Minden ami körül vesz

Zelk Zoltán: Őszi mese

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú vot.
Hiaba jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. - Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.

- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom.
Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt.
Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól
egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vígasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az
ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet;
máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszégetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz
a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék
összegyűltek s elhatározták, hogy itthagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra.
Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát.
Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek.
Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük.
Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt.
Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt.
A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben.
A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, azután álomba ringatta a tenger.

Címkék: mese vers

Kommentáld!

Hozzászólások

Szántó Imréné Mária üzente 9 éve

Köszönöm kedves Magdus a verest és a szép őszi képet.
Mindíg megtiszteltetés számomra a látogatásod!
Beszélni fogunk ma is megyek ünnepre .Le vagyok maradva nem tudok mindenkinek válaszolni.
Szép napot.Szeretettel.Mária.

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben