A nagyböjti időszakban, a húsvétot megelőző negyven napos időben sokan sokfelé böjtölnek, mégsem mindegy, hogy hogyan. A református egyházban nincsen tételekbe szedett kötelező böjtölési rend, az Úristen Szent Lelkének vezetésére hagyatkozunk. A Lélek szabadsága azonban nem jelent fejetlenséget! A hívő ember azt teszi, amit akar, és ha valóban Jézus elé viszi életét, akkor azt akarja, amit Jézus kíván meg tőle. Ezért kell a böjti időben is megkeresnünk és megtalálnunk az evangéliumot, hogy lelki-böjti magatartásunkkal Istennel való közösségünket élhessük át.
A bibliai böjtölés lényege, hogy megtartóztatjuk magunkat (testünket, lelkünket és szellemünket), azzal a céllal, hogy jobban oda tudjunk figyelni Istenre, közelebb tudjunk kerülni Hozzá. A böjtnek nem célja, hogy megváltoztassuk Isten akaratát, szándékát, sokkal inkább arról szól, hogy az egyén felkészítse önmagát Isten akaratának megélésére, hogy elfogadja Isten akaratát. Az a Jézus Krisztus vegyen kezébe, aki át tud formálni; mi pedig hagyjuk, hogy átalakítson, és mások javára használjon.
A böjtről szóló tanítás Jézus Hegyi Beszédében az imádságról szóló tanítói résszel szomszédos. A legfontosabb megállapítás, hogy a böjt mindig igényt tart az imádságra. Ha imádság nélkül böjtölünk, azt nem nevezhetjük böjtnek, legfeljebb fogyókúrának. A fogyókúra pedig nem istentiszteleti cselekmény. A böjttel nem Istent kényszerítjük valamiféle megadásra, hanem magunkat készítjük fel Isten akaratának befogadására.
A böjt lemondást, önmegtartóztatást jelent. Lemondok saját énem belső indulatáról, lemondok a világ tálcán kínált sokszínű, de legtöbbször tartalmatlan hívságáról és keresem a kapcsolatot Istennel, Jézus Krisztusban. Mit kívánsz Uram, mit cselekedjek? Amennyiben erre időt kell szánnom, akkor elveszem máshonnan, lemondok közben valamiről. Tudom, hogy közben nem én fogom átformálni magamat. Lemondok, és engedem, hogy átformálj Uram, és akkor nem én csinálok magamnak programot, lelki programot, hanem újra és újra Tőled kérem. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek? Uram kérlek, Te cselekedj általam! Tégy velem, amit jónak látsz!

Ez böjt, mert így mondok le a magam büszkeségéről és gőgjéről, így veszem tudomásul, hogy életem Isten vezetése alatt áll, én pedig ember vagyok, és nem akarok istenkedni a magam életében. Ez vezet az igazi kibontakozáshoz, így lehet áldássá valaki a másik ember számára.
Jézus Krisztust ez a magatartás jellemezte. Neki az volt a fontos mindenek felett, hogy mit akar az Atya, nem azért jött, hogy a maga akaratát cselekedje, hanem azét, aki elküldte Őt, és mindig az volt számára fontos, hogy mi jó nekünk. „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Márk 10: 45). Eddig mélyült az Ő böjtje, életét adta azért, hogy engedelmeskedjen az Atyának, minket – Benne hívőket – pedig kiszabadított, reménytelen helyzetünkből, a bűn és halál rabságából.
Ha követni tudjuk a krisztusi példát, és böjtünkben valóban Istenre figyelünk, akkor helyreáll életünk egyensúlya. Az ilyen emberek helyükön érzik magukat, és sokszor nagyon nehéz körülmények között is kiegyensúlyozottan, harmonikusan élnek, akik tudják hol a helyük és mi a feladatuk. Egyensúlyban élnek Istennel, önmagukkal és felebarátaikkal.
A böjti önvizsgálat arra figyelmeztet, hogy a keresztyén ember hivatása nem merülhet ki abban, hogy kizárólag bizonyos ünnepeket ünnepeljen. A keresztyéni hivatás az, hogy Isten dicsősége mindenhová kiterjedjen, legyen a világ világossága és világosítson meg minket. Nincs más út, mint visszatérni Istenhez azoknak, akik eltávolodtak Tőle! A böjti utak ebben az önvizsgálattal teljes felismerésben teljesedhetnek ki, mert Jézus a mi menedékünk és megtartásunk. Ámen

Parókia Portál.