Egy kicsi gyermek képe kísér el
mindenűvé a tiszta szemével,
tiszta szemében nagy ragyogással,
csodavárással, bizakodással.
Csüggeteg, tépett, szomorú lelkem
vággyal ezerszer rajtafelejtem.
Apja meg anyja tenyerén hordja.
Mosolya van csak, nincs neki gondja.
Szeretet erős, ölelő karja
ringatja, óvja, védi, takarja.
Megnőttem én már, nagyon megnőttem.
Nem vagyon én már gyenge, erőtlen.
Járni a lábam megtanult régen.
Tévelyegni is rengetegében
ennek a földnek… botolni, esni…
Régi helyébe újat keresni.
Megnőttem én már, nagyon megnőttem.
Átok utánam, átok előttem:
kutató elme, keserű kétség…
fagyos lehelet… ború, sötétség.
Volna, ki engem vinne, emelne,
Kiben a lelkem célt, utat lelne.
Messze elűzne felleget, árnyat,
vinné a gyönge, vinné a bágyadt
gyermeket lágyan, ölelve, védve,
által az éjen hajnali fénybe.
Csak hinnék benne! Csak bíznék benne!
Gyermeki, édes, jó sorsom lenne.
Borúja gondnak sose borongna,
felhőt se vonna bús homlokomra.
Tele lehetne két szemem fénnyel,
tiszta örömmel, drága reménnyel.
Tele lehetne nagy ragyogással,
Csodavárással, bizakodással.
Tűnődöm a kis mosolygó arcon.
Tusám, küzdelmem, mennyi a harcom,
mivel megnőttem, nagyon megnőttem,
mert nem vagyok már gyenge erőtlen. –
Magam vívódom, nem bízom másra…
se kegyelemre, se megváltásra.
Jaj, ne tovább így! Jaj, átok ver meg!
Legyek erőtlen! Ó, legyek gyermek!
Sajog a szívem, eped a vágyam:
Kegyelem karja, emelj föl lágyan!
Rád hagyom, bízom, utam és tervem,
életem, álmom, könnyem, keservem,
mindent, ó mindent! Hadd nyerje vissza
két szemem azt a gyermeki tiszta,
drága mosolygást. Nevető fénnyel:
boldog örömmel, égi reménnyel:
hadd legyek tele nagy ragyogással!
Csodavárással! Bizakodással!
Túrmezei Erzsébet
Kapcsolódó hírek:
KÖSZÖNET MINDENÉRT!
Áldott Karácsonyi ünnepeket. Kívánok Szebenyi Judit versével.
Örülj a mának!
Wass Albert: Igazgyöngyök.