Légy majd a támaszom.Öregen
Elszálltak az évek, sajnos megöregedtem
Az évtizedek már elrohantak mögöttem
Az élet vihara már csak suttogó fuvallat
Nem bont már háztetőt, tornyokat, falakat
Szívem még dobog, külső erő hajtja
De annak forrása lassan végét járja
Dobogni még dobog, de már nincs erő benne
Csak gyűjti erejét a végső küzdelemre
Sok-sok régi emlék felvillan az éjben
Aztán szép csendesen elhal a sötétben
Van e lelki vigasz, merre kell keresni
Lehet e még valaha nyugalmat remélni
Várnék segítséget az égre kiáltva
De nem felel senki, csak a szél zúgása
Vadvirágos réten még szaladnék kacagva
De a rét már sivár, s a hang is nagyon gyatra
Nincs már több tavasz, orgonavirágzás
Csak a zord tél, s a végső hervadás
Várom, hogy lesz még egy végső kikelet
De erre már nincs remény és nincsen felelet
Nincs már szárnyalás a holdvilágos réten
A hang szárnyaszegett, s elhalkult már régen
Nem sír harmonikaszó az éj sötétjében
A lágy dallam elveszett már nagyon-nagyon régen
Felsír egy-egy emlék a nagy rohanásból
Az elrohant évek hangos világából
A rohanásból mára csak csoszogás maradt
A hang ereje csak suttogás az utca fái alatt
Pislog már a láng, mely egykor égig ért
Kialszik csendesen, már nem jelent eseményt
Nincs már retúrjegy a végső utazáshoz
Csak egy szál virág a végső megnyugváshoz
Hívogat egy kedves hang a messzi távolból
Boldogságot ígérve csalogat magához
Szedem cókmókomat, s lassan elindulok
Hosszú lesz az út, de majd csak boldogulok.
Elter József
Kapcsolódó hírek:
KÖSZÖNET MINDENÉRT!
Áldott Karácsonyi ünnepeket. Kívánok Szebenyi Judit versével.
Örülj a mának!
Wass Albert: Igazgyöngyök.