Előbb vagy utóbb, de mindannyian felnövünk. Kilépünk a gyermekkorból, elindulunk az életben, hogy megmutassuk a világnak és persze Önmagunknak is, hogy ki vagyunk és természetesen azt is, hogy ki nem vagyunk. Gyermekként lépünk ki a szülői ház kapuján és amint átlépjük a küszöböt, felnőtté válunk. Felnőtté leszünk, mert innentől kezdve mindent úgy és akkor teszünk, ahogy és amire készen állunk. Már nem engedjük, hogy segítsenek, hogy megoldják helyettünk. Úgy érezzük, hogy felnőttünk és életünket irányítani, élni képesek vagyunk.

Elindulunk…saját utunkon. Lépkedünk, vállalunk, lemondunk, tapasztalunk, tanulunk. Fejlődünk, változunk, változtatunk. 

Eljöttünk, és ők, a szülők ott maradtak mögöttünk. Eljöttünk, mert felnőttünk, mert elegünk lett a túl sok jóból vagy rosszból, mert úgy éreztük ezt mi másként is tudjuk. Elindultunk, de el nem köszöntünk. Talán elköszöntünk úgy, ahogy egyébként is szoktunk, amit illendően megtanultunk, de nem úgy, ahogy akkor köszön el az ember amikor olyan útra indul ahonnan talán sosem tér vissza, vagy ha vissza is tér néha, már sosem lesz olyan, már sosem lesz ugyanaz. Elindultunk, vagy talán kiszakadtunk, az is lehet, hogy kitaszítottak, kilöktek minket…bármelyik megeshet, de a lényeg, hogy úgy indultunk el, hogy nem köszöntünk el megfelelően, nem kértünk áldást az életünkre.

Amikor a szülő áldását adja a gyermeke életére, akkor elfogadja, hogy gyermekből-felnőtté lett. Elfogadja, hogy saját életét szeretné élni és ezzel együtt jár, hogy elmegy. Elmegy, hogy szerencsét próbáljon az életben, hogy találkozhasson csodás teremtményekkel, és akár gonoszokkal. Elmegy, hogy megismerje saját világát, hogy tapasztaljon és tanuljon. Amikor a szülő áldást mond, a legtöbbet adja oda. Odaadja mindazt az energiát az életünkhöz, amit csak adhat. Ennél többet senki nem kaphat. Ezek az energiák éltetnek minket, átszövik életünket, meghatározzák jelenünket és jövőnket. Amikor ezek bennünk vannak, amikor megkaptuk őket, akkor érezhetjük teljesnek önmagunkat és ennek köszönhetően életünket. Betöltenek minket és felruháznak olyan erőkkel, ami történjen bármi is, mindig megtart minket, sosem hagy el.

Ahhoz, hogy a szülő áldását tudja adni, a gyermeknek azt el kell kérni, le kell térdelni. Bár felnőtté lett, ebben a pillanatban mégis gyermekként térdel. Felnőttségének köszönhetően megérti a gyermekkori történeteket, szüleit és azt is, hogy annak ami történt vele, annak valamiért így kellett történnie. Gyermekként térdel, hogy befogadhassa szüleitől mindazt amit adnak. S mert felnőtt lett időközben, pontosan úgy fogadja be ahogy kapja. Már nem akar mást, nem akar többet. Csak áldást szeretne, hogy indulhasson végre. Térdel és kéri szüleit, hogy adják oda neki az útravalót, amit a batyujába tehet. Ilyenkor kapjuk meg apánktól a Hitet, Bizalmat, Biztonságot, s anyánktól a Szeretetet. Energiák ezek, melyek meghatároznak és működtetnek minket, így mindenképpen érdemes kérni és befogadni ezeket. 

Aki képes ezt elkérni és befogadni, az utána könnyedén tud világgá menni és ott boldogulni. Meg van mindene ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Béke lakik szívében, nyugalom van a lényében.

Tudom, sokszor hihetetlen, de ha van bármi ami nem működik megfelelően az életedben, akkor fordulj vissza a szülők felé gondolatban és kérj áldást az életedre. Ereszkedj térdre és nézz a szemükbe! Lásd meg őket, a tökéletlenségüket, kicsinységüket és oldozd fel őket végre a tökéletesség elvárásából, engedd meg nekik, hogy tökéletlenek legyenek és így szeressenek téged.

Ereszkedj térdre és kérj áldást az életedre! 

” Drága Szüleim!

Bár felnőttem, most mégis gyermekként térdelek előttetek, hogy életemre az áldásotokat kérjem. Szeretném elkérni mindazt tőletek, amit csak adhattok nekem. Apám, téged arra kérlek, hogy add ide nekem a Hitet, Bizalmat, Biztonságot, s te Anyám, kérlek add oda nekem a Szeretetet! Itt térdelek előttetek nyitott szívvel és befogadom ezeket a minőségeket, magammal viszem az életembe és odaadom a többi embernek, gyermekeimnek. Ma már elfogadom a múltat, nem harcolok vele. Elfogadom ami történt és tovább lépek. Köszönöm nektek mindazt amit kaptam tőletek, hogy a szüleim voltatok, hogy a gyermeketek lehettem. Köszönöm a gyermekkoromat, ma már hálás vagyok érte, hiszen ennek köszönhetően vagyok ma ez az ember, aki lett belőlem. Most felállok és elindulok, egyszer majd visszatérek, amikor megérkezem, várjatok engem igaz szeretettel, ennél többet már nem tehettek értem. Köszönök mindent nektek! ”

Amikor ezt el tudod mondani, legalább magadban, gondolatban, akkor a következő válaszra számíthatsz:

“Drága Gyermekünk!

Köszönjünk neked, hogy a szüleidnek választottál minket, hogy velünk töltötted gyermek éveidet. Sok szép pillanatot adtál nekünk. Hálásak vagyunk neked, hogy általad fejlődhettünk, többek lehettünk. Odaadtunk neked mindent ami csak tudtunk, ami telt tőlünk. Úgy adtuk, ahogy tudtuk, amire képesek voltunk éppen. Mindazt amit itt nem kaptál meg tőlünk, keresd meg a világban, magadban és mutasd meg nekünk. Mutasd meg, hogy ezáltal mi is fejlődhessünk. Elengedünk most téged az utadra, áldást mondunk rád és az életedre és odaadjuk a legeslegtöbbet amit csak adhatunk: Apád odaadja neked a Hitet, Bizalmat, Biztonságot, és én, az  Anyád, odaadom neked Szeretet energiáját. 

Tedd ezeket a minőségeket a tarisznyádba és indulj el! Indulj el az életedbe és tudd, hogy mi nagyon szeretünk téged, s szeretnél megpihenni, ide bármikor visszatérhetsz, mi szeretettel fogadunk téged! ”

Amikor valóban megkapod az áldást az életedre akkor ezt minden sejtedben érzed. Ezek a minőségek megkérdőjelezhetetlenül betöltenek téged. Olyan ez, mint amikor egy Angyal érint meg, s tudatja veled, hogy nem vagy egyedül soha többet, mert ő itt van veled, itt van neked. Innentől ez már valóban a te életed, a te felnőttséged!

Ha szeretnéd megtapasztalni ezt a valóságban, ha szeretnél te is áldást kérni, kapni, gyere Családállításra és éld meg, tapasztald meg, hogy mit adhat neked, hogyan tölt fel téged!