Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak
egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt
egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet
szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt
edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden
nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a
házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,
hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép
szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak
feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s
nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden
nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk.
Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem
velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem
ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi
mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák,
amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon
érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak,
amilyen, s a jót meglátni másokban.
Olvasátok szeretettel.Lilla.
Kapcsolódó hírek:
Juhász Gyula: Az utolsó vacsora.
Dévényi Erika A nyugalom tava..
Szeressetek.
PÜNKÖSD FÉNYÉBEN.