
ezer kérdés és ezer válasz
elhagyja még szádat és számat.

 Itt van az ősz, s a színes tájba
vidámságot csak mi viszünk.
A szél csak sír, akár ha fájna,
mégis örül a mi szívünk.
Mert bár a természet megfáradt,
s hullatja könnyét, levelét,
belőlünk még a jókedv árad,
mert ez a világ csoda szép!

Amíg van kivel kergetőzni,
s élvezni boldog perceket,
amíg a szív képes legyőzni,
mert benne él a szeretet,
addig az ősz csak hazug vándor,
s nem hat ránk bús, konok szava.
s nem érdekel, ha százszor ránk szól,
hogy közeleg a tél hava.

"Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek..."

 

Marika.Szívemből köszöntelek Téged ezen a várva várt szép napon Legszebb és egyik legismertebb nevet kaptad egykoron Sokan fognak köszönteni Téged, én is sorba állok, szívből köszöntelek! Üdv:Magdus.

 

 

 

 A természet arról a harmóniáról beszél, amire tulajdonképpen minden ember vágyik.
A természet rendje jelenti azt a romlatlan világot, amelybe minden ember szeretne visszakerülni.
A természetben mindennek megvan a maga helye.
Csodálatos egyensúly ez, amit az ember csak felborítani képes.

Korzenszky Richárd.

 

 

 

Az élet gyönyörű (...). Nézd csak meg egyszer a napfelkeltét a rét illatozó virágai között pihenve, vagy csodáld meg a nyárvégi csillaghullást!

Két bika (részlet)

Sóhajtott az erdő.
A harmatcseppek halk koppanásokkal jártak az avaron, és a domboldalak lágy ködtakarót húztak arcukra, hogy jobban egyedül legyenek.
Az erdei utak bujkálva kanyarogtak, és a fák pókhálódrótokon küldöztek egymásnak üzeneteket.
A pókhálók lyukasak, kopottak voltak, mint a vén halászok hálója, és a halálra váró legyek olyan egykedvűen sétáltak rajtuk, mint az öregemberek a sírgödör szélén.

Az erdő sóhajtott.

Még zöldek a fák és beszédesek a patakok. Még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra rakják a titkon lehullt sárga leveleket.
Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.
Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak a mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.

Itt van az ősz,itt van ujra...

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Tudod, a nevetés sok mindenre gyógyír,
kár, hogy azt az orvos nem írja fel neked!
Ám akad számodra egyúttal egy jó hír,
másképp is van módod emelni kedvedet. Az életben annyi vicces fonákság van,
ne bosszankodj rajtuk, inkább csak nevess!
Leld meg hát a humort a sírós világban,
s lásd a szebbik oldalt, hogy vidám lehess! A félelem lehúz, akár egy vasmacska,
engedd el, s emelkedj a felszínre fel!
Ne búslakodj tovább, ne legyél oly csacska,
hidd el, hogy a lelkünk jobbat érdemel! Ha már a világod végre szebbnek látod,
villantsd másokra is kedves mosolyod,
így teremthetsz ennél sokkal szebb világot,
s rájössz majd, nevetni mindig van okod!

Aranyosi Ervin © 2021-08-28.

Az evangéliumi jelenetben az egyik oldalon ott áll Jézus, a másikon pedig a farizeusok. A farizeusok Jézust figyelik, Jézus tekintete pedig feléjük irányul, belelát gondolataikba. Érezzük a feszültséget a jelenlévők között. Jézus cselekvésre készen várakozik, mert gyógyítani akar, meg akarja most is mutatni Isten jóságát, a farizeusok pedig ugrásra készen állnak, hogy vádaskodásukkal lerohanják. Valahol ott van a béna kezű ember is, de őrá kezdetben senki sem figyel, de aztán mégis ő kerül a cselekmények középpontjába, a Jézus és a farizeusok közti ütközőzónába.

 "Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat." (Tatiosz)

Nagyon szép kellemesen eltőltött szép délutánt kívánok nektek szeretettel.

A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget,mint a láng
csak simogat,mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies…
Ősz, ősz ne siess!