Szeretnék adni, valami jót, vagy szépet.
Nem üveggolyót, nem múltidéző képet.
Nem bokrétát, se szalagos kis dobozt.
Helyettük sóhajtást, amelyben lelkem vánszorog.
Jó volna éjszakát küldeni, csillaggal.
Álmokat, szelídet, reménylő holnappal.
Jó lenne fényt adni, tisztát és szivárványt.
A hangom most megremeg, feltör a kiáltás.
.
Kiáltok: Mit adjak? Magamból valamit?
Nincs bennem semmi sem, kút vagyok magam is.
Üresen markolom a földnek kérgeit.
Keresek, de a mély rám küldi férgeit.
Üresen, férgesen, gyűröm a napokat.
Néha egy kis levél ölemben megtapad.
Sáros lesz, elhervad, mégis engem kért meg,
őrizzem álmait, egyszer tán felébred.
Tudod, mindenem ő ebben a vad létben.
Ahol forgószél dúl az ember szívében.
Ahol a béke nem más mint megposhadt szilva.
S az élet csak villanás, a sötétben szikra.
Szeretnék adni, kedveset és szépet.
Utolsó kincsemet, melyre féltőn nézek.
Nincs nékem csillagom, szivárványom fakó.
Csak az a levélkém, az ölembe bukó.
Ő sem a sajátom, valakitől kaptam.
A magasból küldték, hogy segítsen rajtam.
De ha fázol, s azt érzed, jó nincsen.
Átadom levélkém, az egyetlen kincsem.
Kapcsolódó hírek:
KÖSZÖNET MINDENÉRT!
Áldott Karácsonyi ünnepeket. Kívánok Szebenyi Judit versével.
Örülj a mának!
Wass Albert: Igazgyöngyök.