Istennek vannak útjai, melyek által megismerteti magát, s szoros
összeköttetésbe hozhat bennünket önmagával. A természet szüntelenül hat
érzékeinkre, és a szív fogékonnyá válik Isten szeretete és dicsősége
iránt, mely kezeinek művei által megnyilatkozik. A fogékony fül
meghallja és megérti Istennek a természetben megnyilvánuló szavát. A
zöld mezők, a sudár fák, a virágillat, a tovaszálló felhők, a hulló eső,
a csörgedező patak, az egek pompája és fensége szívünkhöz szólnak, és
az Alkotó megismerésére buzdítanak bennünket.
Üdvözítőnk fenséges tanításában állandóan a természetből veszi
hasonlatait. Példázataiban a fák, a madarak, a völgyben illatozó
virágok, a hegyek, a tenger, a pompásan díszített égboltozat és a
mindennapi élet körülményei és eseményei egyaránt szorosan összefüggnek
az igazság igéivel, úgy, hogy még az emberi élet fáradalmai és
viszontagságai közepette is hozzáférhetők számunkra.
Isten azt akarja, hogy gyermekei becsülni tudják művét, hogy
örülni tudjanak az egyszerű, csendes pompának, mellyel földi otthonukat
feldíszítette. Ő maga is szereti a szépet, de mindenekelőtt a jellembeli
szépséget és tisztaságot. Azt szeretné, ha a tisztaságot és az
egyszerűséget, a virágok országának eme csöndes díszeit ápolnánk.
A figyelmes, szemlélődő embernek a teremtett világ a bizalom és
engedelmesség becses példáit adja. A csillagoktól kezdve, melyek a
világegyetem végtelenségében évezredek óta követik kijelölt pályájukat, a
legkisebb parányig, az atomig, minden-minden engedelmeskedik a Teremtő
akaratának. Isten gondot visel mindenekre, és fenntart mindent, amit
alkotott. Kezében tartja a mindenség megszámlálhatatlan világait, de
ugyanakkor gondoskodik a kismadár szükségleteiről is, amely félelem és
gond nélkül zengi egyszerű kis dalát
Kommentáld!