Kerényi Frigyes

Bús szivűek temetőbe mennek;
Oh, nekem sem ismeretlen útja, -
Kik szerettek, régen ott pihennek!

Én is, én is emlékezni jöttem!
Gondolván, ha majd a többi mellett
Síri hajlék domborúl fölöttem,

Csöndes fái közt e temetőnek
Dalaimnak meleg ismerői
Engem is meglátogatni jőnek.

Mintha sírhoz nőtt le volna lábam,
Kibeszéltem magam a hallálal
Kínnak, kéjnek rengő ostromában.

Mondám: néma népek zord királya,
Borzadalmas országod mezőin
Szívem eddig nyugtát nem találja;

Oh ne szólíts búcsuzásra, élet!

Minden csupa-csupa hófehér virág, 
s mintha mécsesből állna az egész világ, 
lobogva világít a sok-sok gyertya, 
elment lelkek szeretetének lángja. 

Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér, 
lelkük most hozzánk visszatér, 
körülállják mind az emlékező lángot, 
itt vannak, látják ők a sok virágot. 

Gyertyafüst száll őszülő hajunkba, 
akár nagyszüleink keze, simogatva, 
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne, 
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve. 

Lelkük a miénkkel ismét összeér, 
régi szép emlékeket velünk újraél. 

Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj, 
imát mondunk értük alázatos szóval, 
emlékezünk, legördülnek könnyeink, 
hiányoztok nagyon, elment szeretteink! 

Pásztor Piroska

Messzi égben, felhők felett,
született egy szellő gyerek.
Nem volt bátor, inkább félős,
nem volt büszke rá a szél ős!

Egyhelyben ült, folyton lapult,
futni, tombolni nem tanult,
nem is nagyon vágyott másra:
- a világát szépnek lássa!

Ezt az apja nem tűrhette,
jégesőben megfürdette,
hátha így szilajjá válik,
s vágtat, tombol mindhalálig.

A szelecske némán tűrte,
hogy az apja jégbe gyűrte,
végül a Nap szárította,
szellőszemét felnyitotta.

Visszasírom azokat a boldog éveket,
mikor még rangja volt a kisült kenyérnek,
annak a kenyérnek, mit nagymamám keze
áldással tett a család elébe.

Egyik nap tél van, máskor ősz,
megint tavasz és újra nyár:
én nem nézem a levelet,
vagy a pucér gallyat a fán.

Jönnek-mennek az illatok;
számlálatlan szellő szalad;
váltva járnak a fellegek
a maradandó kék alatt.

Amilyen emlék visszajön,
elhozza, mikor született:
egyik tavaszt hoz, másik őszt,
másik nyarat, másik telet.

"Az életet nem lehet elrontani, csupán a mindennapokat. Aki eltékozolja napjait, végül elrontja egész életét."

"Fejlődésünk során gyakran száraz "fennsíkra" jutunk. Nem ide vágytunk, nem ezt akartuk. De ne tévedj: ez nem az út vége.
Csak egy állomás. Sikertelen helyzetben az első teendő: megvizsgálni az útirányt. A második teendő: nem továbbmenni, ha az irány hibás. Harmadik teendő: védekezni minden gyengítő, bénító gondolat ellen. Ne engedd, hogy "elrabolják" erődet!

A nyár oly gyorsan elrohant, hogy észre sem vettem,
megérkezett őszanyó, ott művészkedik a kertben.
Leveleket festeget pirosra, sárgára, tarkára, barkára,
esővel öntözget, frászt hoz a szomszéd macskára.

Szél úrfival karöltve egy őrült táncba kezdenek,
megtépáznak minden fát, sírva hullnak a levelek.
Az arcomba port fújnak, majdnem fel is löknek,
a ködös reggelek, hosszú esték csak ezután jönnek.

Ebben a pillanatban is őrangyalok kísérnek, akik szeretetteljes és pontos útmutatásokat súgnak neked, amelyek életed minden területén segíthetnek. Ha nehezen hallod meg az angyalaidat, akkor a jóskártyák hangosabbá és érthetőbbé tehetik, amit ezek az égi lények mondanak.

Az Angyali üzenetek erőteljes, hatékony és biztonságos gyógyító módszer, amely segít, hogy elengedjük a félelmeket és más érzelmi akadályokat, hogy útmutatást kapjunk életcélunkkal és egyéb kérdésekkel kapcsolatban, és hogy meggyógyítsuk a testünket és az életünket.

Szeresd önmagad!

“Ha magadat nem szereted, senkit sem szerethetsz.”

Ez a heti útravaló. Kár, hogy én ezt csak későn kaptam meg.
Azt hittem, a szeretet másokkal kapcsolatos élmény. Elég, ha téged, őt, titeket, őket szeretem. Hogy magamat is szeretnem kell, azt nem tudtam. Önmagam szeretetét összetévesztettem az önzéssel, a hiúsággal és az egoizmussal.

Nem az! Megtapasztaltam, hogy ha magammal rossz viszonyban voltam, senki szeretete, de még a szerelme sem ért el hozzám.

"Igazi női sorsot csak egy igazi férfi mellett lehet élni."

Ez persze fordítva is igaz. Minden nemes férfiélet mögött ott találod - ha rejtve is - az igazi nőt. Ha a valóságban nem is, de lelkének belső képében feltétlenül. Egymást tükrözzük, kiegészítjük, csak együtt vagyunk teljesek. Körülbelül úgy, ahogy a vízhez igazi H2 és igazi O kell. Ha csak az egyik nem igazán az - már nem víz.

A valódi szeretetnek két arca van. A szebbik a másikra figyelő, a meghallgató.

A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. A beszéd legtöbbször szabadulási kísérlet. Nem jó egyedül, nem jó a csendben. Valami feszít, hogy közöljek valamit, hogy érvényesüljek, szerepeljek. Úgy kell ilyenkor a másik, mint egy férfinak a női öl – meg akarok szabadulni magamtól.Kell a füled!

Az angyalok azt üzenik.

Az angyalok azt üzenik neked, hogy nagyon fontos vagy az Istennek! Nemcsak magadnak, Neki is létfontosságú az, hogy vagy!

Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sokmilliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti.

Mindegy, hogy létezel, vagy sem – legalábbis ezt gondolod.

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.

"Sok minden történt velem. És mégis, ha válaszolnom kellene a kérdésre, hogy mi volt a legjobb, legszebb az életben, ami eddig történt velem, egyértelmű lenne a válasz. Mert a legjobb, legszebb, ami történhetett velem, az nem esemény. Nem valami, hanem valaki. Akinél szebb és jobb nem történhetett volna velem. Te vagy."
Csitáry-Hock Tamás

Viharban csak az a fa marad állva, amelynek mélyek és erősek a gyökerei.

De vigyázz! Az ember gyökerei nem a földben vannak, hanem fönt, az égben! A jövőjében. A te igazi gyökered nem az apukád, az anyukád, nem a család, amelyben születtél, nem is a föld, amelyen élsz, hanem az, ha tudod, KIÉRT és MIÉRT élsz! Ha van életcélod!

1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt - bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel."
John F. Kennedy (1960)
,,Mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát.

2016. január 27. | WMN

A kötelesség szeretet nélkül
kedvetlenséget támaszt.
A felelősség szeretet nélkül
kíméletlenséggé fajul.
Az igazságosság szeretet nélkül
nem más, mint keménység.
A nevelés szeretet nélkül
ellenkezést vált ki.
A bölcsesség szeretet nélkül
ravaszságot szül.
A kedvesség szeretet nélkül
képmutatás.
A rend szeretet nélkül aprólékosság.
A tapasztalat szeretet
nélkül
önteltség.
A hatalom szeretet nélkül
kevélységet szül.
A birtoklás szeretet nélkül
fukarsággá válik.

Te elfeljted, hogy délben mit ettél,
kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
mert gazdag vagy s feledékeny.

Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
ujságjaid a gyorsvonatok hálófülkeiben
s robogsz tovább,
köszönve ennek, mosolyogva emerre,
igen szórakozottan.

De a szegények még most is tudják,
mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
hogy végigmentél a budai uccán
s megsimogattad szőke kisfiuk fejét
ki azóta
ott porlad a tabáni temetőben.

Megélni a békét vakság,
Látni a békét boldogság,
Nézz szét a világban, ha boldog akarsz lenni,
Békét látni, a hitedben bízni.

Feltölt a gondolat,
Mikor sírni szeretnél,
Látva minden kincset, mit a földön kerestél,
Megkaphatsz bármit mindent, ami igaz.

Tétova lélek keresi az utat.
Batyudból húzd elő,
Amiért érdemes élni, keresgéld át sorsod,
Ami nem kell dobd ki, légy önmagad.

Az őszt szerintem, csak szeretni lehet! Mesés, gyönyörű. Azok a színek.. káprázatosak. Gyermekkorom egyik legkedvesebb emléke, mikor faleveleket gyűjtöttünk össze a nagyerdőn. A sárga, a piros, zöld és mindezek számtalan árnyalatai, ma is ámulatba ejtenek. Kár, hogy legtöbben ezt észre se veszik, úgy rohannak még hétvégeken is, ..

Sérosi Árpád

Azt hittem, eljő majd a gazdag ősz,
Arany gyümölcsök ideje.
S a reménységnek büvös kosara
Irigyelt kinccsel lesz tele.

Az ifjuság buja vetései
Biztattak: jön az aratás!
Szegény vagyok, mint tavasz elején,
Nem is tudom, ki a hibás?

A reménységnek elnyütt kosarát,
Talán, már el is dobhatom...
Hisz még enyém a kincses égi bolt,
Akad még egy-két vig dalom.

De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet.  Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.”

Zsoltárok könyve 73. fejezet, 23-24. verse

Az értékrendünk kicserélődött és egyre inkább vágyunk materiális javakra, mint emberi kapcsolatokra. Azt megéljünk online, olyannyira, hogy különböző applikációk, vagy egyéb grafikai dolgok segítségével már-már szinte érzelmeket is tudunk közvetíteni. Ha például nem teszek egy mosolygós arcot a mondandóm végére, könnyen azt hiheti a másik fél, hogy én most éppen morcos vagyok.

"Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy..."

(Stignor István: Ősz - versrészlet)

"Virágországból való szeretteim között van a napraforgó is. Mindig kedves volt szememnek, lelkemnek, mióta csak ismerem. Gyermekkoromban sokszor megálltam előtte és fölnéztem rája:
- Milyen szép vagy te nagy sárga virág! fordítsd én felém is az arcodat, mert én is szeretlek téged!
Szerelmes legénykoromban meg emlékszem rá, hogy rászőttem egy versemet is.

Nagy László: Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.