Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.
Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon
..
Patyolatköntöst szőnék a szavamnak,
Hogy vérző helyet ne bántson, ne sértsen,
Mert nincs egy ép, egy megsebzetlen hely most
Az asszonyok szívében.
És csittítnálak benneteket lágyan,
Mint megvert, piciny gyermeket
S mondanám halkan, édes testvérszóval:
Szeressetek, nagyon szeressetek.
Mondanám halkan, édes testvérszóval:
- Egy a kínunk, egy a szenvedésünk,
Fogjuk meg lágyan egymás bús kezét,
Így könnyebb lesz nékünk.
Könnyebb lesz így a bút virrasztani
S Holnapot várni könnyebb lesz, tudom,
S könnyebb lesz így majd dalolva járni
A megálmodott sugaras úton.
Fogjátok meg hát egymás bús kezét,
Mint piciny ártatlan kis gyermekek
S ezernyi kínon és könnyeken által
Szeressetek, nagyon szeressetek!
VÁRNAI ZSENI
Kapcsolódó hírek:
Juhász Gyula: Az utolsó vacsora.
Dévényi Erika A nyugalom tava..
PÜNKÖSD FÉNYÉBEN.
Tóth Árpád Be szép az ég.