2023. október 11. – Szerda
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik
tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy
János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt
hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó
Jézust látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés
teljesítésére ő a Miatyánk néven ismert imádságot mondja nekik. Az Úr
imája szemléletváltást hozott az imádkozásban. Jézus ugyanis arra
bátorít minket, hogy Istenre ne úgy tekintsünk, mint az egész világ
teremtőjére és mindenható urára, hanem mint barátra, családtagra,
atyára. Istennek ilyen módon való megszólítása rögtön bensőségesebbé
teszi az imádkozást. Talán mi magunk is könnyen abba a hibába esünk,
hogy úgy tekintünk az imára, mint az Isten és az ember közötti
kapcsolatra, de olyan helyzetben, hogy az ember világa és az Isten
világa egymástól távol van és az ima kapcsolatot teremt a két távoli
világ között. Jézus szavai szerint egészen más a kapcsolat az Isten és
az ember között, hiszen családtagok vagyunk, mi Isten gyermekei, ő pedig
a mi mennyei Atyánk.
Ebből az alaphelyzetből nézve egészen természetes az, hogy gyermeki
bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk
és szeretettel gondoskodik földi és örök életünkről. A napjainkban
sokat emlegetett emberi méltóság Isten ajándéka számunkra, s e méltóság
alapja az, hogy Isten gyermekei vagyunk. E méltóságunk tudatában
imádkozzunk mindig Istenhez!
© Horváth István Sándor
Kapcsolódó hírek:
A Föld
Szabó Endre: Járnak megint enyhébb napok...
Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás
Reviczky Gyula: Pünkösd