2015. március 23. – Hétfő

Egy alkalommal jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.

Jn 8,12-20

Elmélkedés:

Nyugodtan állíthatjuk, hogy Jézus korában egyetlen vallásos zsidó embernek sem jutott eszébe, hogy Istent atyának, az ő saját atyjának szólítsa. A korabeli szertartásokban és imádságokban nyoma sincs ilyennek. Éppen ezért meghökkentő volt, amikor Jézus így beszélt a mennyei Atyáról. Saját Atyjának tekintette őt, sőt tanítványait is arra bátorította, hogy hasonlóan tekintsenek Istenre. Meglepődtek ilyen értelmű kijelentésein a vallási vezetők, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy valaki ilyen határozottsággal állítsa magáról, hogy Isten az ő Atyja. Tanítványai szintén elcsodálkoztak azon, hogy Mesterük mennyire meghitt, bensőséges módon beszél Istenről, s milyen kapcsolatban van vele.
Amikor Jézusnak, mint Fiúnak az Atyához való kapcsolatának mélységét, titkát keressük, akkor a bizalomra és a ráhagyatkozásra találunk. Nevezhetjük ezt szeretetnek, amely szeretet a bizalomban és a ráhagyatkozásban nyilvánul meg. Gyermeki, fiúi bizalom ez Jézus részéről, aki egészen rábízza életét az Atyára és az ő akaratának teljesítését tekinti küldetésének. És gyermeki ráhagyatkozás, amely képes elfogadni mindent, mert hisz abban, hogy az Atya szeretetétől semmi sem szakíthatja el, még a szenvedés és a halál sem.
Van-e hozzá bátorságom és van-e bennem akkora szeretet, hogy így bízzam életemet mennyei Atyámra?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!