Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”

Advent utolsó napjaihoz közeledve előtérbe kerül az evangéliumokban az öröm, az örvendezés. A Megváltó jövetele az öröm légkörét teremtette meg a világban. Keresztelő János már anyja méhében örvendezve fogadta őt. Mária örvendezve mond igent Isten tervére. Az Üdvözítő jövetele öröm az angyaloknak, akik a szent éjszakán érkezését hírül hozzák, és öröm mindazoknak, akiknek az életébe belép. Jézus örömhírt hoz, az üdvösség örömhírét minden ember számára. Ha az evangélium szerint élünk, Isten is örömét fogja lelni bennünk.
Egy gyermek születése a legtöbb esetben örömöt hoz a családok életébe. Sajnos előfordul, hogy egy gyermeket nem örömmel várnak, teherként, gondként tekintenek rá. Imádkozzunk, hogy mindenki örömmel fogadja születendő gyermekét, mint Isten ajándékát. S ha él a közelünkben, családunkban olyan személy, aki tragédiaként éli meg, hogy gyermeket vár, segítsük őt! A szülés érzése, az életet adás öröme, az újszülött csodája hála Istennek sokszor szinte rögtön jóra, örömre, boldogságra fordítja a korábbi negatív hozzáállást.
A karácsony ünnepéhez érkezve egyre jobban fokozódik szívünkben a vágy, hogy találkozzunk Isten egyszülött Fiával, és egyre jobban eltölti szívünket a beteljesült várakozás öröme, a találkozás és az istenlátás öröme, a megváltottság öröme. Örvendezzünk, mert már közeledik üdvösségünk napja! Fogadjuk örömmel Megváltónkat!
© Horváth István Sándor

Ó jöjj el Jessze vesszeje,
rab nemzeteknek fényjele;
ha szólsz, elnémul földi nagy,
jöjj, szabadítónk csak te vagy!.
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)