Mi soha nem birtoklunk igazán semmit, csupán kölcsönbe kaptuk. Bármi is az, már Isten tulajdona volt, mielőtt mi világra jöttünk, és másnak fogja kölcsönadni, ha eltávozunk innen. Önző kultúránk azt mondja: „Ha nem az enyém, miért viseljem gondját?” Azok, akik megértik Isten akaratát, magasabb mérce szerint élnek. Ők azt mondják: „Ez Isten tulajdona, ezért még jobban kell rá vigyáznom!” Isten országában „a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon” (1Korinthus 4:2). Ennek szemléltetésére mondta el Jézus annak az üzletembernek a történetét, aki vagyonát szolgáira bízta, amíg ő távol volt. Amikor hazaérkezett, így értékelte és jutalmazta őket: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Máté 25:21). Ha a legtöbbet hozod ki abból, amit Isten neked adott, Ő három dolgot ígér neked jutalmul.
Először dicséretet kapsz: „Jól van, jó és hű szolgám!”
Másodszor előléptetést: „sokat bízok rád ezután”.
Végül fényes ünnepléssel tisztel meg: „menj be urad ünnepi lakomájára!” Sokaknak közülünk a pénz a legnagyobb próbatétel. Jézus ezt így fogalmazza meg: „Ha tehát a hamis mammonon [a földi gazdagságon] nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit [a mennyei kincseket]?” (Lukács 16:11 NLT). Egyenes arányosság van aközött, hogyan használod a pénzed, és az életminőséged között. A kérdés tehát ez: lehet, hogy az, ahogyan a pénzeddel bánsz, akadálya annak, hogy Isten még többel áldjon meg? (Mai Ige)