Özvegyasszony volt Marja, anyjával éldegélt és hat gyermekével. Szegénységben éltek. Utolsó pénzükön vettek egy barna tehenet, hogy tejük legyen a gyermekeknek. A nagyobb gyermekek legeltették Burenuskát künn a mezőn, s ha hazaterelték, moslékot is adtak neki.

Egyszer az édesanyjuk elment hazulról; a legidősebbik fia, Misa, felmászott a kenyérért a polcra s levert egy fiaskót. Eltörött a fiaskó, s megijedt Misa, hogy most megszidja az anyja, felszedte az üvegdarabok nagyját, s elásta a trágyadombon, az aprókat összeszedte, s beledobta a moslékos dézsába. Az édesanyjának hiányzott az üveg, kérdezgetni kezdte, de Misa hallgatott, így hát a dolog annyiban maradt.

Másnap ebéd után kiment az anyja, hogy moslékot adjon Burenuskának a dézsából. Látja: Burenuska csak áll búsan, nem kell neki moslék. Gyógyítgatni kezdték, odahívták nagyanyót is. Azt mondta nagyanyó: - Nem marad meg ez a tehén, le kell hamar vágni. - Elhívtak egy parasztembert, elkezdte a tehenet taglózni, hallották benn a gyermekek, hogy bőgött künn az udvaron Burenuska. Összebújtak a kemencén s ott elkezdtek sírni. Mikor letaglózták Burenuskát, lenyúzták a bőrét, s a testét feldarabolták, üvegszilánkot találtak a torkában.

Most már tudták, hogy azért pusztult el, mert üvegszilánk került a moslékba. Mikor meghallotta Misa, keservesen sírva fakadt, s bevallotta az anyjának, mi történt a fiaskójával. Az anya nem szólt egy szót sem, de hullni kezdett a könnye. Azután megszólalt: - Megintettük Burenuskát, más tehenet venni pénzünk nincsen. Hogy lesznek meg a szegény kicsi gyermekek tej nélkül? - Misa még hangosabban sírt, s le nem szállt a kemencéről, mikor a tehén fejéből készült kocsonyából enni kezdtek. Mindennap látta álmában, hogy vitte Vaszilij bátya Burenuska barna fejét a szarvánál fogva, nyitva volt a szeme, vörös volt a nyaka. Attól kezdve nem volt tejük a gyermekeknek. Csak ünnepnapokon jutott, mikor Marja kért a szomszédoktól egy-egy kis köcsöggel.

Történt, hogy a falujukban lakó földesúrnak szüksége volt gyermekgondozóra. Azt mondja az öregasszony a lányának: - Eressz el, elmegyek én oda, téged talán megsegít az Isten, hogy egyedül is elvesződhess a gyermekekkel. Én pedig az Isten kegyelméből leszolgálok egy esztendőt s megkeresek egy tehénre valót.

Úgy is tettek. Nagyanyó elment a földesúrhoz, Marjának még nehezebb lett hat gyermek mellett a sorsa.

A gyermekek tej nélkül éltek egy évig: csak savanyú kenyérlevest és ciberét ettek. Megsápadtak és megsoványodtak.

Elmúlt az esztendő, hazajött az öregasszony s húsz rubelt is hozott. - No, leányom! - mondja. - Most tehenet veszünk! - Megörvendett ennek Marja, megörvendtek a gyermekek. Elindult hát Marja az öregasszonnyal a vásárra tehenet venni. Megkérték a szomszédasszonyt, vigyázzon a gyermekekre, Zahar szomszédot pedig megkérték, menjen velük jó tehenet választani. Az Istenhez fohászkodtak, s elindultak a városba.

A gyermekek megebédeltek, s kiálltak az utcára, hogy lássák: nem hozzák-e még a tehenet. Találgatni kezdték, milyen lesz a tehén - fekete vagy barna. Arról beszélgettek, hogy fogják etetni. Várták egész nap, csak várták. Egy versztát is mentek, hogy hamarabb lássák, de már alkonyodni kezdett, vissza kellett térni. Egyszer csak mit látnak - ott jön az utcán egy szekér, nagyanyó ül rajta, a hátsó kerék után meg, a szarván kötéllel, egy tarka tehén ballag, s hátul jön az anyjuk s száraz ággal biztatgatja.

Odafutnak a gyermekek, nézegetik a tehenet. Kenyeret és füvet hoznak neki, elkezdik etetni. Anyjuk bemegy a kunyhóba, levetkőzik, kimegy az udvarra sajtárral, törlőruhával. Ott leül a tehén mellé, megtörli a tőgyét. - Áldd meg, én Istenem! - Odaül a tehén alá, a gyermekek körbeülnek s nézik, hogy fröccsen a tej a tőgyből a sajtár oldalába, szinte süvölt édesanyjuk ujja alatt. Félig megtelik a sajtár, leviszi a pincébe s egy kisköcsögbe tölt belőle a hat gyermeknek vacsorára.

Lev Tolsztoj