Veronika kedvetlenül rakosgatott a szépen feldíszített kis karácsonyfa alatt. A munkájával elégedett volt, de elszorult a szíve arra a gondolatra, hogy ez ismét csak: - nagy hűhó semmiért!

Már hetek óta lázasan készülődött, a szeretet ünnepére. Ujjongó örömmel várta Dórát, a kislányát, szent estére, szerény kis otthonába.


Tudta, ez a látogatás csupán néhány boldog órát jelenthet neki, hogy azután még elviselhetetlenebb legyen a magány. Ha erre gondolt, már nem is tudott igazán örülni és sajnos képtelen volt, erre nem gondolni.

Az óra most négy órát mutatott, öt órára jön Dóra. Mindennel elkészült, még kerek hatvan percet várakozhat.

Gondolatban visszatért a múltba, mikor még együtt éltek ők hárman, ebben a két szobás kis lakásban. Nem volt lehetőség fényűzésre, de ő igyekezett kényelmes és barátságos otthont teremteni. Ez sikerült is, hiszen évekig nagyon boldogok voltak.
Mikor Norbert közölte a kinevezését, ő azt hitte, ez csak az anyagi helyzetükön lendít, nem sejtette, hogy a házasságukat a kiegyensúlyozott családi kapcsolatukat is veszélyezteti. Szinte egyik napról a másikra észlelhetők voltak a változások. Beiktatás, bemutatkozások, új üzleti kapcsolatok kiépítése. Ezek mind este, fehér asztal mellett, éjszakába nyúlóan történtek.

Kezdetben úgy hatott, mintha terhére lett volna, az addig család centrikus férjnek. Átmeneti állapotnak gondolta ezt Veronika, az elbeszélések alapján. Azonban ezek a beszámolók szép lassan elmaradtak és az esti kimaradások gyakoribbá váltak, majd több napos kiutazásokkal is kiegészültek.



Egyre kevesebb idő maradt a családra és egyre idegesebb lett köztük a hangulat. Veronika sok mindennel próbálkozott, hogy ismét a régi mederbe terelődjön az életük, de semmi sem vezetett eredményre.

Hosszú, vigasztalan vergődés után véletlenül tudta meg, hogy Szintia, a csinos, fiatal titkárnő a férje kedvese. Mikor erről beszélni akart, Norbert gondolkodás nélkül közölte, hogy ő szilárd elhatározással, már rég Szintiát választotta.
Hamarosan el is váltak és egy neves ügyvéd segítségével, az apa a kislányt is megkaparintotta. Az asszony a válásba már rég beletörődött, de a gyermeke után örökké gyötörte a vágy. Mindenre képes lett volna azért, hogy Dórát maga mellett tudhassa, hogy ő nevelhesse.

Havonta egyszer találkoztak 1-2 órára, de Dórának mindig volt valami programja és ilyenkor az apja várta a kocsiban. Általában ki sem szállt, nem akart ex nejével találkozni. A kislány mintha betanított szöveget mondott volna, rendszerint valamivel kérkedett. Mesélte:– „milyen pompás környezetben van a négy szobás villa lakásuk, gyönyörű a kert, minden kényelmet biztosít az ő szép szobája, autóval viszik mindenhova, van takarítónőjük, sok játékot, új ruhát és új cipőt mondhat magáénak,kényeztetik,egy szóval mindene meg van.”

Veronika szóhoz sem jutott, nem ismert a kislányára, nem tudta mitévő legyen. Csak mosolyogva bólintgatott, miközben a könnyeivel küszködött.

Most az ablakhoz ment, lenézett, néhány perc múlva öt óra. Autó állt meg a ház előtt, megérkezett Dóra. Egy bőröndöt cipelt. Vajon Norbert milyen ajándékot küld a kislánnyal, amihez bőrönd kell. Tavaly egy nagy dobozban liszt, cukor, margarin, szaloncukor, egy mákos-és egy diós bejgli volt. Ő nagyon bosszankodott, de nem küldte vissza.

Felért a lift, Dóra a lépcsőházban anyja nyakába ugrott és össze-vissza csókolta. Az előszobában felkiáltott, hogy itt milyen csodálatos illatok vannak. Megdicsérte a karácsonyfát, boldogan felvette a pulóvert, amit anyja kötött neki karácsonyra.

Veronika csak ámult-bámult, Dóra visszacserélődött, olyan volt mint hat évvel ezelőtt, mielőtt elköltözött innen. Nagyon szép estét töltöttek együtt. Veronika észre sem vette, hogy ezúttal nem kapott semmi ajándékot, mert a bőrönd az előszobában maradt.

Nyolc órától már növekedett a feszültség az anyában, minden idegszálával figyelte a szép estének végét jelző csengőnek a megszólalását. Kilenc órakor már biztos volt abban, hogy Norbertnek valami baja esett, mert ilyen soká még nem hagyta nála a gyermeket.

A 13 éves nyúlánk kislány önfeledten csacsogott, éppen azt igazolta elbeszélésével, hogy milyen jártas a felnőttek dolgában.
–„Tudod anyuci, Szintia azért platina szőke, mert fiatalabbnak akar látszani, de minek, ha a férje 20 évvel idősebb nála. Ezt apa is észre vette, mondta, hogy biztosan nemcsak neki akar tetszeni. Sokat veszekednek az utóbbi időben. Hol az egyik, hol a másik marad ki este. Volt amikor egyikük sem jött haza, én voltam otthon egyedül és féltem.”

Hirtelen zokogni kezdett:–„anyukám, fogadj vissza, nálad akarok maradni! Soha sem volt nekem másutt jó. Apával is megbeszéltem és beleegyezett. Ugye, itt maradhatok? A bőröndben vannak a ruháim. És édesanyám, kérlek ne haragudj, én egyedül nem szoktam vásárolni, így nem tudok neked ajándékot adni karácsonyra.”

Veronikával nagyot fordult a világ. A kislány tragikus előadása, szinte zene volt a füleinek. Széles mosollyal magához ölelte a még mindig könnyező gyermeket és izgatottan suttogta:–„Dórikám, drága kincsem, hogy itt maradhatsz-e, ehhez kétség sem férhet, hiszen hat éve erre a pillanatra várok és vágyok. Ezért volt erőm életben maradni, mert éreztem, hogy ez a nap egyszer eljön. Azt mondod, hogy nem tudsz nekem karácsonyi ajándékot adni? Édes kislányom téged hozott nekem a Jézuska és ennél nagyobb boldogságot semmiféle ajándékkal sem szerezhetett volna!”

Kiss Lászlóné - Novella