Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

Jn 12,20-33

Elmélkedés:

Jézust látni
Az egyik hittanórán egy bibliai történetet olvasunk a gyerekekkel. Harmadik osztályosok, tíz év körüliek, ebben az évben tanítom őket először. Éppen egy olyan fiú kerül sorra, aki nem a kitűnő tanulók közé tartozik, állandóan lemarad, mert szívesebben nézegetne kifelé az ablakon, rendkívül nehezére esik, hogy a feladatra összpontosítsa figyelmét. Nem csak a hittannal van így, hanem a többi órán is. Szóval, ő olvas, de most sem figyel eléggé. Véletlenül kihagy egy sort, s emiatt összeolvas két szótagot, aminek persze semmi értelme sincs. Kérdem tőle, mit jelent a furcsa szó, amit olvasott. Csodálkozva néz rám, nem tudja. Ösztönzésként mondom neki, hogy kap egy ötöst, ha megmondja. Erre felcsillan a szeme, ezt nagyszerű lehetőségnek tartja. Erősen gondolkozik, de így sem tudja. A többiek mosolyognak, ők észrevették a hibát. Ő pedig közben gondolkozik, mindkét kezével a fejét fogja, magában ismételgeti a furcsa, sosem hallott szót. Jól jött volna neki ez az ötös, de már érzi, hogy nem jön össze. Aztán újra a szöveget nézi, de már alig látja a betűket könnyeitől. Gyorsan kitalálom a sírás okát. Október közepe van, másfél hónapja tart az iskola. „Idén még nem kaptál ötöst?” - kérdezem. Miközben ő pulóvere ujjába törli könnyeit osztálytársai néma csendben rázzák a fejüket. „És tavaly?”- kérdezem. „Egyet sem” - feleli elcsukló hangon. Megsajnálom, de tudom, hogy sajnálatból nem lehet ötöst adni senkinek. Aztán hozzá fordulok: „Van egy másik ajánlatom. Ha figyelsz, és óra végéig te is elvégzed a feladatokat a többiekkel együtt, a szorgalmadért adok egy ötöst.” Összeszedi magát és kicsengetés előtt végez mindennel. Megkapja az ötöst. Idén az elsőt. Talán nem az egyetlent.
A mai nagyböjti vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy a Jeruzsálembe érkező zarándokok ezzel a kéréssel fordulnak Fülöp apostolhoz: „Uram, látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). Én ebben a kisfiúban Jézust láttam. Lehet kritizálni az általam alkalmazott pedagógiai eszközt, módszert, de én ebben a kisfiúban akkor is Jézust láttam. A többiek is örültek egyébként társuk sikerének, egy fiú kivételével, akinek arcára olyan irigység telepedett a könnyen szerzett ötös miatt, hogy ha Rembrandt látta volna arckifejezését, őt választotta volna a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festményéhez az irigy testvér modelljének. De ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem magamtól, mert benne sem az irigykedő testvért akartam látni, hanem Jézust.
A nagyböjti időszak végén a szenvedő, meggyötört testű Jézust fogjuk látni, amint keresztre feszítik. Jó volna benne meglátni Isten Fiát. Jó volna benne látnunk a Megváltót. A lelki látásmód elsajátítása különleges nagyböjti feladat. De érdemes tanulnunk, új nézőpontokat keresnünk, például a hit szerinti látás nézőpontját. Ez talán majd segít minket a húsvét utáni időben is, hogy embertársainkban meglássuk Jézust. Igen, ő néha egészen különleges alakot ölt. Nehezen felismerhető. Néha olyan személyben áll előttünk, akiről nem is gondolnánk, hogy ő az. Az Úr felismeréséhez szükségünk van a hit látásmódjára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk szavadat, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!