Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál. Egyszer egy ideig várnod kellet, 15 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, beszélni akarsz velem, de te e helyett telefonhoz rohantál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat.

Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért. (Zsolt 107,15)

Általában hetente egyszer a férjemmel kettesben elmegyünk valahová. Bár már több mint 30 éve vagyunk házasok, még mindig úgy érezzük, hogy egy hangulatos vacsora vagy egy vízparti séta biztosítja azt az időt, amiben megújul az egymással való kapcsolatunk.
Valami hasonló igaz az Istennel való közösségemre is. Ha nem töltök rendszeresen időt Isten előtt, a kapcsolatunk meghidegülhet.

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?

Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
   lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,

kérdésre választ
    õ küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetõk helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem.

Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: - Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
- Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. - Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.

 Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Édesapja szakács volt. Kézenfogta őt és elvitte a munkahelyére.Fogott három fazekat és vizet forralt bennük.