A népek szétszóródása után az emberi önzés tovább mélyült. Az egymást követő nemzedékek egyre távolabb kerültek Istentől. Az Örökkévaló helyett kezük csinálta bálványoknak hódoltak. Már-már kiveszni látszott az igaz istenismeret. Hogy ez ne történhessék meg, Isten a bibliai időrend szerint (lásd a könyv végén az időrendi táblázatot!) i.e. 1876-ban, a káldeai Ur városából kihívta a 75 éves Ábrahámot, hogy utódaival együtt az Ő nevét képviselje a bűnbe merült földön. Ehhez ki kellett vonulnia a pogány környezetből. Isten ismerte őt és tudta, hogy szíve mélyén szereti az igazságot. Őt és utódait választotta ki az emberiség javára. Elhívásához ígéreteket fűzött: „Nagy nemzetté teszlek és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet..., és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei” (I.Móz. 12:2-3). Amikor a történelem színpadán népek jelentek meg és tűntek el szinte nyomtalanul, neki hazát ígért az akkor már sűrűn lakott Kánaán földjén. Továbbá a tőle származó nép a föld minden népének áldására lesz, és hogy közülük származik majd a megígért Megváltó (I.Móz. 3:15)!

Az idős, gyermektelen Ábrahám mindezt hitte elfogadta. Bízott Isten ígéreteiben, bár azok megvalósulása valószínűtlennek tűnhetett számára. Meg volt győződve Teremtője szeretetéről és hatalmáról, ismerte törvényeit és ragaszkodott is azokhoz (I.Móz. 26:5). Ezért engedelmeskedett (Zsid. 11:8).

Először a mezopotámiai Háránba, majd Kánaánba, az ígéret földjére irányította az Úr. Egy idő után azonban éhínség tört ki Kánaánban. Ábrahám az Úr tanácsával ellentétben családjával és állataival Egyiptomba vándorolt a jobb megélhetés reményében. Feleségével, Sárával megegyeztek, hogy házasságukat – önvédelemből – titokban tartják. Ábrahám attól félt, hogy megölik „szép ábrázatú” hitveséért, ezért Sára bátyjának adta ki magát. A hazugságuk következményeként rájuk szakadt szerencsétlenségből – maga a fáraó akarta megszerezni Sárát – Isten szabadította meg őket. Ábrahám most tapasztalhatta, hogy a gondviseléssel szembeni bizalmatlanság következménye: kudarc! Veszélybe sodorta magát és családját is, szégyent hozott Isten nevére. Sok mindenre felnyitotta Ábrahám szemét ez az élmény.

Isten, választottai számára alkalmanként

Ábrahám több más jellemfogyatékosságáról értesülünk még élettörténetéből. Voltak azonban kimagasló erényei is! Például a vele vándorló unokaöccsével, Lóttal nagylelkűen viselkedett. Bár ő volt az idősebb, önzetlenül átengedte neki a jobb legelőket. Később, amikor Lót családjával az ellenség kezébe került, kiszabadította őket. A győztest megillető zsákmányt ezzel utasította vissza: „Én egy fonalszálat vagy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd” (I.Móz. 14:23). A győzelmet ugyanis az Úrnak tulajdonította. Ezért hálából a maga javaiból tizedet adott Segítőjének!

A bécsi Genezis a maga egyszerűségében az Úr elhívását és Ábrahámnak tett ígéretét jeleníti meg. A „hit fejedelme” a Mindenható szavára feladta kényelmes otthonát a puszta bizonytalanságaiért. Az Istennel való együttjárást mindennél fontosabbnak tartotta. „És mondta az Úr Ábrahámnak: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat... Így lesz a te nemzetséged is” (I.Móz. 15:5).