Nyilvánvalóan ismerik a testbeszéd fontosságát mindazok, akik különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy emberek tömegei felfigyeljenek a mondanivalójukra, és hitelesnek tartsák, elismerjék őket. Ilyen, kifejezetten kommunikatív pálya a politikusoké, a televíziós sztároké és a színészeké is.

A közélet szereplőinek kell igazán elsajátítaniuk a testbeszéd pozitív mozzanatait. Nyilvánvalóan tudják, hogy ellenérzést váltana ki a tömegből, ha görnyedt testtartással, ökölbe szorított kezekkel és természetes szemkontaktus tartása nélkül mondanánk beszédet.

Vannak apró jelek, amelyekből már az is lemérhető, hogy az előadó mennyire figyel a testével is sugalmazott információkra. Ilyen például ha ujjait egymással összeillesztve, szinte gömböt formálva velük, koncentrál egy-egy kérdés megválaszolása előtt. Ez jó benyomást kelthet, az előadó megfontolt embernek tűnhet. És tudnunk kell azt, hogy létezik egy „varázslat” is: ez pedig a mosoly.

Előfordul, hogy olykor mást tapasztalunk a közéleti szereplésre vállalkozóknál, és kialakul bennünk a „Valamiért nem bízom meg benne” - érzés. Szinte megfogalmazhatatlan, hogy miért merül fel ez bennünk. Ha valaki beszélgetés közben hirtelen a szája elé, az ajkához emeli a kezét, bármilyen szimpatikus az illető, legyen az politikus, előadó vagy éppen televíziós sztár, azt tanácsolom, figyeljenek oda jobban a kapott válasz valóságtartalmára. De vigyázat! Több jellemző testmozdulatot is számításba kell venni a testbeszéd értékelésénél, hiszen a kéz szájhoz emelése jelezheti a döntésképtelenséget, a bizonytalanságot is.

A közélet aktív résztvevői szorgalmasan tanulják a testbeszédet, önfegyelemmel alakíthatják, fejleszthetik, és mozdulataik is egyre tudatosabbak lehetnek, ám ha az nem az egyéniségükből fakad, akkor arra hosszú távon fény derül. Az apró jelekből megérezhető a jellem és a viselkedés közötti ellentmondás - ha valóban figyelünk embertársunkra.