Mindennapok .

Wass Albert ,

11 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Wass Albert : Emlékezés egy régi márciusra Emlékezés egy régi márciusra

Az erdõszélen hóvirág fehérlett.

Sarjadó gyepen az iskola

glédában állt, mint még soha

Valaki a Talpra Magyart szavalta.

Aztán a tanító beszélt a szabadságról.

Hallgatta a sok parasztgyerek,

oldalt a jegyzõ, meg a pap

s tisztes, komoly, õsz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót,

vén bajszos arcán zord egykedvûséggel.

S a tanító lelkesen magyarázta,

hogy mi is történt

ezelõtt sok, nagyon sok évvel.

Hõsökrõl beszélt és csatákról

s arról, hogy miként folyt a vér,

amikor annyi ember meghalt

valamiért.

A többiek hallgatták némán.

Hitték is, nem is, a mesét.

Öreg volt már a múlt. Setét

s bizonytalan ködök takarták.

S egyszerre csak egy kisgyerek

hangosan megszólalt hátul:

&ldquoÉdesanyám! Mi a szabadság?”

A tanítóban elakadt a szó.

Odanéztek mindannyian.

Az asszony pedig felsóhajtott

és azt felelte:

“Amikor hazajönnek a katonák, fiam.”

Ó, hóvirágos régi Március...!

Azóta mennyi vér ömlött megint,

s részeg torokkal hányszor ordították

közénk a véres jelszót, hogy “szabadság!”

Voltunk azóta hõsök, mi magunk is.

Hõsök, pribékek, árulók, gazok,

honmentõk és hazátlanok,

voltunk minden, amit csak akartak

a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta

propagandás vad próféciával

és mind a négyszer más zászló alatt!

És mind a négyszer esküdtek reá,

hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság, emberek?

Szónokló, híres emberek!

Élõk s holtak mind ezt akarták...?

S mi lesz, ha majd egy szép napon

megkérdezi egy kisgyerek:

&ldquoÉdesapám, mi a szabadság...?”

Ó, hóvirágos régi Március...

Talán sóhajtunk egyet mi is akkor

és csak annyit mondunk csöndesen: fiam,

szabadság az, ha majd

hazatérhetünk mindannyian.

(Bajorerdõ, 1947)