Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.”

Szálka és gerenda
Az imént olvasott evangéliumi rész a múlt vasárnapinak a folytatása, amelyben az ellenségszeretetről volt szó. Az ellenségszeretet a másik emberrel való kapcsolatunkban teremthet egy egészen új helyzetet. Ugyanez a cél, amikor nem a másik személy esetleges vétkeivel törődünk, hanem a magunkéval. Lelki megújulásunk kiindulópontja saját hibáink felismerése és bűneink bevallása. Csak akkor tudunk elindulni egy új úton, ha saját lelkünk megtisztítása az első. Erről tanít bennünket Jézus a mai evangéliumban, amikor nagyon szemléletes példát mond a szálkáról és a gerendáról. „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?”
Mások hibáinak gyors felfedezése nem szokott számunkra nehézséget okozni, s azonnal készen állunk arra is, hogy jó tanácsokkal szolgáljunk az illetőnek, miként kellene megváltoztatnia magatartását. A magunk bűneivel viszont éppen ellenkezően állunk. Nem szívesen vesszük észre hibáinkat, s ha nagy nehezen be is látjuk azokat, komoly akadályokba ütközik, hogy változtassunk önmagunkon. Sokszor előfordul, hogy tökéletesnek és hibátlannak gondoljuk magunkat, akinek nincs szükségünk megtérésre.
Könnyű és egyszerűen megválaszolható kérdéseket tesz fel Jézus hallgatóságának. Egyértelmű, hogy egy vak ember nem vezethet egy másik vakot. Az is egyértelmű, hogy a mester nagyobb, okosabb, bölcsebb és tapasztaltabb tanítványainál, különben nem volna mit tanítania nekik. Az is világos, hogy egy hatalmas gerendát könnyebb meglátni, mint egy parányi szálkát észrevenni. Mit akar tanítani Jézus ezekkel a mondásokkal? Hogyan értelmezzük ezt a szentírási szöveget? Valószínű, hogy a mondások hátterében inkább az evangélium megírása korának közösségében tapasztalható gondok állnak, mintsem Jézus hallgatóságának problémái. A keresztény közösség belső gondjainak megszüntetését szeretné elérni az evangélista. A közösség vezetőjének ki kell emelkedni a többiek közül, hogy jó példát mutathasson. Az első keresztény közösségekben megjelenhettek olyan személyek is, akik másokat bíráltak, a többiek hibáival törődtek, holott ők sem voltak bűntelenek. A figyelmeztetések tehát az ilyen lelkület megszüntetésére irányulnak. Mindenki a saját hibáinak kijavításával foglalkozzon, s ha ezt megtette, akkor jogosult arra, hogy másokat figyelmeztessen, de ezt tegye testvéri szeretettel és türelemmel. A bíráskodást mindenki kezdje önmagán!
Fogalmazzuk meg röviden Jézus mondásainak tanulságát! Először is: ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen. S végül a negyedik szempont: viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!
© Horváth István Sándor