Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Velünk az Isten
Az első három adventi vasárnapon a gyermekségről elmélkedtünk. Megnéztük, hogyan tekintenek a felnőttek a gyermekek világára, s hogyan maguk a gyermekek, illetve miként emlékezünk vissza saját gyermekkorunkra. E sorozatot folytatva ma azt vegyük szemügyre, hogy Isten hogyan adja nekünk Fiát, aki gyermekként született, s e születés miként nyitott új korszakot az emberiség számára.
Túlzás volna azt állítani, hogy a messiásról szóló isteni ígéret, illetve prófétai jövendölések minden esetben egy gyermekről szóltak, de kétségtelenül megjelenik ez a gondolat. Annál gyakrabban szerepel viszont, hogy a messiás király lesz, aki helyreállítja a földi ország rendjét, békét teremt Isten választott népe számára. Izajás próféta így jövendöl: „Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk” (Iz 9,6). Valószínűleg ő sem arra gondolt, hogy a messiás gyermekként fogja megvalósítani küldetését, hanem inkább arra, hogy a messiás eljövetelének reménye egy gyermekben ölt testet, aki aztán felnőve megvalósítja messiási, megváltói küldetését. A jövendölésekhez és emberi elképzelésekhez képest tehát újdonságnak kell tekintenünk, hogy egy gyermekben jön el hozzánk a messiás, gyermekként érkezik világunkba Isten Fia.
Keresztényként hisszük, hogy Jézus Krisztus a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Foglaljuk össze, hogy mit jelent Jézus születése ebből a szempontból. Először is azt, hogy Isten ígérete beteljesedett. Az ígéret, amelyet évszázadokkal korábban tett, hogy elküldi a világba a Megváltót, megvalósult. A várakozás ideje lezárult, nem kell többé várnunk a Messiásra. Jézus Krisztus személyében eljött a messiási időszak. E beteljesedésről számol be a mai evangélium József álmát bemutatva. Megtudjuk, hogy a Jézusnak nevezendő gyermekről szólt a prófétai jövendölés: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23).
Másodszor azt kell kiemelnünk, hogy Jézus születése az ember újjáteremtése. Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti az emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Ezt az újjáteremtő, újjáalkotó mozzanatot érdemes mindenképpen felfedeznünk Jézus születésében, aki a lelki újjászületés forrása számunkra. A megváltás lényege éppen az, hogy Isten új lehetőséget ad az embernek, aki szembefordulásával, elutasításával, bűnével elrontotta a teremtés művét, azt, hogy Isten mindent jónak alkotott.
Harmadikként pedig arra érdemes gondolnunk, hogy minden születéssel, minden emberi élet kezdetével Isten elkezd valami újat, újdonságot a világban. A felnőtteknek, beleértve a szülőket és nevelőket egyaránt, az a feladatuk, hogy kibontakoztassák ezt az újat a gyermekben, felszínre hozzák azt a jót, amit Isten ültetett belé. Így kapcsolódunk a teremtő Istenhez, közreműködünk az újjáteremtésben. Mindez felelősséggel jár, hiszen könnyű eltéveszteni azt az irányt, s letérni arról az útról, amelyet Isten kijelölt valaki számára. Ha a felnőttek a nevelés során csupán arra törekszenek, hogy az általuk is gyakorolt cselekedetekre tanítsák a gyermekeket és belekényszerítsék őket saját elképzeléseik világába, akkor elveszik gyermeküktől a jövőt, azt az új jövőt, új lehetőséget, amelyet Isten szándékozik építeni azzal a gyermekkel.
Itt érkezünk el ahhoz, hogy hitünk szerint mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk életünkben, amelyre Isten szándéka szerint hivatottak vagyunk. Istennek minden egyes emberre vonatkozóan személyes terve van. Személyek vagyunk, egyének vagyunk, egyediek vagyunk, különbözünk másoktól, tehát – a színházi világból véve a hasonlatot – a mi szerepünket nem tudja más alakítani, a mi feladatunkat nem tudja más teljesíteni. Jézus ebben is példaképünk, hiszen azt a küldetést teljesítette, amivel a mennyei Atya megbízta: a megváltást. Azt mindenki jól gondolja, hogy megváltói műve a kereszten teljesedett be. Sokan viszont tévesen azt gondolják, hogy a megváltás útja akkor kezdődött számára, amikor vállára vette a keresztet. Helyesebb azt mondanunk, hogy megváltói útja az ő megtestesülésével, születésével kezdődött. Így kapcsolódik össze a születés és a halál titka, karácsony és nagypéntek titka.
© Horváth István Sándor

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!