Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.

Kinyitni egy ajtót
Albert Camus A félreértés című drámája egy tragikus esetről szól. A történet szerint anya és lánya egy vendégfogadó tulajdonosai, akik gazdag vendégeiket kifosztják és megölik. Amikor a család fiútagja több évtized után meggazdagodva hazatér és nem fedi fel kilétét anyja és testvére előtt, őt is megölik, mert idegennek nézik. Amikor rájönnek a valóságra, Istent hibáztatják, aki szerintük (és az író szerint) érzéketlen és szívtelen. A történet végkifejletében az író arról tesz negatív „hitvallást,” hogy nincs Isten, nincs megváltás, az emberi élet teljes csőd, nincs kiút a reménytelenségben vergődő ember számára. Nem szeretnék belemenni a dráma mélyebb elemzésébe vagy a szerző végső mondanivalójának cáfolatába, és nem is ünneprontásnak szánom ezt a bevezető történetet, csupán annak érzékeltetésére hozom fel példaként, hogy ha hiányzik valakiből a szeretet, akkor még saját családtagját sem ismeri fel. Ha valakinek a szívében a szeretet helyett a gyűlölet, a kapzsiság nyer teret, akkor még a saját fiát vagy testvérét is képes megfosztani az élettől.
A mai napon figyelmünk a Szent Családra, s annak tagjaira, a kisded Jézusra, Máriára és Józsefre irányul. A népszámlálás miatt Betlehembe érkezők egyetlen házban sem kaptak szállást. Nem fogadták be őket sehol. Egy talpalatnyi hely sem jutott nekik. A betlehemiek elutasításáról rögtön eszünkbe jut, amit a karácsonyi ünnepi szentmise evangéliumában olvastunk: „De övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). A városban lakók viselkedése azzal magyarázható, hogy bizonyára sokan érkeztek az összeírás miatt az ország más részeiből, s megteltek a házak, a vendégek elszállásolására alkalmas helyek. Mert ahol megtelik egy ház, ott nincs helye több embernek, s nincs helye az Istennek sem. Csak az istálló volt üres, legalábbis nem lakott ott senki ember, csak az állatok. És csak a jászol volt üres, helyet kínálva a szalmaágyon egy kisdednek, annak, akit nem fogadtak be. Ez az üres jászol lesz egy kis időre a Gyermek otthona, ez az üres istálló lesz a Szent Család ideiglenes otthona. Vajon van-e az életemben egy jászolnyi üres hely, ahová betérhet az Isten, s ahová befogadhatom őt? Vagy mindent elfoglalnak evilági dolgaim? Talán mindenhol én vagyok a tulajdonos, az úr, a főnök? Talán életem minden apró szegletében én uralkodok? Mekkora területet engedek át Istennek az életemben? Vajon van-e még a lelkemben egy parányi hely, amit megoszthatok vele? Vajon található-e legalább egyetlen üres lap szívem vendégkönyvében, ahová Isten beírhatja igazságát, beírhatja nevét? Akarok-e helyet biztosítani az Isten számára az életemben?
Ezekben az években sokat beszélünk a társadalmi és gazdasági válságról. Az emberek válságáról, a kapcsolatok válságáról, az értékek válságáról, az erkölcsi válságról. A családok és családtagok is érzik ezt a válságot, s aligha tudják függetleníteni magukat a világ részéről rájuk nehezedő negatív hatásoktól. Maga a keresztény család, az Istennek helyet adó család, az Istenre hagyatkozó család, az Isten szeretetében élő család a válasz korunk válságára. Köszönettel tartozunk Istennek, hogy keresztény családban születhettünk meg s családban élhetünk. A szülők köszönettel tartoznak Istennek gyermekeikért. A gyermekek köszönettel tartoznak Istennek szüleikért, akik életet adtak nekik és gondoskodnak róluk, valamint köszönet jár részükről szüleiknek, hogy Isten iránti szeretetre és hitre nevelik őket.
Befejezésül térjünk vissza egy gondolatra az evangéliumhoz, az emberi rosszindulat és gyilkos szándék elől menekülni kényszerülő Szent Családhoz, akik Egyiptomba indulnak. Egy, a jelenetet ábrázoló festményen Szent József látható, amint vezeti a szamarat, amelynek hátán az ölében a kisded Jézust tartó Mária ül. De ezen a képen nem a kietlen pusztában vándorolnak, hanem egy város utcáján mennek, s a háttérben lévő házak ablakai és ajtói mind be vannak csukva, egyetlen embert sem látni a Szent Család tagjain kívül.
Talán jó volna kinyitnom életem ablakát, hogy észrevegyem őket. Talán jó volna kinyitnom egy ajtót, hogy beléphessenek életembe.
© Horváth István Sándor

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család az egyik legdrágább érték, megbecsülendő kincs számunkra. Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején és azok ellenére is Isten szeretetében akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére! Segítsd a család szeretetét nélkülözőket emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és a gyermekeket az engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot! Segítsd Egyházunkat, hogy szeretettel ajánlja fel a segítséget mindazoknak, akik családi élete hajótörést szenvedett!